Egyeseket lelkesedéssel töltött el, másokat meglepte, a harmadik csoportba tartozókat mélységesen megdöbbentette, hogy a legújabb elnevezésével sajtóházra emlékeztető polgári állambiztonsági szolgálat kivégzésének 63. évfordulója alkalmából hivatalosan megkoszorúzta Dragoljub Draža Mihailovićnak Ravna Gorán felállított szobrát.
A megemlékezésen való részvételével a Cég feladta a leckét: egyfelől a bíróság vagy a titkosrendőrség feladata-e a csetnikvezér háborús szerepének megítélése, másfelől pedig, mint az utóbbi évtizedekben annyiszor, a Szolgálat ezúttal is az igazságszolgáltatás fölé tornázta-e magát, hiszen jogerős bírósági ítélet még nem mondta ki, hogy Dražát bizonyítékok nélkül, kirakatperben ítélték halálra, ideológiai és hatalmi harc áldozata, sem azt, hogy mint szabadságharcost ártatlanul fosztották meg életétől. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a titkosrendőrségnek tiszteletben kell-e tartania az egyenlőre még hatályos bírósági ítéletet, amely hazaárulónak, tömeggyilkosnak, etnikai tisztogatásokért felelős egyénnek bélyegezte meg Mihailovićot?
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az sem derült ki, kinek az utasítására helyezték el a kegyelet virágait, hiszen a szocialisták utólag tiltakoztak, s soraikból került ki a belügyminiszter, Ivica Dačić. Ő pedig nem a párt közlegénye, hanem elnöke. Még azt sem tudni, indított-e vizsgálatot.
Bármilyen ítéletet hoz is a bíróság, egyaránt felkorbácsolja majd a kedélyeket az országban és külföldön. A tengelyhatalmak ellen szövetkezett országok ugyanis még a háborúban megszakították a kapcsolatot Draža mozgalmával a terepi összekötő tisztjeik jelentése alapján: a csetnikek együttműködnek a megszállókkal, nem ellenük, a partizánok, a másképpen gondolkodók és a nem szerb lakosság ellen harcolnak.
Még meg sem száradt a tinta a politikai, ideológiai okokból üldözöttek rehabilitálásáról szóló törvényen, a törvényszék ártatlannak nyilvánította Slobodan Jovanovićot, a királyi Jugoszlávia londoni menekültkormányának elnökét. Az ítélet vegyes érzelmeket keltett.
A szerb történészek többsége nem tekinti politikai szerepét makulátlannak. Felróják neki, hogy 1942-ben Draža Mihailovićot nevezte ki honvédelmi miniszternek, holott tudott arról, hogy a nemzeti kisebbségek lemészárlásával, elűzésével az etnikailag tiszta Nagy-Szerbia megteremtésére törekszik. Szemet hunyt afelett is, hogy Mihailović halálosztagai nemzetellenesnek nyilvánított szerbek ezreit gyilkolták meg. Miután megdöbbentette a világot annak híre, hogy a csetnikek horvátok és bosnyákok tömegeit likvidálták, Jovanović nem utasította miniszterét, hogy gátolja meg a népirtást, csupán arra kérte, hogy ennek hírét erélyesen cáfolja.
Dragan Šutanovac honvédelmi miniszter a minap elismerte, hogy a katonai hírszerzési és kémelhárítási szolgálat nem áll polgári, parlamenti ellenőrzés alatt, tevékenységébe senkinek sincs betekintése. Még az idézett miniszternek sem.
Vajon hogyan állunk a saját szakállára koszorúzó állambiztonsági szolgálattal?
