Igor Kolarov belgrádi íróról az áll Pingvinkalauz című kötetének borítóján, hogy őt csak önmagával lehet megmagyarázni, ráadásul folyton elefántok járnak az eszében, annak ellenére, hogy ő valójában egy „misztikus pingvin”. E szerzői jellemzésből azonnal sejthető, hogy nem hétköznapi kötettel lesz dolgunk, s az Orovec Krisztina által magyarra fordított Pingvinkalauzt lapozgatva meg is győződhetünk feltevésünk helyességéről. A néhány soros aforizmákból összeálló könyv ugyanis egyszerre bohókás és komoly, vicces és elgondolkodtató, meglepő és megindító. Hősei nem mások, mint frakkos, totyogós pingvinek, akik egyszerre meseszerűek és valósághűek, viselkedésükben és gondolkodásmódjukban pedig ránk, emberekre emlékeztetnek.
A pingvinekről köztudomású, hogy olyan madarak, amelyek szárnya hasonlít a halak, delfinek uszonyára, így nem képesek szárnyra kapni, ám vízben a mozgásuk kecsessé válik, szinte „repülnek”.
Leginkább a tengerben tartózkodnak, de a szárazföldön fészkelnek és költenek, és mivel nincs térdük, képtelenek behajlítani a lábukat, hát peckesen járnak-kelnek, és állva pihennek. A jeges felületek sem fognak ki rajtuk, hiszen csak hasra fekszenek, és magukat a szárnyukkal hajtva csúsznak, akár a műlesiklók. Valószínűleg e sajátos magatartás ihlethette meg néhány évvel ezelőtt a Madagaszkár című animációs film készítőit, akik több folytatást is megélt produkciójukban közönség-kedvencekké tették Kapitányt, Kowalskit, Ricót és Közlegényt, a négy szuperkém pingvint, akikhez képest rátermettségben James Bond kispályás pályakezdőnek tűnik, s a frakkosok emellett humorban is verhetetlenek. Kapitánynak és legénységének bemutatkozása óta él a köztudatban az eszes és találékony pingvin alakja, aki helyzetkomikumban és szópárbajban is egyaránt verhetetlen.
Igor Kolarov Pingvinkalauzából is efféle kép köszön vissza a tűzrőlpattant és találékony pingvinekről, akik bár nem lángelmék, nem öklendeznek fel bonyolult kézifegyvereket és nem gátolják meg a gonosz világuralomra törését, miképpen animációs fajtársaik, mégis szokatlan kunsztokra képesek. Például gondolkodás nélkül elkövetnek olyan ostobaságokat, amelyekről mások napokig töprengenek, legszívesebben Shakespeare-t olvasnak, és imádják asztali lámpának álcázni magukat.
A Pingvinkalauz különböző témakörökhöz köthető pársorosai olyan sommás kis összefoglalók, amelyekből nemcsak a pingvinek természetrajza bontakozik ki, hanem olyan egyetemes emberi értékekre is utalás esik, mint például a barátság és a szépség mibenléte, illetve olvashatunk bennük többek között a magányról, a sírásról és az utazásról is.
Nem csak mesék, nem csak gyerekeknek – áll a könyvben műfaj-meghatározás gyanánt, s jómagam is úgy találom, hogy a könyv felnőtteknek nyilvánvalóan többet és mást mond, mint a gyerekolvasóknak, emiatt felnőtteknek is nyugodt szívvel ajánlanám. A kötetbeli frappáns megfogalmazások ugyanis csak első olvasásra tűnnek könnyed bejegyzéseknek, mondanivalójuk a humoros felszín alatt sokrétű és komoly.
Megtudhatjuk belőlük például azt, hogy mindössze kétfajta pingvin létezik: a pingvinek és a többiek. Aztán Alvin törvényéből kiderül, hogy „csak a pingvinek tudják azt, / amit a pingvinek tudnak. / Ha úgy gondolod, hogy pingvin vagy, / s az egész világ úgy véli, hogy orrszarvú vagy, / csak azért, mert orrszarvúnak születtél, / akkor valószínűleg pingvin vagy.” Aztán Coralie éjszakai talánya kitér arra a meglátásra, hogy „ha pingvinként ébredsz, / az azt jelenti, tudsz álmodni. / Ha valami egyéb alakban ébredsz, / folytasd a gyakorlást.” Patrick tanácsán szintén érdemes eltöprengeni. Így szól: „ne pletykálj a pingvinekről! / Lehet, hogy te is közülük való vagy.” Emellett semmiképp se feledkezzünk meg az aforizmáról, amely pingvinekhez és nem pingvinekhez egyaránt szól: „ha nincs eszed, hallgass! / Ha hallgatsz, van eszed.”
A Szenti Lilla által karakteressé rajzolt könyvbéli pingvinek mindezek mellett a szépségről is elmélkednek. A témakörhöz tartozó kedvenc Kolarov-idézetem így hangzik: „Ha csendes, akkor lényeges. / Ha lényeges, akkor mély. / Ha mély, akkor nélkülözhetetlen. / Ha nélkülözhetetlen, akkor szép. / Ha szép, akkor pingvin. / Ha pingvin, akkor nem árt megtalálni a vészkijáratot.”
E szemelvények, úgy hiszem, pompásan érzékeltetik, miből áll a szerző poétikájának és humorának egyedisége. Pingvinológusnak neveztem el őt magamban, amely megnevezésről elképzelhető, hogy nem is létezik, s ha így lenne, annál inkább illenék Kolarovra, a „pingvinség” szakértőjére, akinek meglátása szerint „pingvin mindaz, ami nem valami más”, és aki úgy tartja, hogy „pingvinnek lenni gyógyítható betegség, csak még nem találták meg rá a gyógyírt”. Ez a tény azonban nem tartja vissza őt magát sem a „pingvineskedéstől”, amit egyedi magatartás, világlátás és bölcselet jellemez. E bölcselet a 23-as számú talányban jut kifejezésre legvelősebben, ami így hangzik: „Szeress, légy szeretve, / légy pingvin! Minden egyéb / csak egyéb.”
