Temerin kiváló írója, Illés Sándor a vele készült életinterjúban beszélt gyermekkorának a nazarénusokhoz fűződő élményeiről. A tőle hallottak nyomán Krisztus tanítványainak nevezték magukat – Nazarénusok a Bácskában című írásomban jeleztem: a nazarénusok bácskai múltjáról igen kevés forrás áll rendelkezésünkre, én magam mindössze Besnyi Károly „A későbbi kor tanúságára” – Szerémségi és bácskai református gyülekezetek Szász Károly püspök 1885. évi látogatása tükrében című könyvében közölt korabeli jelentéseket olvastam. Írásom megjelenése után egy kedves olvasóm jelezte: jeles néprajztudósunk, a kishegyesi Szőke Anna A lélek és a valóság kapcsolata – Egy bácskai falu vallási élete (2015) című könyvében fontos ismereteket közölt vidékünk nazarénusainak történetéről.
Könyvében Szőke Anna nem a történelmi múlt eseményeit kutatta, hanem a népélet mindennapi történéseinek lelki indítékait kereste, megkülönböztetett figyelmet szentelve a különböző vallási meggyőződéseknek az emberek életében való jelenlétének. Könyvének egyik méltatója – dr. Szigeti Jenő – írásában kiemelte: a történeti egyházak lelkiségének, „kegyességi gyakorlatának” ismeretén túl Szőke Anna számára fontos az újonnan létrejött vallásközösségek megismertetése is, hiszen ezek Kishegyesen is csak úgy jöhettek létre, hogy az általuk hirdetett „üzenetre” volt társadalmi igény. A szerző arra volt kíváncsi, „hogy a megszólítottak hite mennyire segítette ezeket az embereket abban, hogy a mindennapok kihívásai között helyt tudjanak állni”.
Könyvének a nazarénusokról szóló fejezetében a szerző megjegyezte: Magyarországon a Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek 1876-ban adták be először a vallás- és közoktatási tárcához A Krisztusban Hívő Gyülekezetek Vallási és Egyházi Szertartási Szabályai című hitelvi és szervezeti szabályzatgyűjteményüket, kérve egyszersmind egyházuk törvényes elismerését is, ám erre csak száz év múltán, 1977-ben került sor. „Tagjai általában egyszerűen csak »hívőknek« nevezik magukat. Hittanilag a protestáns evangéliumi kereszténység anabaptista ágának ultra-konzervatív fundamentalista irányzatába lehet őket sorolni. Történelmük során a kor marginális vallásszabadságának és saját elhatároló világnézetüknek köszönhetően, csaknem folyamatosan a társadalom szélén éltek. […] Rendkívüli mély vallásos kegyesség és puritánság jellemzi őket.”
Hogy mikor és hogyan alakult a délvidéki gyülekezet, bizonytalan adatok állnak a kutatók rendelkezésére, annyi bizonyos, hogy az új hitet 1851-ben a nagykikindai illetőségű Hackel Ferenc hozta Budapestről a déli végekre. Az 1857-es népszámlálás alkalmával a Bánságban mindössze hárman vallották magukat nazarénusnak. Bács-Bodrog vármegyében az első nagyobb gyülekezetüket Pacséron alapították, az 1870-es években azonban már Bácskát tartották a nazarénusok központjának. A református gyülekezet iratai szerint 1854 tavaszán indulhatott útjára a pacséri Kalmár István missziós tevékenysége. Innen, mint központból terjedt Ómoravicára, majd nagyobb körben Kishegyesre, Feketicsre, Bajára, Kúlára, Óbecsére, Moholra, Péterrévére, Szabadkára, Tiszaföldvárra és Újvidékre. Szőke Anna megjegyezte: terjeszkedésüket az egyházak egyre aggasztóbbnak vélték, ezért 1887 júniusában a Torontálvásárhely melletti Czrepaján (Crepaja) papi értekezletet tartottak, melyen több református és evangélikus lelkész mellett görögkeletiek, sőt egy római katolikus lelkész is megjelent. „A tanácskozás célja az volt, hogyan megakadályozni a nazarénusok »szaporodását«.”
A nazarénusok magukat „Krisztus hívő”-nek nevezik. Az eskü tilalmát és a „ne ölj” parancsolatot abszolutizálják, a legnagyobb jelentőséget tulajdonítanak ennek a parancsnak és ezért a fegyveres katonai szolgálatot megtagadják. Hittételeik sokban egyeznek a baptistákéval, szintén felnőtt korban bemerítkezéssel keresztelkednek.
Kishegyesen az 1930-as évekig nagy hagyománya volt a nazarénus hitvalláshoz tartozó közösségnek. „Szép számban voltak híveik, majd az 1960-as években szakadás állt be közöttük”, két pártra szakadtak, ők maguk oldalágnak nevezték ezt az osztódást. Az egyik ág ragaszkodott a konzervatív elvekhez, mint puritán életformához, míg a másik ág tagjai – s ők voltak tömegesebbek – enyhén, de alkalmazkodtak a kor társadalmi követelményeihez.
Könyvében Szőke Anna Égi és földi szerelem címmel az 1940-ben született Kürti szül. Dudás Erzsébettel is készített interjút, aki Feketicsen született, a felmenői többnyire katolikusok voltak, mindössze apai részről a nagymama volt nazarénus. Erzsébet elmondta: „Mi a zsidók leszármazottai vagyunk, vagyis a nazarénus vallás a zsidóktól származik. Amit vétkezett az ember, azt igazítsa ki úgy, ahogy a Biblia mondja: szeressétek ellenségeiteket. Tegyetek bizonyságot erről, senkit nem bántani. Békességben kell élni mindenkivel, senkivel sem haragban lenni. Nincs ellenségünk, minden emberrel békességet keresünk. Az Úr Jézus azt mondja: szeressétek az ellenségeteket, és áldjátok azokat, akik titeket átkoznak. Fegyvert nem fogunk, még ha büntetve is lennénk emiatt.” A nazarénusok kisgyermekeket nem keresztelnek meg, csak felnőtt korban, amikor már maga tudja megítélni, bűnös-e Isten előtt? A nazarénusnak bizonyítania kell, hogy teljes meggyőződésével keresi az Istent, az Isten kegyelmét.
A nazarénusok a gyülekezeten belül megkülönböztetik a barátkozókat és a hívőket. Ha valaki szeretne megtérni, annak úgy kell élni, mint ahogy a Szentírás elvárja. Amikor a többi hívő bizonyságot tesz róla, hogy a jelölt most már tiszta életet él, akkor befogadják. Van, aki soha nem lesz hívő, csak barátkozó, mert nem tudja egészen elfogadni azt az életformát, amit egy hívőtől elvárnak. Énekeik sokszor azonosak a református énekekkel, együtt vallják a reformátusokkal: Kérjetek és megadatik tinéktek. „Hisszük Uram és kövessük Igédet” – zárta ismertetését Kürti Dudás Erzsébet.
A másik megkérdezett, Kovács Irma elmondta: a nazarénusok a papjukat Isten szolgájának nevezik. Hivatalos képzésben nem részesül, ő a betanult szolga. „Akinek erre van tehetsége, az betanulja, megtanulja a szónoklást a Szentírásból. A hívek is a Szentírásból példálóznak, életük része a Szentírás ismerése. Az Istentiszteleten való részvételt lelki tápláléknak tekintik.”
