Woody Allentől, a nyolcvankét éves filmes mestertől már megszokhattuk, hogy évente új alkotással jelentkezik. Filmes munkássága sokrétű, remekművek és kevésbé sikeres alkotások is jellemzik, azonban egy biztos: Woody sohasem adja egy bizonyos szint alá, és minden filmje magán viseli rendezője kézjegyét. A saját maga által írt filmjeiben gyakran visszatérő témák az emberi kapcsolatok, a szerelem, az egymás mellett élés mikéntjei, az élet értelme, a szex, a halál, a depresszió, a valláshoz való viszonyulás, az amerikai értelmiségi réteg, illetve a művészek mindennapjai, és természetesen az örök szerelem: a Nagy Alma, azaz New York. E város a helyszíne a tavaly decemberben megjelent, Az óriáskerék (Wonder Wheel) című mozijának is.
A film a Brooklyn déli részén lévő félszigetre, Coney Islandra kalauzol, amely elsősorban strandja és vidámparkja miatt nevezetes. A szebb napokat is megélt vidámpark, ahol még ma is jár a világ egyik leghíresebb faállványzatos hullámvasútja, valóban hangulatos filmes helyszínnek bizonyult, ráadásul Woody az időben is utaztat, Az óriáskerék története ugyanis az ötvenes években játszódik. Az adott korszak vidámparki hangulata és a strandolóktól nyüzsgő, színpompás díszlet erős atmoszférát teremtenek, amelyben létrejöhet egy nyári románc és az abból kifejlődő dráma, aminek családi viszály az alapja. Woodytól nem idegen a szépirodalmi művekből való merítés, sőt a drámai cselekmény sem, jelen filmjében mindezeket mesterien vegyíti. Az alkalmazott irodalmi előképeket, például Tennessee Williams színdarabjainak és Csehov Sirályának egyes elemeit és karaktereit szervesen beillesztette a forgatókönyvbe, létrehozva ezáltal egy olyan komplex alkotást, amely cselekményvezetése, karakterábrázolása és dramaturgiája szempontjából közel áll a hagyományos drámához, színpadon is megállná a helyét.
A történet tehát a nyüzsgő, cukormázas vidámpark-miliőben játszódik, és négy ember sorsa fonódik össze, illetve változik meg benne végérvényesen. Egyikük a negyvenes éveibe lépő, alkoholproblémákkal küzdő Ginny, aki korábban színésznő volt, most pedig pincérnőként dolgozik a vidámpark egyik csehójában. Nem szerelemből, hanem hálából él együtt férjével, Humptyval, aki egy ütött-kopott körhintát üzemeltet több-kevesebb sikerrel, s ő maga sem veti meg az alkoholt, bár kísérletezik a leszokással. A tenyeres-talpas, kiégett körhinta-tulajdonos ellentéte Mickey, a karizmatikus életmentő srác, aki arról álmodozik, hogy író lesz belőle, de addig is éli a szabad fiatalemberek csélcsap életét, miközben folyamatosan újabb és újabb szerelembe esik. Jelen esetben épp Ginnyvel, aki titokban folytat vele viszonyt. Ebbe a szerelmi háromszögbe robban bele, és tovább bonyolítja a helyzetet a fiatal Carolina, Humpty előző házasságából származó lánya, aki bár régóta elhidegült apjától, most kénytelen a házában meghúzni magát, mivel gengszterek elől menekül. Bár ezek a karakterek nem kifejezetten formabontóak, összezárva mégis remek alanyok egy kis bonyodalomhoz. Magasan indít tehát a Wonder Wheel, elvarázsol a zenével, a látvánnyal, lehetőségek tárháza az alapszituáció. Innen kiindulva Woody Allen amellett, hogy a szerelmi háromszöget négyszöggé tágítja ki, és jócskán felkorbácsolja a lappangó indulatokat, lélektani hadviselésre fogja szereplőit, akik az egyre rosszabbul menő vidámpark harsány világában a kilátástalanság és a kiúttalanság csapdájában vergődnek, és lelki fejlődésük is csupán látszólagos, hiszen jobbára egy helyben topognak, folyamatosan ugyanazokat a hibákat követik el, ugyanazokat a tiszteletköröket futják, saját tengelyük körül forognak, akár az óriáskerék, amelynek tövében a jelenetek zöme játszódik, és amely a hősök folyamatosan forduló, majd önmagába visszatérő sorsának metaforája.
A jól levezetett drámai cselekmény mellett a film másik nagy erénye a színészi játék, közülük is kiemelkedő a Ginnyt alakító Kate Winsleté, aki brillírozik a filmben. Jutalomjáték ez neki a javából, hiszen egy nagyon összetett karaktert kell megformálnia – az öregedéstől rettegő, boldogtalanságában kiutakat kereső, labilis idegállapotú nőt és anyát, aki egy új szerelemben véli megtalálni a kitörés és a boldogság lehetőségét, és semmiképp nem hajlandó ezt elszalasztani. Akár annak árán sem, hogy ehhez szembe kell fordulnia családtagjaival, s át is kell gázolnia rajtuk. Winslet méltó párja a Humptyt alakító Jim Belushi, aki szerethetővé teszi a férjként csődöt mondott, de apaként még próbálkozó, egyszerű munkásember figuráját. Kettejük játéka háttérbe szorítja a szívtiprót alakító Justin Timberlake, valamint a jó szándékú és naiv Carolinát megformáló Juno Temple alakítását, akik megugorják ugyan a lécet, de karakterük folytán nem válhatnak dominánsabbá.
Mindezek mellett a film harmadik erőssége a megkapó képi világ, amely nyilván jórészt Vittorio Storaro kameramunkájának köszönhető. A képek harsány színei és sajátos megvilágítása elősegítik az atmoszférateremtést, az ötvenes évek stílusának megidézését. Olyan dominánsan jelenítődik meg a filmben Coney Island, a maga enyészetnek indult, mégis lenyűgöző valójában, hogy élhetünk a gyanúperrel, miszerint Woody Allen a filmre vitt történettel csak apropót talált arra, hogy megörökíthesse ezt a varázslatos közeget, tovább árnyalva kedvenc filmhelyszínének, New Yorknak a képét, amely számára nemcsak játék- és élettér, hanem múzsa is egyben.
