Ha gyalog indulok el Újvidék központja vagy a munkahelyem felé, a legrövidebb út a Pap Pál utcán át vezet. Egy időben keresztül-kasul feltúrták, sártengerré változott, s mert hosszú ideig elhúzódtak a munkálatok, a szellemeskedésre hajlamosak áthúzták névadójának tábláját, s alá a Basz...tt Libanon elnevezést mázolták.
Csak azért elevenítem fel e lényegében magánjellegű ügyet, mert az utóbbi néhány évtizedben araszolgatva házsorai között bőven maradt időm elmerengni több mindenen.
Először is: az eszmei meggyőződése és tevékenysége miatt hóhérkézre adott Pap Pál miért feltételezte, ha teljes illegalitásba vonul, s naponta elsétál a könyvtárba, az ügynökök nem ismerik fel természetes vörös, dús hajzata alapján?
Másodszor: az utca derekán levő kocsma züllött, toprongyos, bűzlő törzsvendégei a legutóbbi háborúk, a tömeges mozgósítás idején gyilkolásra, öldöklésre, fosztogatásra uszító szövegeket óbégattak hajnaltól sötétedésig, majd visszahúzódtak odúikba, hogy ne kézbesíthessék nekik a katonai szolgálatra a behívót. Hazájuk és népük magasztosnak hirdetett védelmének feladatát önzetlenül, vagy mondhatnánk úgy is, gyáván átengedték másoknak.
Harmadszor: ebben az utcában, ha roskatag állapotban is, még áll a tervezőjének tehetségét tanúsító két tornyával igen tetszetős épület, amely hosszú ideig óvodaként szolgált. Máról holnapra kitelepítették, s helyét a Dragan kapitányról elnevezett alapítvány foglalta el. Meglepődve tapasztaltam, milyen gyors ütemben ürítik ki, s a régi helyére nem került új berendezés. Azt már honnan tudhatnám, hogy egyáltalán átutaltak-e, s mekkora összeget annak a háborúnak az özvegyei, árván maradt szerencsétlenei számára, amelyből az alapítvány névadója derekasan kivette a részét, s alaposan megszedte magát.
Az éveire mester szemlélődő, sétakedvelő mélységes szomorúsággal a szívében kénytelen konstatálni, hogy mégegy szélhámos, háborús kalandor, hiéna megúszta: Dragan kapitánynak nem kell szembesülnie dicstelen tetteivel, mert Ausztrália igazságszolgáltatásának legfelsőbb instanciája úgy döntött, hogy nem adható ki Horvátországnak, mert semmi sem szavatolja, hogy indulatmentes, bosszúvágy nélküli, tárgyilagos, elfogulatlan bírósági tárgyaláson mérlegelik cselekedeteit, s hoznak igazságos ítéletet.
Távol áll tőlem a szándék, sőt idegenkedem attól, hogy bármit is hozzáfűzzek az ausztrál törvényszék ítéletéhez. A horvátországi illetékeseknek illene pironkodniuk, hogy annyi esztendővel egy embertelen, tömegmészárlástól, gyilkosságoktól, fosztogatástól, nemi megbecstelenítéstől, a lakosság tömeges elűzésétől nem mentes háború befejezése óta nem építettek ki olyan igazságszolgáltatási mechanizmust, amely élvezné egy demokratikus állam bizalmát.
Megkerülhetetlen a kérdés: ki szolgáltat igazságot az áldozatoknak? Az ausztrál taláros testület egyértelműen megfogalmazta, hogy senki jogai nem csorbulhatnak, még olyan egyéné sem, aki megalapozottan gyanúsítható, hogy a világ e térségében útját a kiszolgáltatottak, az oltalom nélkül maradtak vére, szenvedése, könnye jelzi, s jajveszékeléstől visszhangzik.
