A filmtörténet egyik nagy pillanatához értünk nemrég. A Robert Zemeckis rendezte nagy sikerű Vissza a jövőbe című film második részében (amely 1989-ben jelent meg) Doki az időgépével visszatér a jövőből, és elárulja, hogy Marty és Jennifer tinikorú fia rossz úton jár, ezért mindkettejüknek azonnal 2015-be kell utazniuk vele. Az érkezés időpontja: 2015. október 21. Ehhez a dátumhoz érkeztünk nemrég. Habár a film kétségkívül előrevetített néhány technikai fejlesztést, sokak nagy sajnálatára még mindig nincs önbekötős cipő, a hétköznapokban használatos légdeszka és persze időgép sem.
Szabadkán nemrég a színház világában tettünk kisebb „időutazást”. A Délvidéki Magyar Színjátszás Napja alkalmából a Pataki-gyűrű díj-kiosztója zajlott, ekkor a vajdasági színházak elmúlt évadának előadásaira tekintettünk vissza, fókuszálva a színészi teljesítményekre. Ezúttal viszont egy nagyobb „időutazásra” is sor került, hiszen a szabadkai Népszínház egyúttal fennállásának 70. évfordulóját is ünnepelte. Kiállításmegnyitókkal kezdődött Szabadkán a színházünnep, a Kortárs Galériában A szabadkai magyar hivatásos színjátszás hetven éve címmel, a Jadran épületének előcsarnokában pedig A Népszínház 70 éve címmel rendeztek tárlatot. A megnyitókon szó esett arról is, hogy Szabadkán 200 éves hagyománya van a magyar színjátszásnak, a hivatásos magyar színjátszás 1945-ben indult. Október 29-én Balázs Béla Boszorkánytánc című darabját Pataki László rendezésében mutatták be.
Az idősebb generációk minden bizonnyal sokat mesélhetnek arról, hogy milyen is volt a színházi élet Szabadkán az ő idejükben, mikor történt meg számukra a színházi csoda, és valószínűleg egy pazar csillárról is szót ejtenek. Akik most középkorosztálynak számítanak, valószínűleg már a Ljubiša Ristić-érában találtak rá a színházi csodára. Ljubiša Ristićet 1985-ben helyezték a Népszínház élére. A vezető pozíciót tíz évig töltötte be, eközben úgymond összeolvasztotta a két társulatot, és egyfajta multikulturális színházat hozott létre. Ez a korosztály nyomon követhette a Kosztolányi Dezső Színház megalakulását, a nehézségeket, amíg a szabadkai Népszínházban játszották előadásaikat, és azt is, hogyan sikerült önálló térbe költözniük.
(Fotó: Molnár Edvárd)
A mostani fiatalok körében már kialakult egy réteg, amely szívesen látogatja a Kosztolányi Dezső Színház és a Népszínház Magyar Társulatának előadásait, szereti az Újvidéki Színház produkcióit, és jól tudja, hogy van már Zentai Magyar Kamaraszínház is, ahol szintén izgalmas színházi élet folyik. A színházi csoda olykor nyári élményhez köthető, a Tanyaszínház egy üde színfoltja a vajdaság magyar színházi életnek, általuk a színház évről évre olyan kisebb településekbe is eljut, ahol ez számít az év talán egyetlen színházi élményének.
Ne feledkezzünk meg a színjátszás jelentőségéről sem, a művelődési egyesületekről, amelyekben él a színjátszás hagyománya. Nagyon fontos szerepet töltenek be különösen azokban a településekben, ahol nincsenek színházak. A színház ünneplése a színházi fesztiválok alkalmával teljesedhetnek be, ilyen a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválja, de a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója is. Sokan már alig várják a hamarosan sorra kerülő Desirét, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválját, amely során a régió színházi előadásaiba nyerhetünk betekintést. Egy vérbeli színházkedvelőnek nagy öröm a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál is, hiszen nem minden előadás szól egyértelműen csak a gyerekekhez. A kreatív bábok, a mesteri bábvezetés, egy-egy előadás mondanivalójának örök érvényűsége ugyanúgy lenyűgözheti a felnőtt közönséget is.
A Vissza a jövőbe időgépe valójában nem is egy múltbeli utazásra lenne legizgalmasabb, hanem épp egy jövőbeli kalandozáshoz. Nagyon érdekes lenne megnézni, hogyan alakul a színházak élete, milyen előadásokra éhes a jövőben a vajdasági közönség, léteznek-e még tanyák és (űr)szekéren száguldozik-e a Tanyaszínház – és persze, felépült-e már végre a szabadkai Népszínház épülete.
