Az utóbbi években több sportágban történt jelentős szabálymódosítás. A birkózásban azért, hogy olimpiai szám maradhasson, a síugrásban, hogy minimálisra csökkenjen a szél erejének és irányának a kihatása a versenyek végeredményeire, a sportlövészetben, hogy a döntő izgalmasabb és esetleg a tv számára is vonzó legyen, a röplabdában pedig az ún. sólyomszem bevezetésével elejét lehet venni a leginkább hazai illetőségű vonalbírók „tévedéseinek”.
Mindezekről, érdekes módon, sokkal több szó esett a médiában, mint arról, amit szinte csendben, a por felkavarása nélkül az atlétika- és a teniszszövetségek vezettek be. Újabban ugyanis – habár mégsem mindenütt értelmezik egyformán – öt versenyszámban, a négy ugrószámban és súlylökésben, nem vezetik külön a teremben és a szabadban elért csúcsokat, mert a versenyfeltételek csaknem hajszálra egyformák, hanem az abszolút csúcs az érvényes. Szergej Bubka tehát már nem világcsúcstartó, mert Renaud Lavillenie-é a 616 centis abszolút csúcs. Ugyanígy Ivana Španović sem ugrott a 685 centivel Sanghajban új országos szabadtéri rekordot, mert a télen teremben elért 692 a hivatalos, csakhogy a szerb szövetségben nem így gondolják, s nekik ez, noha az egész világ nem ismeri el, mégis új csúcs.
Az ITF újabban csökkentette a Grand Slam-tornák női egyénijében nyerhető pontok számát. A végső győzelemért ugyan maradt a 2000 pont, ám a döntősnek nem 1400, hanem csak 1300 jár, az elődöntősnek nem 900, hanem 780, és így végig arányosan. A teniszezők még így is több pontot kapnak, mint a férfiak, akiknél a döntőért 1200, az elődöntőért 720 stb. pont jár. Tehát nem megkárosításról lenne szó, hanem az arányok közelítéséről, ami rendjén is van.
A végén, hisz bizonyos értelemben ez is szabálymódosításként kezelhető, függetlenül attól, hogy a természet megzabolázhatatlan ereje is közrejátszott, újfent beigazolódott, hogy a szerbiai sport, különösen a labdarúgás és a kosárlabda jelene a kabaréval hasonlítható össze. Nem azért, mert az áldozatokat is követelt nagy árvíz miatt csaknem minden sportrendezvényt lefújtak, még ott sem voltak meccsek, ahol tényleges veszély egyáltalán nem fenyegetett, hanem mert az előállt helyzetben ismét kidomborodott a nagynak nevezett két fővárosi klub „tekintélye”. Ugyanazok, akik a múlt napokban az Adria-liga ellen keltek ki, mondván, Szerbiának a kosárlabda jövője érdekében erős hazai ligára van szüksége, azt javasolják, hogy a Szuperliga rájátszásában ne rendezzenek értelmetlen elődöntőt, hanem a Partizan és a C. zvezda azonnal vívjanak meg a serlegért. Nemcsak az elődöntőnek, hanem így az egész ligának és a kosárlabdának sincs értelme. Mint egyszer már javasoltam, az egész bajnokság állhatna e két csapat mérkőzéseiből. Ironikusan mondtam, nem egészen komolyan, de megvalósíthatónak látszik.
