Eszem ágában sincs, hogy elmenjek Belgrádba, a C. zvezda–Partizan kosárlabda-„örökrangadóra”. Pontosabban soha nem jutott eszembe ilyesmi, de a téma kedvéért tegyük fel, hogy nem vagyok újságíró, hanem egy senkinek sem különösebb hévvel szurkoló közönséges sportbarát, aki szabad idejében élőben megnézne egy hazai, rangosabbnak vélt meccset, amilyennek, jobb híján, az említett számít. Aki puszta kedvtelésből egyik héten focira, a másikon kosárlabdára, a harmadikon bármi másra menne.
Mit tesz ilyen esetben a közönséges sportbarát? Mi mást, mint jegyet vált, vesz egy tasak tökmagot, beül a lelátóra, és élvezi vagy unja a meccset. Utóbbi esetben, fél tasak tökmaggal a zsebében, még a befejezés előtt csalódottan ki is sétálhat.
Ezt tehetné a senkinek sem különösebb hévvel szurkoló közönséges sportbarát, de nem teheti. Ha nem belgrádi, inkább útra se keljen, vagy ha a meccs idejében éppen a fővárosban tartózkodik, inkább nézzen más időtöltés után. A kosárlabdameccsre ugyanis nem válthat jegyet. A kosarasok fővárosi örökrangadóját nem a hétköznapi sportbarátoknak rendezik meg, hanem kizárólag a két klub olyan szurkolóinak, akik ezt a klubvonzódást be is tudják bizonyítani.
Nem tudom, hogy szerbiai találmány-e, de a fővárosban gyakorlattá vált, hogy a két magát még mindig nagynak képzelő klub a megismétlődő, pontosabban elmaradhatatlan rendbontások miatt csak az éppen vendéglátó csapat szurkolóinak biztosít belépőt. Amikor a C. zvezda a rendező, csak a piros-fehérek szurkolói mehetnek a lelátókra, ha viszont a Partizan, akkor meg a fekete-fehéreké. Akit tehát a bejáratnál nem ismernek el belépésre jogosultnak, az hiába jött. Először is egyből világos, hogy nem a sajátjuk, különben ismernék, vagy éppenséggel gyanús lehet, hogy az ellentábor szurkolójaként, ennélfogva ellenségként, inkognitóban szeretne bejutni.
Így valóban meg lehet előzni a szurkolótáborok tribünháborúját, viszont kifejezetten nagyobb veszélyben vannak a vendégcsapat játékosai. Ha már nincs kivel összekapni, verekednek a hazai drukkerek egymás között, esetleg a szurkolói összecsapás a csarnok közelében, az utcán zajlik le, s nemcsak az székek, hanem az autók, a konténerek és a kirakatok látják kárát. Mi sem természetesebb, ily módon a mérkőzés minden tekintetben elveszítette sportjellegét. A meccseket nemcsak a pontokért és a dicsőségért játsszák, hanem a belépődíjat fizető nézők szórakoztatására és új sportbarátok toborozására is. Mivel a törzsszurkolókon és azok ismerősein kívül más be sem mehet, nincs komoly bevétel a jegyekből, és nincs szórakoztatás sem. A következő alkalommal majd a másik csapat szurkolói mehetnek, a közönséges, csak kosárlabdára kíváncsi sportbarát pedig ismét hoppon marad. Meg a tökmagárus is. Nem lehet rágcsálni, ha a beengedett átlagos szurkoló ordítva végig sértegeti a vendégcsapatot, kezében pedig fáklya, zászlórúd és hasonló van.
