Az idei Desiré fesztivált is óriási érdeklődés övezte. Kivétel nélkül minden előadás telt ház előtt zajlott, pótszékekkel, nulladik sorral. Ezúttal is térségünk kiemelkedő kortárs színházi előadásait tekinthettük meg, és persze teljes képet leginkább az kaphatott, aki mindegyiket megnézte. A fesztivál szlogenje a Borderline volt, több előadás is a határvonal kérdését boncolgatta, előjöttek egyebek közt a migránsválsággal kapcsolatos problémák és kételyek, a kulturális élet és a nemzeti kisebbségek helyzete, a boldogulni vágyó hétköznapi emberek gondjai és a személyes határaink átlépésének dilemmái is. Az előadások gyakran szókimondóan vagy épp a közönséget bevonva interaktív módon foglalkoztak aktuális társadalmi kérdésekkel. A legjobb az egészben talán az volt, hogy mindegyik előadás tartogatott valami gondolatébresztőt, újdonságot vagy épp lenyűgöző élményt.
(Fotó: Molnár Edvárd)
A nyitóelőadás a Zombori Népszínház előadása, az Urbán András rendezésében készült Gogoland volt, amely során a közönség máris bevonva érezhette magát, hiszen direkt lett megszólítva. Az előadás több kérdést feszegetett, egyebek közt a nézők és színészek viszonyát. A színházak, ezáltal pedig a kulturális élet helyzetének témája a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusoperájába is előjött, amelyet Kokan Mladenović rendezett. A szegedi Metanoia Artopédia sajátos világukat tárta elénk, a Metanoia világába belépni pedig mindig megtiszteltetés. Kimagasló esztétikai élményben lehetett része annak, aki megtekintette az Én tökéletes vagyok című előadásukat. A szarajevói Mess Színpad Tyúk című produkciójának színpadképe külön izgalmakat hozott. A színpadon, egy deszkakerítéssel elválasztott területen játszódott az előadás, a közönség pedig kívülről, tulajdonképpen a kerítésen át belesve kísérhette a történetet, ezt a produkciót Selma Spahić rendezte. A Karlovy Vary-i fődíjas és a palicsi filmfesztiválon is bemutatott Ernelláék Farkaséknál című film után az azonos című produkciót is megtekinthettük. Az intim hangulatban zajló előadás során úgy érezhettük, mi is részese vagyunk a történetnek. A cetinjei Zetski dom Királyi Színház két előadást hozott a fesztiválra. A Pillangót Urbán András rendezte, az Ameddig a szem ellát című produkciót pedig Schilling Árpád. Az utóbbi teljes egészében a szövegre és a színészek játékára hagyatkozott, díszlet és jelmez nélkül, a fellépők saját ruháikban játszottak, semmi sem adott hozzá és semmi sem vonta el a figyelmet. A fesztivál idején lélegzetelállító mozgásszínházi előadásokat is láthattunk, vagy legalábbis olyan produkciókat, amelyekben a mozgás, a tánc hangsúlyos szerepet kap. A budapesti Frenák Pál Társulat – Trafó Kortárs Művészetek Háza produkciója a Lutte, a sokféleképpen értelmezhető küzdelmet mutatta be, szédületes koreográfia által, dübörgő technózene kíséretében. A szintén budapesti Hodworks Grace című előadása pazar művészi élményt nyújtott, miközben az emberi test és mozgás szépségét tárta elénk. Ugyancsak Budapestről érkezett a Forte Társulat – Trafó Kortárs Művészetek Háza A te országod című előadás Horváth Csaba rendezésében. A produkció különlegessége, hogy egy megrázó történetet mesél el, közben egyformán hangsúlyos szerepet kap a szöveg és a mozgás. A Szerb Nemzeti Színház Balettegyüttese, az Új Táncfórum és az Újvidéki Egyetemi Kultúrközpont Balerinák című előadása során kivételesen azok kértek szót, akik általában csendben teszik dolgukat a színpadon: a táncosok. Az előadást Milena Bogavac rendezte. Olyan előadások is voltak, amelyekben nagy szerepet játszott a zene. A szarajevói Mess Színpad, Urbán András által rendezett produkciója a What Is Europe? egyszerre volt színházi előadás és koncert. Tavaly Ivo Dimchev az előadását megtoldotta egy koncerttel is. Tévedés volt az hinni, hogy ez egyszeri alkalom volt. Idén Damir Avdić lépett fel két produkcióval, a Mephisto után, másnap rocksztárként tért vissza a színpadra, és egy meglehetősen szókimondó, de szórakoztató koncertet tartott. A fesztivál egyik legjobban várt előadása mindenképpen a nagy koprodukcióban és Oliver Frljić rendezésében készült A mi erőszakunk és a ti erőszakotok című előadás volt, amely némely berkekben mély felháborodást keltett, néhol csaknem betiltották. Idén a fesztivál zárórendezvénye is különleges volt, a Nyári Mozi Színházi Közösség összművészeti és multimediális Lifkoptikum nyilvános filmforgatásán vehetett részt a közönség, ez alkalomból pedig a művészet előtt megnyílt a szabadkai vasútállomás váróterme, valamint a resti is, ahol a záróbuli zajlott.
A Desiré fesztiválnak köszönhetően a szabadkai nézők is belefolyhattak térségünk kortárs színházi vérkeringésébe, és erre az egy hétre legalább úgy érezhettük, hogy Szabadka igazi város, régiónk színházvilágának a közepe. Ami a megtekintett előadásokat illeti, nem is az a lényeg, hogy egészében véve valakinek tetszik-e az adott produkció vagy sem. Sokkal inkább az, hogy kérdéseket fogalmazzon meg a nézőkben, érzelmeket ébresszen vagy az érzékekre hasson. Ilyen értelemben a fesztivál mindenképpen tartalmas és élménydús időtöltést hozott.
