A gyermek a szülő felelőssége

Időről időre elővesszük a témát, hogy miért nem jár Szerbiában a három és többgyermekes édesanyáknak havi fizetés-szerű juttatás, de e téren mégsem történik semmilyen szóra érdemes változás. A mindenkori kormány rendre megállapítja, hogy vészesen alacsony a népszaporulat és mindenféle ösztönző intézkedéseket helyez kilátásba, aztán azok valahogy feledésbe merülnek, vagy nem elég hatékonyak. Tudjuk, hogy vannak és működnek is ingyenes lombikbébi programok az országban, ez azonban mégsem elegendő. Valószínűleg azokra is gondolni kellene, akik előtt semmilyen akadály nem áll, és a nagycsaládos lét vállalásához esetleg csak ösztönzésre, biztatásra, valamiféle anyagi biztonságra vágynak. Sok szülő azért nem vállal kettőnél több gyermeket, mert akkor az édesanya már szinte képtelen heti negyven vagy még annál is több órás munkahelyen dolgozni, hiszen az már a család rovására menne. Egy három vagy annál több gyermeket nevelő szülőnek sokkal több a dolga mint egy kétgyermekes anyának, ott már minden hatványozottabban van jelen. Ha tehát elvárjuk egy többgyermekes édesanyától, hogy a gyermekek ellátása, nevelése, óvása, rendezgetése, valamint a háztartás vezetése mellett is dolgozzon, azzal olyasmire kényszerítjük, ami régen meghaladja erejét, tűrőképességét. Persze erre is biztosan bőven van példa, de nem ez lenne a követendő.

Egy többgyermekes anya elsősorban saját maga miatt vállal több gyermeket. Ő maga úgy érzi, hogy férjével, társával ezt szeretnék, erre vágynak. Akik igazán így gondolkodnak, azoknak most, ezek között a körülmények között is van három, négy vagy akár öt gyermekük is, és függetlenül attól, hogy az állam nem törődik velük, vagyis nem támogatja őket megkülönböztetett módon, nem kételkednek abban, hogy a legjobb döntést hozták. Mert azt azért el kell fogadnunk, hogy az ember a gyermekét magának szüli és nem a társadalomnak, és szerintem nem is kell arra támaszkodni, hogy majd ilyen, meg olyan juttatások lesznek, mert azokat amilyen gyorsan kitalálják, olyan gyorsan el is törölhetik. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jól van így, ahogy van, csak arra igyekszem rávilágítani, hogy a gyermekünk a mi felelősségünk. Mi vállaljuk, mi döntünk az életéről, és mi döntünk arról, hogy milyen életet akarunk magunknak. Nyilván egy nagycsaládos anya életcélja nem az lesz, hogy magasan ívelő karriert fusson be egy vállalatnál, mert arra valószínűleg nem lesz ideje. Neki valószínűleg a család lesz az első, és vagy részmunkaidőben igyekszik valamit elvállalni, vagy saját maga próbál meg boldogulni úgy alakítva a munkaidejét, ahogyan többgyermekes létének megfelel, illetve a férj annyit keres, hogy el tudja tartani az egész családot.

Egy szónak is száz a vége, a több gyermeket vállaló szülőket sokkal jobban meg kellene becsülni a jelenleginél. Való igaz, hogy az édesanyának szüksége lenne egy havi fizetés-szerű juttatásra – és itt nem minimálbérre gondolok – anélkül, hogy lehúzna 8–10 órát valamilyen vállalatban, hiszen ő egészen más téren végez áldozatos munkát. Ő az, aki idejét, energiáját, szeretetét nem egy számítógép képernyőjének adja, hanem azzal foglalkozik, hogy őszinte, talpraesett, életrevaló embereket neveljen.