Herceg János Leányvári levelek című kötetében megjelent baranyai élményeiről szóló írásaiban nem egyszer hosszú bekezdéseken át elemezte egy-egy tájjellegű kifejezés lényegét és értelmét, olykor történelmi hátterét is megrajzolva a szavaknak, vagy a szavak szövevényes rendjének. A könyvében találkoztam először a pudár kifejezéssel, akkor tudtam meg, hogy a szó csőszt jelent, s hogy a pudárkodás a szőlőőrzés – sok-sok évszázad során művelt – nemes feladatát jelzi. A tájszavak felettébb egyediek, szűkebb közösségekben használatosak, nem egy esetben a történelmi emlékezet szerves részei – olvasom Lábadi Károly és Lábadiné Kedves Klára Drávaszögi glosszárium – Elfelejtett és kiveszőben lévő tájszavak szótára című legújabb, 2022-ben megjelent kötetének borítóján. „A tájszavak olyanok, mint az emberek ujjlenyomatai. Egyediek. Arról árulkodnak, hogy az egyén és a közösség a szomszédságától eltérően milyen szavakat használ fogalmai, tárgyai megjelölésére” – olvasom az ismertetőben. A Drávaszög népe évszázadok óta két folyam, a Duna és a Dráva által körülölelt területen, tíz Árpád-kori településen él. Elzártságuk miatt sok nyelvi archaizmust, kifejezést, a köznyelvtől eltérő szóalakot őriztek meg. A kötetben ma már többnyire elfelejtett, az eltűnt paraszti életvitel, a kultúra, a gazdálkodás, a gyűjtögető, halászó életmód, a rómaiak óta honos szőlőkultúra régies tájszavait gyűjtötték egybe a szerkesztők.
Lábadi Károly és Lábadiné Kedves Klára kötethez írt Bevezetőjében olvasom: „A glosszárium a drávaszögi népnyelv többé-kevésbé elfeledett tájszavainak magyarázattal ellátott, ábécé rendben sorolt összefoglalója, jegyzéke 2503 címszavával érzékelteti az Atlantiszként elsüllyedt életformának, társadalmi érintkezéseinek, tárgyvilágának, mindennapjainak szó- és kifejezés-állapotát, amely mintegy 200–250 esztendős idősávból származik.” A népi kifejezések és szavak első jegyzéke az 1795-ben Kopácson született Csöbrös István katonakönyvében található, a szabadságharc jeles hőse, Ács Gedeon a XIX. század derekán vezetett naplóban pedig már a tájszavak egész lajstromát írta össze. A század végén két drávaszögi tanító, Császár Lajos és Demjén Kálmán nyelvjárási cikkeket küldött a Magyar Nyelvőrnek.
A három tájegység, a Drávaszög, Ormánság és Szlavónia népe évszázadokon keresztül rokoni sorsban osztozott, ugyanazt az anyanyelvet beszélte, hasonló gondokkal és nehézségekkel küszködött. Az elszigeteltség miatt a Drávaszög településein régies kultúra őrződött meg. A lakosság a Dráván túli szlavóniai szigetmagyarság falvainak – Kórógy, Szentlászló, Haraszti és Rétfalu – népével is tartott fenn kapcsolatot, házassági kötelékek alakultak, egyházi és kulturális kölcsönhatások révén a hagyományok is átöröklődtek. Ezek közvetítői elsősorban a református lelkészek és a tanítók voltak, akik gyakran váltották egymást a két terület között. Hoblik Márton, Verőce vármegye táblabírája Paraszti lakodalmi szokások Verőcze vármegye három és Szerém egy magyar falvaiban címmel a Tudományos Gyűjtemény 1833. évfolyamának IX. számában tette közzé Magyar-Rétfalu, Haraszti, Szentlászló és Kórógy népének szokásvilágáról írt értekezését – helyet teremtve ezzel e tájnak a magyarság etnográfiai térképén.
A Drávaszögi glosszáriumhoz írt bevezetőből az is kiderül, hogy a teljes Drávaszögre kiterjedő tájnyelvi jellegzetességek felmérését 1961–1962-ben Penavin Olga nyelvtudós végezte el, munkáját a Jugoszláviai Baranya Tájnyelvi Atlasza című kiadványban tette közzé. 1968 és 1975 között Deme László és Imre Samu nyelvtudósok népnyelvi vizsgálatainak eredménye az általuk szerkesztett hatkötetes Magyar Nyelvjárások Atlasza kiadványban olvasható. A most megjelent glosszárium Katona Imre, Lábadi Károly, Lábadiné Kedves Klára és Pataky András több évtizedes gyűjtéséből állt össze. „Tíz településről – Bellye, Kopács, Várdaróc, Laskó, Karancs, Hercegszöllős, Kő, Sepse, Csúza és Vörösmart – származó, elsősorban valódi tájszavakat tartalmaz, melyek nagy része ismeretlen a köznyelvben” – olvasható a kötet Bevezetőjében. A szerzők elmondták: a drávaszögi tájszavak összegyűjtését az 1990-es évek közepén Katona Imre, Lábadi Károly és Lábadiné Kedves Klára határozta el. „Kezdték mind a nyomtatásban megjelent drávaszögi néprajzi, helytörténeti, egyháztörténeti irodalomban szereplő adatokat kigyűjteni, mind a néprajzi gyűjtőútjaik alkalmával hallott népi kifejezéseket, szóalakokat rögzíteni.” Velük egyidőben Pataky András kopácsi tanító is gyűjtött anyagot egy drávaszögi szótárhoz, melyben mind a használatos köznyelvi, mind a tájszavak szerepeltek. Ebből a gyűjteményből a valódi tájszavakat átadta Katona Imrének és munkatársainak a glosszárium részére. A teljes szöveg feldolgozását a két gyűjtő – Katona Imre (1921–2001) és Pataky András (1932–2013) halála után – 2022-ben Lábadi Károly és Lábadiné Kedves Klára fejezte be.
A Drávaszögi glosszárium tájszavainak sorában egészen elbűvölő kifejezéseket talál az olvasó, kiderül, hogy a karancsi keszeg az a vöröshagyma, amit mëgrëggelëdéskor a tábortűznél a favágók hal hiányában tűztek a nyársra, amitől bizony gercsula (vézna) marad az ember. A baksa a szüret után böngészett, maradék termék. A pántlikás csécsös kendő pedig a női vasárnapi viselet ékessége, „piros pántlikával, csécsekkel gazdagon díszített vállkendő. Háromszögletűre szabott, fekete taft selyemre hullámos vonalakba piros selyemszalagot helyeztek. A szabott vállkendőt házilag varrták, rojtozták. A piros selyemből készült díszrátétet »békaszájra felszedve« kézzel varrták az alapra, szélét géppel szálazták ki.”
Lábadi Károlyt és Lábadiné Kedves Klárát a csodálatos, elbűvölően gazdag Drávaszögi glosszáriuma olvasásakor társaikkal, Katona Imrével és Pataky Andrással együtt a lelkes tudósok évszázados seregletében látom, akik életüket a magyar tájak értékei fölfedezésének és megörökítésének szentelték. „Patriam illustrare, cum possis, nolle scelus est – Ha nem akarod bemutatni a hazát, bár képes lennél rá, vétkezel” – írta a Bécsben 1796-ban megjelent Egynehány hazai utazások leírása Tót- és Horvátországoknak rövid esmértetésével együtt című munkája élére Teleki Domokos, a lelkes erdélyi ifjú, a marosvásárhelyi könyvtár, a híres „téka” alapítójának, gróf Teleki Sámuel kancellárnak a fia, aki utazásai során Baranyának, a Drávaszögnek és Szlavónországnak is feledhetetlen sorokat szentelt.
Nyitókép: HMDK, Bellye, 2022, 213 oldal
