Gondolom, mindannyian emlékszünk gyerekkorunkból a farkas és a hét kecskegida meséjére. Ennek a lényege, hogy annak érdekében, hogy a gidák kinyissák az ajtót, az ordas pedig bejusson és felfalhassa őket, elváltoztatja a hangját, mézesmázosan kezd beszélni, sőt, a mancsát is fehérre festi tészta és liszt segítségével. Az pedig már tényleg csak a véletlennek köszönhető, hogy annak a politikusnak, akiről itt szó lesz, szintén ezen állat neve található a vezetéknevében. Igen, tisztelt hölgyek és urak, a kormány első alelnökéről van szó, aki az előző hétvégén szupermen módjára megjelent Bácsfeketehegynél és hősiesen megmentett egy kisfiút. Ezzel kapcsolatban két kérdés merül fel csupán. Az egyik, hogy ha már ott volt, a további mintegy ezer embert miért nem kapta vállára, a másik pedig, hogy miért kellett erre 16 órát várni?
Vučić magánszáma azonban azért említésre méltó, mert választ ad nagyon sok mindenre, vele és pálfordulásnak is nevezett megvilágosodásával kapcsolatban. Jasminka Kocijan, a Tanjug újságírója tette közzé a legnagyobb közösségi oldalon, hogy a Vöröskereszt aktivistái már pénteken este megérkeztek a helyszínre, és motoros szánjaikkal, felszereléseikkel készen álltak a mentésre, azonban a rendkívüli helyzetek törzskara megtiltott nekik mindenféle fellépést, ugyanis az volt a parancs, hogy meg kell várni az első kormányalelnököt, hogy ő kezdje a mentést. Erre pedig csak másnap délután került sor. Jött a kormányalelnök, vele a tévéstábok, elvégezte a mentést, elment a kormányalelnök és vele a tévéstábok, hogy néhány perc után a hősies mentőakció már az interneten keringhessen. Az újságírónő szerint az éjszaka folyamán a vöröskeresztesek a tiltás ellenére is munkához láttak és kimentettek például egy cukorbeteg gyereket is. Az internet-felhasználók kritikai érzékkel megáldott része azon nyomban paródiavideókat és -fotókat kezdett gyártani, amelyeket azonban nem sokkal később VALAKI letiltott. Aztán, az újságíró-egyesületek és a közvélemény tiltakozása után mégis csak elérhetővé váltak ezek a videók, azzal, hogy az első kormányalelnök saját Facebook-oldalán is elhelyezte az egyiket, ezzel bizonyítva, hogy ő aztán semmit se tiltott le.
Természetesen nem voltam ott és a felvételeket sem láttam, ezért nem állíthatom százszázalékos bizonyossággal, hogy valóban így történt, de eléggé hihető. Mondjuk, eddig más magyarázat nem volt arra, hogy mi tartott péntek este nyolc órától másnap délig, ami miatt nem kezdték meg a mentést.
Ebben a történetben két tanulságos momentum van, és mindkettő azt támasztja alá, ami a történéseket testközelből figyelők számára egyre nyilvánvalóbb, és amiről a héten Sándor Zoltán kollégám is írt. Vučić, ahogy mondani szokás, meg van csinálva. A szemüveg, a kéztartás, a hangtónus, a hangzatos mesék, az önfeláldozó magatartás, ezek mind egy arculatépítő cég mérnöki pontossággal eltervezett személyiségépítő kampányának részei, amelyeket az alany elsőrangúan végre is hajt. Csak hát, ha valakire ráerőltetnek egy számára nem természetes fellépést, magatartást, az idővel görcsössé válik, illetve helyenként kiesik a szerepéből. Olyan terminátoros lesz, ha értik mire gondolok. Megtörtént ez néhány tévés szereplése alkalmával, amikor egy-egy pillanatra előbukkant a régi Vučić. És ez történt szombaton is. Az az ember, aki a kilencvenes évek végén tájékoztatási miniszterként felelt a „nemzetáruló, külföldi bérenc” média elhallgattatásáért, most megpróbálta az internetet cenzúrázni, aminek kontraproduktív hatása lett. Egyébként is jelenségszerű Szerbiában (is), hogy a magukat az ország szellemi vezetőinek megfelelőnek tartó emberek igazából nem értik a körülöttük lévő világot, elsősorban a technológiai fejlődést.
Persze, hogy visszatérjünk a történet elején említett meséhez, attól, hogy a farkas bárány kecskebőrbe bújik, még mindig húsevő marad. Mi sem volt egyszerűbb, Vučić is azzal igyekezett bizonyítani vegetarianizmusát, hogy felfedte az egykori miniszteri regnálására talán legnagyobb árnyékot vető Ćuruvija-gyilkosságot. Ez neki semmibe nem került, viszont sokat hozott a konyhára. Ezzel szemben azonban, ha eltekintünk attól, hogy szavak és arcmimika szintjén mi is történik, a tények egyáltalán nem azt mutatják, hogy az első kormányalelnök mondjuk Willy Brandttá vált volna. Lássuk csak, mi is történt hatalomra jutása, vagyis 2012 nyara óta.
A pozitív oldalon: letartóztatott egy sor korrupcióval vádolt üzletembert és politikust (az ügyek vontatottan haladnak, egyes esetekben vádirat sincs), előrelépés volt Koszovó kapcsán és megkezdődtek az uniós tárgyalások (ezt a meccset elsősorban Dačić vívta), megoldották a már említett újságíró-gyilkosságot (bár ez erős kifejezés, hiszen csupán az előzetes letartóztatások történtek meg). Gazdasági téren pedig a titokzatos emír járt többször is itt, aki szinte mindent felvásárolna (főként a vajdasági földeket) és szinte mindenhol építene valamit. Összesítve: ez mind olyan nesze semmi fogd meg jól dolog, amiből bármikor ki lehet hátrálni. A letartóztatottak ellen ejthetők a vádak, az uniós tárgyalásokból ki lehet lépni, ahogyan mondjuk, az ukránok tették, a Ćuruvija-ügy is megrekedhet és hát az is lehet, hogy az emírrel is úgy járunk, mint Paff a bűvös sárkány Janival, aki egyszer csak nem jött többé.
Ezzel szemben a negatív oldalon a következőket tudnám felsorolni, prioritást adva a bennünket leginkább érintő dolgoknak: az alkotmánybírósági döntésekkel gyakorlatilag lenullázták Vajdaság autonómiáját, megtépázták a nemzeti tanácsok, köztük az MNT jogköreit, Újvidéken a városi haladó hatalom „cirillizálta” a várost, Szabadkán pedig gyanúsan megnőtt a szerb nemzeti öntudat, (lásd: a Csetnikek már a spájzban vannak című írás). Ismét említsük meg a gazdaságot. Emír ide vagy oda (inkább oda), ebben az országban gazdasági élet nincs. Az egyetlen reformert, Saša Radulovićot Vučić „kicsinálta”. Úgy mellékesen ezzel kapcsolatban is a már említett közösségi oldalon jelent meg az a bejegyzés, amely a haladóknak ad instrukciókat a volt miniszter elleni támadásra.
A napi politika szintjén pedig machiavellista akciók zajlanak, amelyek elsősorban a legerősebb ellenzéki párt, a demokraták szétverésében nyilvánulnak meg. A cél, amelyet szentesíteni kell, az pedig nem más, mint a korlátlan hatalom megszerzése.
Vučićot és pártját sokan még ma is – elsősorban a kisebbségiek – a szendvicsekkel kötik össze. Ezért is történt meg, hogy miután éveken át kudarcba fulladt korábbi fellépésével a hatalom átvétele, ezért váltott. Amerikai kampánymódszerrel szendvics helyett hamburgert kínál mindannyiunknak. Nem is kettőt vagy hármat, hanem amennyi csak belénk fér. Amíg a kampány tart. Azt viszont ma még csak ő tudja, hogy a zsömlébe miféle húst is raktak, ha egyáltalán hús az. Mint ahogy azt is, hogy a választások után mennyibe kerül majd nekünk ez a lakoma.
