Az elmúlt egy hónapban végighallgattuk a politikai pártok mondandóit. Megtanultuk a kampányfrázisokat. Azok, akik az átlagpolgárnál is komolyabban vették a választásokat, még a pártok programjainak részleteivel is megismerkedtek, alaposan átolvasták, kielemezték azokat. Mások pedig egyszerűen eddigi ismereteik alapján, a múltban látottak alapján, egy-egy személyes benyomás, meggyőződés alapján döntötték el, kinek adják a voksukat, ha azok közé tartoznak, akik vasárnap elmennek szavazni. A lényeg, hogy a legtöbben már eldöntötték, mit fognak csinálni, ha pedig még mindig akadnak olyanok, akik egyszerűen nem tudják, mit tegyenek, akkor sem az a bizonyos választási törvénybe foglalt kategória fogja számukra szavatolni a megfelelő döntés meghozását, melyet kampánycsendnek hívnak.
Igen, péntektől kampánycsend van. Pontosabban kampánycsend lenne, ha az elképzelhető volna mai világunkban. A törvényhozó akképp gondolkodott, hogy a polgárok a kampány ideje alatt falják majd a megannyi információt, ígéretet, s a vasárnapi végjátékot megelőzően magukba szállnak, s e meditálás végeredményeként lelki szemeik előtt kirajzolódik az a szám, amelyiket végül a szavazóurnához lépés előtt bekarikáznak. Az első érv a kampánycsend feleslegességére vonatkozóan éppen az, hogy a polgárok még véletlenül sem így hozzák meg a döntésüket.
A másik érv modern korunk vívmányának, az internet előretörésének a tényében lelhető fel. Ki az, aki kampánycsendet tud teremteni a világhálón, a hírportálok kommentárjai között, vagy a sokszor még csak nem is Szerbiából működtetett fórumokon, blogokon, netán a közösségi hálózatokon. Még az sms-ek küldésének terén sem sikerül az államnak ebben a három napban rendet tennie, hiszen a pártok minden választás előtt serényen küldik az üzeneteket azoknak, akiknek a telefonszámához korábban hozzáférkőztek valahogyan. A szavazási szándék iránt érdeklődő telefonhívások sem ritkák, hogyan lehetne akkor pártpolitikától mentes környezetet kialakítani éppen a legszabadabbnak és legkevésbé felügyelhetőnek számító felületen, az interneten? A kampánycsend létjogosultságának foka pedig éppen fordítottan arányos a világháló előretörésének és népszerűségének a fokával, egyre kevesebb épkézláb magyarázat lesz majd tehát található arra vonatkozóan, hogy miért is van szükség erre a háromnapos erőltetett, de be nem tartható hallgatásra.
Ezekben a napokban ugyanis hazánkban csend helyett felpezsdül a politikai élet, a tiltott gyümölcsből minden párt kérne egy kicsit. A hatalomban lévő politikusok járnak a legjobban, hiszen ők ügyesen kihasználva éppen betöltött funkciójukat nyugodtan kampányolhatnak tovább, egyedül pártjaik nevét nem hangsúlyozzák ilyenkor ki, de nálunk a szavazók nagy része egyébként sem pártokban, hanem személyekben gondolkodik. Ilyenkor adják át Szerbiában a legtöbb új gyárrészleget, futószalagot, egészségházat, pont ekkorra szoktak elkészülni jelentős projektumok, s a leköszönő kormányoknak ilyenkor támadnak óriási munkahely-teremtési és beruházási ötletei.
Sokan mégis örülnek ennek a pár napnak. Már csak azért is, mert a politikába és az ígéretekbe beleunt polgár egyszerűen megszabadul ebben az időszakban a lelki teherként ható reklámoktól. Igaz, lehetetlen eltávolítani minden villanypóznára, nyilvános telefonfülkére, buszmegállóra kiragasztott plakátot. Viszont ez is csupán arról tanúskodik, hogy mennyire valósítható meg a gyakorlatban a kampánycsend.
Európában már sok helyen túlléptek a demokratikus választási rendszernek e naiv elképzelésén, vagy legalábbis a végletekig leszűkítették azt, felismerve jelentéktelenségét. Írországban, Nagy-Britanniában, Portugáliában, Spanyolországban, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Svédországban, Finnországban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában, Olaszországban, Fehéroroszországban például nem létezik, illetve csak a voksolás napján létezik „kampánycsend”, reklámtilalom, de a kontinensünkön kívüli fejlett demokráciákban, például az Egyesült Államokban és Izraelben is találni ilyen példát. Szerbia ezáltal nem csupán a kampánycsenddel rendelkező, hanem a lehető leghosszabb kampánycsenddel rendelkező európai államok sorába tartozik. Erre persze csupán akkor lehetne büszke az ország, ha legalább tartaná magát hozzá.
