A Bácska és a Bánság 1867 és 1918 közötti polgári társadalma történetének fél évszázada során a teljes szépségében született meg és teljesedett ki a magyar irodalom és az irodalommal kapcsolatos társadalmi és tudományos élet. Amennyiben elfogadjuk, hogy az irodalom feladata az ember lelki-szellemi világának művészi (poétikai) eszközökkel történő megjelenítése, úgy bizton kijelenthető, a jelzett korszak idején íróink, költőink, újságíróink és tudós tanáraink versben, regényben, publicisztikában, történeti, irodalomtörténeti és etnográfiai munkáikban megmutatták a táj és lakója, a bácskai és a bánsági ember közötti kapcsolat lényegét, megmutatták a bácskai és a bánsági ember életének igazi tartalmát. A patriarchális kötöttségektől megszabadult, szabad akaratát és elhatározását érvényesítő polgár a maga elképzelései szerint alakította a társadalmát, vállalkozott, építette az otthonát, iskolát teremtett, miközben ismeretei bővítése céljából föltárta szülőföldje rejtett szépségeit, a távoli vidékekre is elutazott. Közösségi életét is a gyarapodás igényével rendezte át, s hogy tudásszomját kielégítse, szakmai és kulturális egyleteket, olvasóköröket, irodalmi társaságokat, a tudományokat népszerűsítő líceumokat alapított. Mindemellett társadalmi problémák is nyomasztották a polgárt, a század végéhez közeledve a Bácskában és a Bánságban egyre feszültebbé váltak a nemzetek közötti viszonyok, és egyre magasabbra tornyosodtak fölébe az egészségtelen birtokviszonyokból eredő gazdasági problémák, az elszegényedés, a megfizethetetlen bankhitelek kérdése, és az ősi birtok fölélésének kényszere.
A délvidéki magyar történetírás tényleges kezdetét két szerény könyvecske, Ugróczy Ferencz 1816-ban Szegeden, Grünn Orbán betűivel kinyomtatott, 63 oldalas Zentai ütközet című műve, és az ugyancsak Szegedhez kötődő Etska Kisded Rajzolattya – A’ Nemzeti-Gazda számára küldte Vedres Istvány Szegedrül, sept. 22-dikén, 1817. barokkos címet viselő, 29 oldalas füzetecske jelenti. Mintha egymást egészítenék ki: az első a török alóli felszabadulás nagy eseményére emlékezik, a másik viszont már – igaz, inkább csak kivételes jelenségként – a virágzó tájat örökíti meg.
És bár az ekkoriban tudósi körökben igen népszerű Tudományos Gyűjtemény (1817–1841) szerzői is felfedezték maguknak az újjászülető Délvidéket, ez még mindig a latin nyelvű tudományos irodalom kora volt. Horváth Mihály 1840-ben kiadott, s a déli vármegyék gazdaságtörténetét is kellő alapossággal részletező Az ipar és kereskedés története Magyarországban a három utolsó század alatt című monográfiájáig jószerével csak deák nyelven megjelentetett művekben szerepelt a vidékünk – olykor csak egy-egy részletének – statisztikai, földrajzi és közigazgatási leírása. Mégis, igen csinos a latin nyelvű munkák sora.
Csaplovics János, aki a maga korában a tudományos szakfolyóiratokban publikált jogi, földrajzi, statisztikai és gazdasági cikkei révén vált ismertté, s aki 1809-től három évig Pakrácon Szlavóniában, az ottani görögkeleti püspökség „ügyvéde és titoknoka”-ként is tevékenykedett, Topographisch-statistisches Archiv des Königreich Ungarn (1821) című gyűjteményes művének megjelentetésével – mellyel Fényes Elek nemzedékének szolgált követésre érdemes példát – kora máig nélkülözhetetlen statisztikai forrásmunkáját alkotta meg. De Csaplovics János nevéhez fűződik több olyan úttörő jelentőségű, immár magyar nyelven írt tanulmánynak (értekezéseknek) a megjelentetése is, mint a Magyarországi szab. kir. városok és nagyobb helységek népességeiről (1821), és az Ethnographiai értekezés Magyarországról (1822).
A XIX. század utolsó évtizedeiben a pozitivista történetbölcselet nyomán születtek meg olyan várostörténeti monográfiák, melyeket évszázad múltán is számon tart a történeti irodalom. Ekkor jelentette meg Iványi István, a Szabadka város támogatásával elkészített Szabadka szabad királyi város története című munkájának két kötetét (1886 és 1892), magyar, szerb és német nyelven megjelent Milleker Bódog Versecz szab. kir. város története (1886) című monográfiájának két kötete, és Újvidék szab. kir. város közönségének támogatásával – ugyancsak három nyelven – napvilágot látott Érdujhelyi Menyhért Újvidék története (1894) című könyve is. 1906 és 1909 között Szabadkán öt kötetben jelent meg Iványi István fő műve, a Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára, és a millenniumhoz közeledve egyre szaporodtak az iskolatörténeti tanulmányok is, amelyek közül kiemelkedett Steinbach Antal Torontál vármegye és Páncsova törvényhatósági joggal felruházott város tanügyi állapota 1776/77–1889/90 (1892), Buday József A verseczi m. kir. állami főreáliskola története (1896) és Jeszenszky Dezső A zombori magyar királyi állami főgymnasium története 1872–1895 (1896) című monográfiája. Az 1867–1918 közötti fél évszázad során a közönség soha nem tapasztalt nagy érdeklődéssel fordult a múlt eseményei felé, ennek volt köszönhető a történeti munkák népszerűsége. 1883-ban az országban harmadikként alakult meg Zomborban a Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat, melynek évnegyedes füzetei közölték a történeti kutatások eredményeit. A korszak vezető történésze, Dudás Gyula – aki a vidékünkön elsőként szerzett tudományos fokozatot a történettudományok terén – sorra jelentette meg tudományos dolgozatait, melyek sorából jelentőségével kimagaslik a Szilágyi Sándor előszavával megjelent A zentai csata (1885), és A zentai ütközet és Szeged visszavétele 1686-ban (1886), továbbá a Bács-Bodrog vármegye régészeti emlékei (1886), s még ugyanabban az évben sajtó alá rendezte a Szerémi György emlékirata (1886) című kötetet. Mindezek a munkák meghatározó szerepet játszottak a magyar polgári öntudat kialakulásában, s ezzel maguk a történetírók is tisztában voltak. „Újvidék múltjának hű képét akartam festeni, hogy azt gyönyörrel szemlélhesse mindenki, a ki hajdanunk iránt érdeklődik. Azt akartam, hogy művemet élvezettel és haszonnal olvashassák a szakférfiak épp úgy, mint a nagy közönség; hogy fejtegetésemnek tudományos értéke mellett tetszetős formája is legyen” – írta várostörténeti munkája előszavában Érdujhelyi Menyhért.
A szépirodalom, a publicisztika és az irodalomtörténeti törekvések – a századforduló irodalmi értékeinek föltárása, és az elmúlt századok magyar írói életművek elemzése – mellett a korszak történetírásának eredménye hozott vidékünk tudósainak országra szóló sikereket és eredményeket.
Nyitókép: Versec szabad királyi város (Fotó: Mák Ferenc archívumából)
