A múlt század kilencvenes éveinek hangulatát idézik ismét Vajdaság-szerte a bolhapiacok, amelyek jobban felszerelt, jobban látogatott és nagyobb fogyasztói központokká váltak, mint a csillogó-villogó üzletek. Különösen érvényes ez a jelenség az észak-vajdasági, határ menti településekre, ahol piaci árusok százai kínálják a többnyire Magyarországról érkező tartósított húskészítményeket, édességeket, háztartási tisztítószereket, kozmetikai kenceficéket. Ha a vásárló ide betért, akkor tej és tejtermékek, alkoholos és üdítőitalok nélkül sem távozik, mert minden, ami szeme elé kerül, olcsóbb, mint a hazai boltokban.
Az unióban mintha másként sütne a Nap, úgy tűnik, csapadék is akkor hull, amikor legnagyobb szükség van rá, a termőföld is jobb minőségű, ha már jobb, ízletesebb és nem utolsósorban olcsóbb élelmiszerek előállítására képesek. Felvetődik a kérdés, hogyan éri meg, és milyen gazdasági számadása van az üzérkedőnek Magyarországból csempészni az árut, holott azt az állam már leterhelte 27 százalékos áfával, és a kiskereskedelmi árból jól járt mindenki. A magyar termelő, a feldolgozóipar, a kereskedelem, és mint további láncszemek, az országhatáron átcsempésző üzérkedő, és még a szerbiai fogyasztó is. Valamennyinek megvan a számadása, a magyar állam eladta a megtermelt javakat, a csempésző jövedelemre tesz szert, a vásárló pedig olcsóbban és jobb minőségűt vesz, mint amilyet itthon kaphatna.
A hazai hentesek, vágóhidak vezetői méltatlankodnak a bolhapiaci konkurencia miatt. Szerintük az állam azzal, hogy ezidáig nem számolta fel a külföldi termékek árnyékkereskedelmét, tisztességtelen versenyhelyzetet teremtett a hazai adókkal terhelt termékekkel szemben.
A bolhapiacokat azonban a kényszer szülte, a megélhetés és a túlélés harcmezejévé váltak, mert az üzérkedők többségének más alternatívája nincs. Munkát már rég nem vállalhatnak az egykoron határon túl is ismert Sever, Budućnost, November 29., Zorka... nagyvállalatok üzemeiben, ahol tisztességes, mindennemű állam iránti adó és járuléktörlesztéssel családok tudtak megélni. Miután ez már csak a múlté, maradt a fennmaradásért folyó harc, küzdelem a gyerekek jövőjéért. Bizonyára vannak született kofák, akik az adásvevést tiszta szívből űzik, de az árusok nagy részének sajnos nincs más lehetősége.
Azonban nem mindegyik piaci árus feketéző, legtöbbjüknek bejegyzett kereskedelmi vállalatuk van, az államnak fizetik mindazokat az adókat és járulékokat, mint bármely kereskedő. A bolhapiaci árusok saját eszközeiket ruházták be a vállalkozás beindításába, nem részesültek állami támogatásban munkahelyek megnyitására, és az egyre szorosabb konkurencia miatt haszonkulcsuk is portékától függően 17–27 százalék között alakul, amennyit áfa címén visszaigényelhetnek a magyar államtól.
Az üzérkedőkről természetesen nincsenek pontos kimutatások. De úgy becsülik, hogy országszerte mintegy 200 000 személy foglakozik efféle kereskedelemmel, és megközelítőleg egymillióan haszonélvezői ennek a tevékenységnek.
Lehetne-e Szerbiában is olcsóbban termelni, vagy kisebb kereskedelmi haszonkulccsal nyereséget megvalósítani? Másutt lehet. A fejlett európai országokban, ahol a szerbiai átlag többszörösét keresik, az élelmiszer szinte egyharmadába kerül mint mifelénk. Magyarországon a trappista sajt kilójának előállítási ára megközelítőleg 400 dinárba kerül. Ha Szerbiában is ennyiért megkapható lenne, kötve hiszem, hogy bárki is a bolhapiacot választaná, hogy megvásárolja. Azonban örök érvényű szabály, a szegény országokban minden drágább, különösképp a megélhetés.
Sehol sem, így Szerbiában sem a termelő keresi busásra magát, hanem a kereskedelem képviselői, akik nem szégyellnek akár 50–100 százalékos haszonkulccsal dolgozni. Természetesen a nagykereskedelmi láncolatok azok, melyek a legtöbbet fölöznek le, annyi pénzt kérnek el, amennyit akarnak. A sarki kisboltok már más módszerekkel, az áruba bocsátott termékeik szigorúbb megválasztásával, a nyugdíj folyósításának napjára halasztott fizetési kedvezményekkel tudnak megmaradni. Azonban a bolhapiacok igazolják, elképzelhető Szerbiában is a piackereskedelem a szó nemes értelmében, létezhet versengés, mely jutányosabb árakat eredményez, és haszon kisebb árréssel is termelhető.
