Ha a különcség az eredetiség fogalmát is fedi, abban az esetben Duško Vujošević, a Partizan kosarazóinak edzője valóban nem hétköznapi jelenség. A tréner, aki előszeretettel idézi a leghíresebb filozófusokat, s alkalomadtán maga is kitalál általa örök értékűnek nevezhető bölcsességeket, nemcsak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egyedül a Partizanban volt sikeres, minden másik munkahelyén pedig, itthon és külföldön egyaránt, csődöt mondott, hanem azzal is, hogy a játékosait – a tömör unalmukat kiváltva – színházba és a belgrádi könyvvásárra is elvezette, s miközben ő a világ talán leggyakrabban büntetett kosárlabdaedzője, újszerű nevelőintézkedést is bevezetett. Olvasom ugyanis, hogy a múlt vasárnap este Ljubljanában elveszített meccs után kiadta a rendeletet, hogy mindössze pár órával a hazaérkezés után a kosarasoknak kötelező volt megjelenni a hétfő reggel 7 órára kiírt edzésen.
Nem vitás, hogy a sportolóknak a hajnali kelés komoly büntetés volt, kérdéses azonban, hogy Vujošević ezáltal bármit is elért-e. Elsősorban azért, mert a kosarasok, ha félnének az edzőtől, Ljubljanában nem poroszkáltak volna a pályán, hanem beleadtak volna apait-anyait. Ha másért nem, hát a látszat kedvéért. Másodsorban, mert nagyon vitás, hogy a hajnali edzés bármit is előmozdíthatott abban az irányban, hogy a kosarazók utána jobb sportolók és emberek legyenek. Megkérdeztem egy ismerősöm, aki szakértőnek számít az erőnléti edzések terén, és Vujošević büntetését badarságnak nevezte. A túl korai edzésből nem haszon, inkább kár származhatott, másrészt a büntetésnek csak akkor van értelme, ha a megbüntetett abból okul és javul, különben nem más, mint kínzás vagy bosszú. Arról pedig, hogy a kosarasok mit gondolnak edzőjük pedagógiai módszeréről, pénteken mondtak véleményt Moszkvában, amikor ugyanúgy unottan poroszkáltak az euroligás meccsen, mint öt nappal korábban az Adria-liga találkozóján.
A szerbiai sajtó, különösen a belgrádi, mégis nagyon csípi a különc trénert. Újságírói és szerkesztői segédlettel csaknem félistenként tiszteleg nap mint nap a hasábokon, minden szavára és döntésére odafigyelnek, és úgy tálalják, mintha éppen maga Konfucius, Kína legjelentősebb filozófusainak egyike lenne a szerző.
S ha már a sajtónál vagyunk, nem lehetett nem észrevenni a média térségében saját magát vezető szerepben látó fővárosi sportlap két pénteki bakiját. Az egyiket ugyan tördelési hiba és szerkesztői nemtörődömség is előidézhette, hisz aligha került szándékosan a Szerb liga, vajdasági csoport felcím oda, ahol a kis fociligák tavaszi sorsolásait közölve azt a párosítást és táblázatot illesztették, amelyben Šumadija, Trepča, Mokra gora, Takovo, Karađorđe és hasonló nevű csapatokat találunk a moravai zónából, holott a Zenta, a Palics, a Bácska, a zombori Radnički, a Novi sad s hasonlók illenek oda. Nem tördelési hiba és nem is nemtörődömség viszont az a képaláírás, amely szerint Ivana Španović világbajnoki bronzérmes távolugrónő a belgrádi fogadáson érmet ajándékoz a kormány első alelnökének. Aki a szövegbe nem olvas bele, azt hihetné, hogy a sportolónő azt a trófeáját ajándékozta a vezető politikusnak, amelyet egy hete a lengyelországi Sopotban nyert. Erről persze szó sem lehetett, a politikus a választási kampánycsend első napján közölt fotón egy emlékérmet kapott a tavaly decemberi belgrádi mezeifutó-Eb-ről, amelyhez Španovićnak értelemszerűen semmi köze nem volt, és amilyen érmet azóta még ketten is, név szerint boldog és boldogtalan, megkaptak.
