Úgy tartják, manapság Szerbiában csupán a politikum részvevői és a közvállalatok alkalmazottjai dolgoznak fizetésért, a többieknek mindössze éhbér jár. A legújabb kimutatások szerint az országban egy négytagú családnak mintegy 120 000 dinárra lenne szüksége a tisztességes megélhetéshez, tehát legalább egy politikusi vagy közvállalati havi juttatásra, mert enélkül a családi költségvetés képtelen felvenni a harcot a mindennapi kiadásokkal, a sorozatos drágításokkal. Ekkora bevétellel az említett két kategórián kívül vajmi kevesen dicsekedhetnek, mert a többségnek, az előző rendszerben „munkásosztálynak” nevezett rétegnek nem jut másra, mint némi élelem vásárlására és az önkényesen növelt közműdíjak fizetésére. Teszi ezt szótlanul, mert nincs ki megvédje, mert már komoly, tettre kész érdekvédelmi háttere sincs, még ereje se, hogy hangját hallassa.
Rejtezik még életerő a közszféra alkalmazottjaiban, és követelőznek is. Így tette ezt a héten a részben köztársasági költségvetésre is támaszkodó Szerbiai Villanygazdaság. Az állam részéről halaszthatatlan segítségre számít, ugyanis pénzügyi konszolidációjához sürgősen legalább 50 milliárd dináros (450 millió euró) hitelre lenne szüksége. Ezzel a pénzzel fedezné a korábban felvett hitelek hamarosan beérkező törlesztőrészleteit, valamint szavatolná a dolgozók bérének rendszeres kifizetését. Ha ez nem következik be, egy hónap sem telik el, a vállalat csődöt mond – állítják.
Nem készült Szerbiában pontos kimutatás, hogy a havi bérek mekkora hányadát emésztik fel a rezsiköltségek, de ha figyelembe vesszük, hogy hamarosan esedékes újfent a villanyáram 10–12 százalékos drágítása, korántsem elenyésző tétel. Érdekes mód, míg idehaza napirendről nem lekerülő téma a közműdíjak növelése, másutt állami irányítással éppen az ellenkezőjén tevékenykednek. A Magyar Országgyűlés három törvényt módosított, és ennek értelmében januártól 10 százalékkal olcsóbb a lakosság számára a távhő, a villamos energia és a földgáz ára. A magyar kormány döntött arról is, hogy a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, és azokat nem ruházhatják át a lakosságra. Kimutatták, a szektor 1995-ös privatizációjában részt vevő cégek az elmúlt 17 esztendőben évente átlagosan húszszázalékos nyereségre tettek szert, tehát befektetésük immár 3,5-szer megtérült. Akkor hova tűnt a nyereség Szerbiában?
Az állam Mlađan Dinkić pénzügyminiszter személyében egyöntetűen kimondta, pénzre és a hitelek állami jótállására a villanygazdaság ne számítson, berkein belül oldja meg a fennálló helyzetet. Van még annyi életerő, belső tartalék a vállalatban, hogy átszervezések és a munkafolyamat módosítása révén gazdaságilag megalapozott vállalattá váljon.
Másképp vélekedik a villanygazdaság vezetősége, a katasztrofális pénzügyi helyzet felett siránkozik. Aleksandar Obradović, a vállalat első embere arra emlékeztet, vezetői tisztségének átvételekor az EPS-nek 10 milliárd dináros megfizetetlen adóssága volt, a 2012-es évet 33 milliárd dináros veszteséggel zárják, és a pénzügyi likviditásuk megtartása érdekében újabb 40 milliárdra van szükségük. Nem csak a közvállalat úszik adósságban, neki is temérdek a kinnlevősége. A Szerbiai Villanygazdaságnak jelenleg 120 milliárd dinárral tartozik a lakosság és a gazdaság az elfogyasztott áramért, ebből 80 milliárd kinnlevőség két hónapnál régebbi. Hitel nélkül jelenleg csupán a csodában bízhat a közvállalat, vagyis abban, hogy a lakosság és a gazdaság is törleszti a felhalmozott adósságát.
A szakmai közvéleményben eltérő vélemények sorakoznak fel a villanygazdaságot érintő kérdésekben. Egyesek kizártnak tartják azt a lehetőséget, hogy az állam tegye alá a derekát ezúttal is, ennél megalapozottabb stratégia partnert találni. Több legyet ütnének egy csapásra, friss tőke érkezne a vállalatba, gyengülne a villanygazdaság monopóliumhelyzete, és nem utolsósorban a politikum sem használhatná a vállalatot, ahogy eddig tette.
A Piackutató Intézet munkatársai más véleményen vannak. A Szerbiai Villanygazdaság semmiképp sem jut csődbe egy hónap leforgása alatt, de az államnak kötelessége lenne segíteni azon a vállalaton, melyre az egész ország gazdasága alapszik. A kedvezőtlen pénzügyi mutatók, az euróban kifejezett többmilliós veszteség az évek óta tartó ésszerűtlen gazdálkodás következménye, mely inkább a lakosság szociális védelmét szolgálta, mintsem a cég gazdaságosságát.
Éhbérért dolgozó társadalmunkban efféle küldetésre szükség van továbbra is.
