Még a 15-öt sem töltöttem be, amikor felhagytam az atlétikával. Pontosabban, alig hogy belepottyantam, néhány nap múlva már kiléptem. Azért mentem az újvidéki klubba, mert hívtak, miután a városi általános iskolás bajnokságon második lettem magasugrásban, és azért köszöntem le, mert a klubban az edző erővel gátfutót akart nevelni belőlem. Egészen valószínű, hogy igaza volt, amikor azt állította, hogy alacsony-közepes növésem miatt eleve nincs esélyem a magasugrásban, ami semmit sem ért, mert nekem csak a magasugrás tetszett, az akkor legjobbnak tartott hasmánt ugrótechnikát nagyon jól elsajátítottam, az egyenes irányú futást viszont ki nem álltam.
Nemcsak gondolom, hanem tudom is, hogy sok más edző és sportolópalánta ugyanígy jártak egymással. Az egyik azt szeretné, amihez nincs meg az összes kellő adottságai, a másik pedig erővel a saját, nem kötelezően jó ötletét akarja ráerőszakolni a másikra. Azután a sportoló, noha eltanácsolják, vagy bebizonyítja, hogy a sportág iránti szeretet és vonzalom többet ér bármi másnál, mint például annak idején Dragutin Šurbek asztaliteniszező és Aleksandar Đordević kosarazóknak sikerül, vagy a pályafutásának vége, még mielőtt elkezdődött volna.
Az egészen fiatal újoncok esetében megérthető, hogy van elképzelésük, még ha az nem is teljesen átgondolt, nagyon nem jó viszont, ha olyan valaki szegődik edzőnek, akinek ahhoz nincs kellő tapintatossága és pszichológiai tudása. Az edző ugyan nagyon fontos csavar a sportoló- és csapatteremtés mechanizmusában, de azért egészen világos, hogy hiába a vízió, nem lehet bárkiből villámgyors szélsőt vagy vakmerő autóversenyzőt, s mint esetemből kiderült, gátfutót sem nevelni.
Még furcsább a helyzet azokban a sportokban, ahol tulajdonképpen a sportoló a munkaadó. Ilyen például a profi tenisz. A Margitszigeten kérdeztem 21 éve Stefan Edberg akkori edzőjét, az angol Tony Pickardot, a svéd után kivel dolgozna a legszívesebben. Nem úgy megy az uram, mondta, nem az edző választ. De azért mégis megnevezte Andrej Medvegyevet. Meglepődve olvasom ezért Ana Ivanović nyilatkozatát, mely szerint több korábbi edzője nem javítani akarta, hanem fölényeskedett vele, lenézte őt, és erővel át akarta formálni a játékát. Előbb hitt nekik, végül azonban sorban szakított velük. Ivanovićból sose lesz védekező és a passzív játékban is jeleskedő teniszezőnő, mint például Janković, Radwanska vagy Halep. Lehet viszont, hogy a megnyert 2008-as Roland Garros után teljes hat évet elpazarolt.
