Annak ellenére, hogy a köztársasági parlamentnek olyan fontos reformtörvényekkel kell foglalkoznia, mint amilyen a munkatörvény, vagy a nyugdíj és rokkantsági biztosításról, majd néhány hét múlva a csődeljárásról és a magánosításról szóló törvények módosítása, a parlament arra is talált időt, hogy elkezdje kidolgozni a képviselők viselkedési kódexét. A dokumentumot ősz folyamán tervezik elfogadni. Mivel egyesek attól tartottak, hogy a hatalmiak a kódexszel kívánják sakkban tartani az ellenzéket, Zoran Babić, a Szerb Haladó Párt képviselője, a kódexet kidolgozó munkacsoportot vezetője mindenkit megnyugtatott, hogy a dokumentummal nem az ellenvéleményt kísérlik meg kizárni a parlamentből. A kódex egyebek mellett azt hivatott meggátolni, hogy a képviselők káromkodjanak, átkozzák egymást az ülésteremben, esetleg eladják a szavazatukat. A cél növelni a szerb parlament tekintélyét, mondta a haladó képviselő.
Bár a köztársasági parlament az ország egyik legmagasabb rangú intézménye, a hatalommegosztás elve mentén a hatalom három oszlopának egyike, a benne mandátumhoz jutó képviselők viselkedésükkel nem mindig érdemeltek ki tiszteletet a múltban. Amellett, hogy egy-egy parlamenti ülés közvetítése során olykor a legízesebb és legválogatottabb szitkokat hallhatjuk, az is megtörtént már, hogy a vita során felhevült képviselő nem magát hűsítette egy pohár vízzel, hanem a házelnököt – arcába löttyintve a vizet –, de arra is volt példa, hogy az egyik képviselőnő lekapta cipőjét és úgy próbálta nyomatékosítani igazát, hogy a topánkát vitatársához dobta. Mivel úgy tűnik, egyes képviselők házi neveltetése valóban hiányos, a viselkedési kódex kidolgozása igazoltnak tűnik.
A jövőben nemcsak az lesz fontos, hogy a képviselők cipője lábukon maradjon és ne hideg fegyverként vívjanak vele közelharcot, hanem az is, hogy milyen lábbeliben, illetve ruházatban jelennek meg munkahelyükön. Arról már értesülhettünk és saját szemünkkel is meggyőződhettünk, hogy bizonyos képviselő hölgyek vagy rövidlátóak és szemüveg nélkül kutakodtak ruhásszekrényükben munkába menet előtt, vagy egyszerűen csak nem értesültek róla, hogy akármilyen esztétikus látványt is nyújt némelyik testrészük, ezeket bizonyos helyeken és körülmények között csak módjával illik mutogatni. Állítólag nem csak a hölgyeknek voltak melléfogásaik az öltözködéssel, parlamenti tudósítók arról mesélnek, hogy bizonyos képviselő urak rövidnadrágban, vagy pólóban jelentek meg munkahelyükön, de az is megtörtént, hogy egyikük öltönyben, nyakkendőben és nyitott orrú szandálban. Öltözködési kódexe ugyan már van a parlamentnek, betartani azonban nem mindenki tartja be, ezért vélik úgy a hatalmiak, hogy előbb módosítani kellene azt, majd szigorúan megkövetelni a tiszteletben tartását. Egyébként is ez a bevett szokás: hiába szabályoznak már bizonyos területeket törvénnyel, szabályzattal, vagy egyéb kötelező erejű dokumentummal, ha ezeket nem tartják be, akkor azonnal bekövetkezik a nagy csinnadrattával beharangozott módosítás, amelyet követően gyakran ismét megfeledkeznek a szabályok betartatásáról.
Nem biztos, hogy az embernek bármi kifogása lehet az ellen, hogy a parlament elkezdett foglalkozni a képviselők viselkedésével és öltözködésével. Ugyanakkor legalább két kérdés felmerül: biztos, hogy ebben a pillanatban, több évnyi és szűnni nem akaró gazdasági válság, egy árvízkatasztrófa és a munkástiltakozásokkal kísért reformtörvények mellett éppen ezzel kellene foglalkoznia a képviselőháznak, valamint nem lehetne-e elvárni a nép megválasztott képviselőitől, hogy tudjanak viselkedni? Mindennek apropóján ismét megerősödött bennem, hogy a tökéleteshez legközelebb álló választási rendszer vagy a többségi, vagy a vegyes. Ha a polgároknak egy-egy, névvel, vezetéknévvel megnevezett személy közül kellene választaniuk adott választói körzetben, akkor jobb eséllyel mérhetnék fel, hogy melyik jelölt képviselheti a leghitelesebben érdekeiket és melyikük az, akit szakmai, erkölcsi és emberi szempontból a leginkább képesek lennének tisztelni. Mert hiszem, igenis fontos lenne, hogy egy, a parlamenthez hasonlóan fontos intézmény képviselőit tisztelni tudja a választópolgár. Jó ideje már azonban nemcsak a képviselők, hanem maga a parlament sem érdemli ki a tiszteletet. A köztársasági képviselőház szavazógépezetté vált, ahonnan az érdemi vita és véleményütköztetés legalapvetőbb formáit is megkísérlik kizárni a hatalmiak. Egyik kollégám a minap feltette a költői kérdést, hogy az aktuális összetételű parlament vajon miért fogad el minden fontos jogszabályt sürgősségi eljárásban. Azért, mert megtehetik. Mert kétharmados többséggel rendelkeznek, és mert ugyanúgy, ahogyan a legerősebb politikai párt elnöke nem szereti hallani a sajátjától eltérő véleményt, ugyanúgy a pártja köré tömörülő parlamenti többség sem kíván teret adni az ellenzék, vagy netalán a független intézmények, civilek véleményének. És ugyanúgy, ahogyan valójában kormány sem létezik, csupán egyetlen személy, aki mindenhatóként irányítja, és olykor kiskorúsítja a minisztereket, a parlament is ennek a személynek az akarata mentén működik. Ez már nagyjából akkor egyértelművé vált, amikor az új kormányfő expozéjában közölte a képviselőkkel: addig fognak a parlamentben aludni, mosakodni és enni, amíg el nem fogadják a reformtörvényeket. Utóbbiak meghozásának szükségszerűségét senki nem vitatja el, ugyanakkor nem a miniszterelnök hatáskörébe tartozik megmondani, hogy mikor és hogyan dolgozik a parlament.
