A szerbiai iskolák egy részében ma is 30 perces órákat tartanak a tanítók, tanárok. Nem ők találták ki a sztrájk e formáját, a törvény csakis ezt teszi lehetővé, a teljes munkabeszüntetés törvényellenes. A törvényhozót valószínűleg az vezérelte, hogy sztrájk idején ne csatangoljanak a gyerekek az utcán, ne veszítsenek annyi órát, hisz az előírt tananyagot el kell sajátítani. A 30 perces óra elegendő-e erre? Minden bizonnyal nem, mert a szokásosnál 15 perccel rövidebb órán nem jut mindenre idő ahhoz, hogy érdekesen, a téma minden szegmentumát körbejárva dolgozzák fel a tananyagot és még a tanultak megszilárdítására is legyen idő. A miniszter véleménye szerint ez rosszabb megoldás, mintha meg sem tartották volna az órát.
El tudom képzelni, hogyan néz ki egy tanítási nap az olyan iskolákban, ahol nem minden tanító, tanár szakszervezeti tag – mert a szakszervezetek a belső konfliktusok miatt, miközben az elmúlt években „osztódással szaporodtak”, nagyon sok tagot veszítettek –, és a sztrájkban álló többség 30 perces órákat tart, de 45 perc után csöngetnek ki a néhány nem tiltakozó pedagógus miatt. Mint hallottuk, vannak sztrájkoló tanárok, akik fél óra után elhagyják a tantermet, így hosszúra nyúló szünetük van a diákoknak. Vannak pedagógusok, akik csöngetésig bennmaradnak a tanteremben és felügyelik a tanulókat, akik az óra utolsó 15 percében „csendes foglakozást űznek”, de vannak olyan tanárok, akik, habár statisztikailag sztrájkolnak, mégis inkább megtartják a 45 perces órát.
E tanévben is már a pedagógus-tiltakozásoknak sokféle módját megéltük: az iskolák egy részében volt olyan sztrájk, amikor a délelőtti és a délutáni váltásban is elmaradt az első óra, volt pedagógus-tüntetés Belgrádban, amelyre Szerbia más részeiből is érkeztek a pedagógusok képviselői. Ezek tulajdonképpen csak annyi eredménnyel jártak, hogy egy-egy napra az oktatásügyre irányult a figyelem, de a közvélemény annyira elfásult már a gyakori sztrájkok miatt, hogy a visszhang is igen kicsi volt. Nem tudom, nagyobb eredményt értek volna-e el, ha „zsinórban” tartják a tüntetéseket, és nemcsak Belgrádban, hanem több más városban is.
A kormány továbbra sem hajlandó engedni, hogy a pedagógustársadalom kivételt képezzen a 10 százalékos fizetéscsökkentés alól, mert ha egyik ágazatnak engednek, akkor a közszféra minden dolgozója igyekszik kiharcolni ezt a privilégiumot. A pedagógus-szakszervezetek pedig azért érzik jogosnak a követeléseiket – annak ellenére, hogy már meghozták a közszférára vonatkozó fizetéscsökkentésre vonatkozó jogszabályt –, mert más ágazatokkal ellentétben az oktatásügyben 2008 óta nemigen változtak a fizetések. Az oktatásügyi dolgozók havi juttatása elmarad a köztársasági átlagfizetéstől, holott itt van a legtöbb egyetemi végzettségű dolgozó. Másrészt viszont a költségvetésből az oktatásügyre fordított pénz szinte teljes egészében a fizetésekre megy el. Habár a diáklétszám rohamosan csökken, a pedagógusok száma nem változik. A tanárok egyharmadának már évek óta nincs meg a teljes óraszáma, így ennek arányában a bérük is jóval alacsonyabb, de a már hosszabb ideje ígért nagy, átfogó ésszerűsítésre nem kerül sor, mert ez munkanélküliek újabb tömegét eredményezné. A szakszervezetek és a minisztérium most éles vitát folytat arról, hogy hogyan oldják meg a tanárhiányt, illetve a munkaerő-felesleg kérdését. A szakszervezetek szerint, ha valahol betöltetlen egy pedagógusi állás, először meg kell nézni, hogy másik iskolákban van-e olyan munkaerő-felesleggé vált pedagógus, akit itt alkalmazni tudnának, és ha rendszeren belül nincs, csak akkor lehetne kiírni a pályázatot. A minisztérium viszont azt tartja jobb megoldásnak, hogy pályázatok útján vegyenek fel fiatal diplomásokat, akik felváltanák például a nem megfelelő oklevéllel rendelkezőket, akik nem olyan szaktárgyat tanítanak, amire képesítésük feljogosítja őket.
Az oktatásügyben gyülemlenek a problémák, sokan azt mondják, a leghatékonyabb az lenne, ha a százezres pedagógustársadalom általános munkabeszüntetést hirdetne, ha leállna minden iskola. Ám különösen azok a pedagógusok, akik így is például csak egyharmad óraszámmal dolgoznak, akiknek csak pár hónapra szól a munkaszerződésük és ezt hosszabbítják meg állandóan, akik olyan tantárgyat oktatnak, amire diplomájuk nem jogosítja fel őket, annyira félnek attól, hogy utcára kerülnének és soha többé nem tudnának elhelyezkedni, hogy egy nagy munkabeszüntetést nem is tudnának megszervezni a szakszervezetek.
Persze az oktatásügyi minisztérium és a 4 mérvadó szakszervezet vezetője már néhány alkalommal tárgyalóasztalhoz ült, eddig igen csekély eredménnyel. A minap abban sikerült megállapodni, hogy a fizetési osztályokra vonatkozó követelést – amely igazságosabb bérezést jelentene hosszú távon a közszférában – a minisztérium eljuttatja a kormánynak. Az ágazati kollektív szerződések előkészítésére munkacsoport alakult, amely már a héten megkezdi a munkát, és az új oktatási kerettörvény kidolgozása is a napokban kezdődik, ebbe szintén bevonják a szakszervezeteket is. A tárgyalások azonban elhúzódhatnak, minden fél arra vár, hogy a másik tegyen komolyabb engedményeket, úgyhogy senki sem tudja megmondani, meddig tart ez a pedagógussztrájk az iskolák egy részében, meddig húzódik el ez a patthelyzet.
Baj, hogy a diákok isszák meg a levét a pedagógussztrájknak, de sokkal nagyobb gond, hogy a sztrájkkövetelések egy részének teljesítése nem oldja meg az oktatásügyben felgyülemlett rengeteg problémát. Ezek egyre csak halmozódnak, arról nem is szólva, hogy már vagy két évtizede húzódik az oktatásügy tényleges megreformálása, a rendteremtés.
