Pontosan 19 évvel később, amikor már szinte mindenki visszafojtotta magában azokat az emlékeket, érzéseket, amelyeket 1999. március 24-től élt át a NATO-bombázások idején, újra a figyelem középpontjába került a téma. A katonai szövetség egészen június 11-ig indított rakétákat elsősorban repülőkből, de hajókról és tengeralattjárókról is Szerbiára és Montenegróra. Ennek a három hónapos rombolásnak voltak-e következményei, kérdezni sem kell, a trauma mélyen belénk ivódott. De, hogy ennél komolyabb következményei voltak-e, eddig csak feltételeztük, a szakvéleményt megosztotta, hogy a rákos megbetegedések ugrásszerű megemelkedése ennek a bombázásnak, illetve a szegényített uránlövedékek használatának a következménye-e.
(Ótos András archív felvétele)
A parlament több napos vitát folytatott arról, hogy szükség lenne egy parlamenti feltáró bizottság létrehozására, amely megvizsgálná, milyen hatással voltak a NATO-bombázások idején felhasznált szegényített uránlövedékek, illetve kihatnak-e még mindig az egészségre és a környezetre. A kutatások szükségességét senki sem vitatja el, még az ellenzék sem, csak arra szólította fel a hatalmi pártot, hogy az ankétbizottság létjogosultságát ne a lelkiismeret-furdalás, vagy éppen a politikai pontszerzés adja, hanem a valós tények feltárása. Végül a parlamenti képviselők elfogadták az ankétbizottság megalakulására benyújtott kezdeményezést, hiszen mindenki bizonyítékot szeretne arról, hogy a megnövekedett rákos megbetegedések számáért a bombázások és a szegényített uránlövedékek felelősek-e. A bizottság nemcsak a radiológiai hatásokra támaszkodik majd, vagy a szegényített urán használatának következményeire, hanem más vegyi hatásokat is megvizsgál, hiszen a bombázások során a rakétákat vegyi és más ipari üzemek ellen is bevetették.
A parlamentben rámutattak arra, hogy a NATO az 1999-es bombázások idején A–10 Thunderbolt II (magyarul „Villámcsapás” II) szubszonikus sugárhajtású csatarepülőgépeket vetett be, amely szegényített uránlövedékek hordására és kilövésére alkalmas. Ezekből a csatarepülőkből a Szerb Haladó Párt adatai szerint Koszovó 112 pontjára indítottak rakétát, Szerbiában pedig további 9-re, vagyis elsősorban Bujanovacot, Preševót és Vranjet érte ilyen találat. Összesen 15 tonna szegényített urán hullott az akkori Jugoszlávia területére. Bár rendelkezünk bizonyos adatokkal, ezek mégsem számítanak pontos információnak (a NATO adatai és a katonaság adatai helyenként eltérnek), így a bizottság első feladataként azt tűzte ki, hogy megjelöljék mindazokat a pontokat, amelyeket szegényített uránlövedékkel bombáztak.
Mivel a feltáróbizottság parlamenti képviselőkből áll majd össze, tudományos és szakintézmények bevonására is szükség lesz, sőt a tényfeltárásban fel szeretnék használni az olaszországi parlament egészségügyi tanulmányának eredményeit, amit a Koszovóban szolgáló katonák körében végeztek (12 éven keresztül követték egészségügyi állapotukat).
Érdekesség, hogy 19 évvel ezelőtt, a bombázások után közvetlenül megosztott hírek szerint a Jugoszláviai Katonaság megtisztított minden olyan területet, ahová uránlövedék hullott (Koszovó kivételével), egy ilyen lövedéket a belgrádi Repülőmúzeumban ki is állítottak a vinčai Nukleáris Tudományok Intézetének bizonylatával együtt: a szemlélődők számára biztonságos.
A bombázások során kialakult kárt soha sem sikerül teljes mértékben feltárni, egyes becslések szerint az anyagi kár 60–100 milliárd dollár. Ugyanakkor az emberáldozatokról sem lehet pontos adatokat kapni, a becsült számok 1200-tól indulnak 3000-ig, annyit lehet csak tudni, hogy több mint 7000-en sérültek meg. Miután a közvetlen áldozatok száma sem pontos, a közvetett áldozatok száma még kevésbé az. Amíg az uránt okolók a célpontok és a környékbeli egészségügyi intézmények adataira hivatkoznak, és azok alapján érvelnek, a szakemberek másik része inkább azt hangoztatja, hogy nagyobb kárt okozott a lakosság egészségében a pancsovai, a bariči (Obrenovac melletti) és az újvidéki vegyi üzemek bombázása, hiszen a vegyszerek egy része a talajba, másik része pedig a talajvízbe szívódott.
