– A szentségit! – sistergem a fogam között. Tízen lehetünk. Várakozunk. A biztonsági őr borostás. A tolóablakok mögött a kisasszonyok nem. Vastag smukkal a nyakában, előttem egy kigyúrt, „üzletember”, aki folyton méltatlankodik a várakozás miatt. Jobbra otthonkában, mamuszban a hegedűtanár, aki csak átugrott a lakásából, hogy feladja a kis küldeményt és most restelkedik méltatlan öltözéke miatt. Mögötte nyugdíjas, kopott zakóban, szótlanul. Balra kis termetű, de annál hangosabb anyuka, aki nyilvános tanórát tart viselkedésből két gyermekének. Felemás sikerrel. A „salternál” ősz hajú néni, sorba rakott számlákkal, sötét ruhában, lassan számlálja a befizetendő összeget. Mögötte egy nagyon attraktív fehérnép, aki fontoskodva forgolódik a sorban. A postáskisasszonyok rutinosan zongoráznak a billentyűzetükön és úgy beszélik meg családi dolgaikat, mintha senki sem lenne a hivatalban. A biztonsági őr mellett, az asztalkán táskarádió. Háttérzene szól. Időnként híreket mondanak. – A pravoszláv püspöki kar tiltakozó levelet intézett a római pápához, amelyben kifogásolja egy, szerintük háborús bűnösnek minősíthető katolikus egyházi személy szenté avatását. – A szentségit! – szalad ki a számon. Visszaszívni már nem tudom, amit sorban állva sistergek a kis postahivatalban. Aztán zene. Ceca énekel. Mozdul a sor. A hír kapcsán azon gondolkozom, mikor is volt a nagy egyházszakadás. Azt hiszem 1054-ben. A nyugati (római katolikus) és keleti (görögkeleti ortodox v. pravoszláv) egyházak azóta egymástól függetlenül teszik a dolgukat. Vagy nem? Na de akkor is. – Tudja – fordul hozzám bizalmasan a kopott zakó tulajdonosa –, nem akarunk beleszólni senkinek a dolgába, de a pravoszlávok nem engedhetik meg, hogy a katolikus egyház szentté avassa azt az ustašát. – Bólogatok. Két számlám van. A kisasszony kedves. Fizetek. Otthon utánanézek az ustašának. Ferenc Jóska alattvalójaként 1916-ban megsebesül Isonzónál, később hadifogságba kerül és Olaszországban önkéntesként csatlakozik a Jugoszláv légióhoz, amellyel átkerül Szalonikibe, majd győztes tisztként Vranjeban, Gnjilaneban és Pristinában szolgál. Sándor király, érdemei elismeréseként Karađorđe-csillaga kitüntetést adományoz neki. A kommunisták ustašaként ítélik el és haláláig házi őrizetben tartják. A horvátok nemzeti hősként tisztelik boldog Alojzije Stepinac bíborost! Az ember ilyenkor csak annyit mondhat, hogy: – A szentségit!
