Közeleg a tél, a disznóvágások ideje, amely mindinkább eltolódik december felé – a klímaváltozás miatt. Sehogy sem akart ugyanis eddig lehűlni a levegő olyannyira, hogy megfeleljen a nagy munkának. A gazdák érzik, tudják ez a disznóvágásai szezon különbözni fog az előző éviektől – több oknál fogva. Először azért, mert most már egyetlen ország sem védett az afrikai sertéspestis terjedésével szemben. Nálunk is megjelent, csak a puszta szerencsén múlott, hogy eddig nem öltött nagyobb méreteket, hogy a betegség nem pusztított nagyobb mértékben, hogy az állatokat az ország nagyobb részén nem kellett elaltatni. Még elképzelni is nehéz, mi lesz, ha egy nap terjed a betegség, mely ellen nincs vakcina, hisz az itteni emberek számára mindennél fontosabb a disznótorozás, a nyársalás, mely a nemzeti folklór szerves része. Nagy baj lesz, az biztos, mert a sljivovica nem csúszik majd zsíros falat nélkül!
De van egy másik, egészen gyakorlatias dolog, ami miatt a disznótorozás mind ritkább jelenség. Az pedig a krónikus pénzhiány. Akármit is állít a hivatalos statisztika, hogy ennyi, meg annyi az átlagfizetés – az emberek zsebe üres. Nálunk számtalanszor beigazolódott az a régi igazság, hogy aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni. Nos, nincs már pénze a középosztálynak (no meg középosztály sincs), arra, hogy több tízezer dinárt kivágjon egy szuszra, disznótorozásra – a fogyasztó inkább elmegy a megamarketbe, vesz egy-két szelet húst, éppen csak annyit, amennyi egy ebédre, vacsorára elegendő. Nem raktároz, nem halmoz fel tartalékot – mert a java része máról holnapra él! Minek a mélyhűtő? Sok áramot fogyaszt!
A vevőnek sok a kilónkénti 180 dinár, amennyit most élősúlyban elkérnek a vágójószágért. Igaz, ennyi volt tavaly ilyenkor is, de csak december végéig, újév után már lejtmenetbe kezdett a disznó ára. A tenyésztőnek pedig oda kellett adnia, még potom áron is, még kilónként 130 dinárért is, mert a disznó, ha tovább tartják a kelleténél, megeszik annyi kukoricát meg más jószágtápot, hogy a gazda tiszta veszteséget számolhat el. Nyilvánvaló, felhagynak a tenyésztéssel azok, akik góré alatt, egy-két, vagy ennél több anyakocát tartottak évtizedeken át. A kistermelőket „bedarálták”, a jószágtenyésztőket, szántóföldi növénytermesztőket egyaránt. Nem rentábilis egyetlen termelés sem, ha nem csinálják – nagyban! Kellenének a hathatós anyagi támogatások – nem a nagyoknak, hanem kizárólagosan a – kicsiknek! Hogy életben maradhasson a falu!
A legvége pedig az lesz, hogy csak a nagy farmok maradnak játékban. Akkor majd ők diktálják az árakat, és bizony nem lesz olcsó a hús! Mert annyit kérnek, kérhetnek majd el érte, amennyit akarnak! Nem lesz már kistermelő, aki a szociális béke megőrzését szolgálta évtizedeken keresztül, akit mindig meg lehetett zsarolni, aki potom áron is odaadja a felnevelt jószágot, gabonát, csakhogy fenntarthassa valahogy a gazdaságát – no meg eltarthassa a családját!
