Hiába zúgolódtak a termelők, hiába kérték, hogy 22 dinár legyen a búza kilója, merthogy ennyi az önköltségi ár, senki nem hallotta meg őket. Az aratás javában tart, meg már sok helyütt be is fejeződött, a búza felvásárlási áráról pedig hivatalosan (tegnapig) egy szó sem esett! Ismétlődik az előző évek gyakorlata: a kenyérgabona életszínvonal-védő, a szociális békét szavatolja. Sebaj, lesz olcsó kenyér, a másnaposat sok pékségben zsákszámra lehet venni 100 dinárért, de ami még nagyobb szégyen, a szemeteskukákba is jut belőle bőven!
Előre megfontolt, jól kidolgozott forgatókönyv szerint megvárják, hogy az aratás megkezdődjön, a megrakott pótkocsik begördüljenek a mázsára, kiürítsék tartalmukat. Azon a papíron pedig (nagyjából) a kilónkénti 17 dináros felvásárlási van feltüntetve, néhol picivel lehet, hogy több, néhol meg kevesebb, de sehol még a 20 dinárt sem éri el az ár, nemhogy a huszonkettőt! Ezzel egy időben az európai árutőzsdéken a búza nagyjából 180 euróba kerül tonnánként. Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány miatt a világpiacon a kenyérgabonának az ára növekedett, de nálunk mintha semmi nem történt volna, maradt minden a régiben.
(Fotó: Gergely Árpád)
A gazdatársulatok zöme hallgat. Egyetlenegynek jutott eszébe akadékoskodni. A nyilvánosság keveset hallott a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Független Egyesületéről, amely hetekkel ezelőtt még utcai tüntetéssel fenyegetőzött. Történt ez épp a legrosszabbkor – a választások előtt. Nos, ez az egyesület hetek óta követelte, hogy az Árutartalékok az aratás kezdete előtt hivatalosan közölje: 22 dinár a búza ára! És a szakma is alátámasztotta ezt a követelést, de minimum azt, hogy legalább 20 dinár legyen a felvásárlási ár. Miután az egyesület kérése egy hónapon át süket fülekre talált, a gazdák június 15-ére utcai tüntetést helyeztek kilátásba, amire mégsem került sor, mert az agrárminisztérium illetékesei az utolsó pillanatban tárgyalási hajlandóságot jeleztek. Később kiderült: csupán csak cseleztek, a szaktárca képviselői ugyan nem ellenezték a 22 dinárt, de nem is fogadták el a követelést, a búza áráról mégsem kezdték meg a tárgylásokat: nekik nem volt sürgős – és most sem az! Való igaz, az állam nem szabhatja meg a felvásárlási árat, ha más miatt nem is, akkor azért, mert olyan minimális mennyiséget vásárol fel, hogy az árak alakulására nem hathat ki. Az említett egyesület vezéralakjairól pedig azóta egy mukkot se hallani. Biztosan megértették velük, hogy errefelé egy plusz egy soha nem kettő, meg azt is, hogy nemigen fizetődik ki „hullámozni”, mert „még elnyelheti az embert a sötétség”.
A hivatalos adatok szerint 2009 júliusában volt mélyponton a búza értéke, akkor 11 dinár 34 parát fizettek kilogrammjáért, majd a következő évben több mint 20 százalékos növekedés következett a 14 dinár 20 parás árral, az emlékezetes aszályos 2012-ben pedig 24 dinár 30 parát ért a búza, a következő év januárjában, februárjában viszont a 30 dinárt is meghaladta, csakhogy üresek voltak a gazdák raktárai. Ezután 17 és 19 dinár közé szorult, fogalmazhatnánk úgy, hogy „stabilizálódott” az aratás kezdetén érvényesített kilogrammonkénti ár. Mindezek után magától kínálkozik a kérdés: Miért vesztette el tekintélyét a kenyérgabona?
Réges-régen, amikor még léteztek általánosan elfogadott, íratlan szabályok a szakmában, amikor a gazda munkáját becsületesen jutalmazták, akkor fektették le azokat az arányokat, melyek szerint a kenyérgabona, a liszt és a kenyér ára 1:2:4 arányban alakulhat. De amióta nincsenek semmilyen, sem etikai, sem szakmai szempontok, a búzát 17–18 dinárért fizetik ki (a kínálatra meg a keresletre hivatkozva, mert ez így szépen hangzik, de semmi köze a valósághoz), 2–3 hónap múlva pedig jóval drágábban eladják.
