Kérdem én a kedves olvasót, függetlenül attól, hogy milyen képesítéssel rendelkezik: elvállalná-e egy szerbiai közvállalat igazgatói munkahelyét, ha felkínálnák neki? Miért ne? Nem kell ahhoz más, mint a tagság az egyik hatalmi pártban, és egy kisebb seregnyi rokon és jó barát. Az előbbi megmondaná, mit, mikor és hogyan kell tenni, az utóbbi pedig arra jó, hogy hálából, a tisztességes fizetések ellenében, ne szóljanak bele semmibe, egyeseknek pedig még tanácsolható is lenne, hogy be se járjanak, csak a fizetésért.
A második kérdés: elvállalná-e a fociszövetség elnöki tisztét? Miért ne? Minden ugyanaz, mint fent, kivéve, hogy nem a saját rokonokat kell alkalmazni, hanem másokét.
A harmadik kérdés: elvállalná-e a vízilabda-szövetség elnöki tisztét? Még véletlenül sem tanácsolom! Ott nincs pénz, nincs politikai háttér, a rokonokból pedig semmi haszon. Ráadásul valamit tenni is kellene, például pénzt szerezni az iroda működésére és a válogatottak költségeire. Azt pedig a kedves olvasók közül senki sem tudná megcsinálni. Csak feltételezem ugyan, hogy nem tudná, de mégis lefogadnám, mert ha az államapparátusban aktívak sem képesek erre, hogyan tudná azt egy azon kívüli megtenni?
Ott van például a sportminiszer, aki volt vízilabdázó. Tett valamit is ebben a fél évben a sportjáért? Nem, mert nem is tehetett. Ott van azután a Szerbiai Sportszövetség elnöke, a szintén volt vízilabdázó. Tett ő bármit is a sportja érdekében? Állítólag szívén viseli a sorsát, ott ül a különféle bizottságokban, de az elméletnél és a nyilatkozatoknál tovább ő sem jutott. Mindketten biztosan szívesen cselekednének, ha más szerezne pénzt, és tenni is lehetne valamit, ha fentről nem szólnának mindenbe bele.
Ezért történhet meg, hogy a sikersport rettenetes anyagi gödörben van, és nemcsak tengődik, hanem a jövője is erősen kérdéses, a foci meg a hasonló anyagi gödör ellenére köszöni, jól van, és a létét semmi sem fenyegeti. Könnyen túléli a szövetség és a klubok minden botrányát, nem okozott fejfájást és megbotránkozást egy kapitány másfél éve sem, amikor a válogatottból hazafias kórus lett, s nem a botlábúaknak, hanem a botfülűeknek nem volt benne hely. Senkinek sem gond, hogy a szövetség elnöke állítólagos külső nyomásra bejelenti, hogy távozik a tisztségről, azután meg magyarázat nélkül mégis marad. Sőt, felelős személyként beleegyezik abba, amiről mindössze napokkal korábban szó sem lehetett. Persze, nem ő hagyta jóvá Koszovónak a nemzetközi meccseket, hanem, akik elküldték a FIFA székhelyére, és utasították, mitévő legyen. Hogy álljon kötélnek, holott azt állítólag senki sem akarja. Itt, persze, nem az a gond, hogy az engedély megszületett, és hogy Szerbia ebbe bele is egyezett, hanem hogy úgy tüntetik fel az egészet, mintha a fociszövetség autonóm döntéséről lenne szó. Holott autonómiáról szó sem lehet.
