Leszámítva azokat, akik olyannyira elkötelezik magukat egy klub vagy sportoló iránt, hogy azok vereségeit személyes tragédiaként élik meg, az ízig-vérig sportbarátoknak ezen a héten bőven volt okuk a jókedvre, hisz megmosolyognivalóban nem szűkölködtünk.
A Partizan focistái és edzőjük például anélkül, hogy tudták volna, idézték a sportismerő magyar humorista Peterdi Pált, aki sok évvel ezelőtt így definiálta a kimondott esélyes kifejezést: A favorit a meccs előtt pontosan tudja, hogy miért fog győzni, a meccs után pedig, hogy miért nem nyert mégsem.
A szerbiai foci ennél többet nem is érdemel, de most nem váltunk országot. Itt van például Asmir Kolašinac súlylökő, aki olyasmit mondott, amit sportoló még soha. Ő ugyanis a kedden Zürichben kezdődő Eb-n egyéni csúcsot óhajt, és ezüstérmet. Szép, sőt nagyon szép lesz, ha így lesz, de mondta-e bárki is korábban, hogy nem érdekel az arany, én ezüstöt akarok?
Velem együtt valószínűleg sokan mások is megmosolyogták azt a kínai képet, amelyet bő egy hete lapunk utolsó oldalán láthattak. Azt, amely a derékszöges kanyarokkal kifestett atlétikai futópályát ábrázolja. Időszűke ide, időszűke oda – mert ezt volt a magyarázat a hülyeségre –, nekem soha eszembe nem jutott volna, még viccből sem, hogy így építsem meg, és még büszkén feszítsek is a háztűznézőbe érkezett állami delegáció előtt.
A legérdekesebb eset mégis Horvátországban történt meg, főszereplője pedig egy négytagú orosz család, akik – igaz, akaratlanul – egyedülálló hegymászócsúcsot állítottak fel. A tengerparton nyaralva egy reggel, kirándulás gyanánt, kocsival nekivágtak a Velebitnek. Egy parkolóhoz érve ott hagyták az autót, és sétára indultak. Csakhogy valamivel később sehogyan sem találtak vissza a parkolóba. Ezért kicsit feljebb kapaszkodtak, hátha onnan látni a kocsit. Azután egy kicsit még feljebb, meg még feljebb…
Jóval később egy hegymászóotthon két alkalmazottja nem hitt a szemének, amikor 1400 méteres magasságban megpillantották a feléjük tartó, hegymászásban járatlan és segítségért rimánkodó kimerült négyest fürdőruhában és strandpapucsban. Állításuk szerint hozzájuk még senki sem jutott el ilyen szegényes szerelésben, s valószínűleg nem is próbálkozott vele. Csak feltételezhetjük, hogy időközben milyen szócsata folyt a férj és a feleség között („Annál a nagy fánál jobbra kellett volna menni”, „Miért is hallgattam rád”, „Vezess te, ha okosabb vagy” stb. stb.), meg azt is, hogy a gyerekek megfogadták, a papával meg a mamával soha többé sehova.
