Kis balta és piszkavas. Mindkettő kéznél van. Zöld vízredőnyön át sötétlik az udvar, az ég, az akácok és a vasúti töltés is. Zuhog és karomnyi villámok csapkodnak a híd fölött. Minden mérgeszöld. Az égiháború és a zuhogó eső dobolása is, mert a hangoknak is sajátos színük van. A felhőszakadást, anyám alakját, ruháját, kötőjét és fürge kezét is, az emlékezés kékeszöld oxidja színezi. Mindennek patinája van és ma már hangtalan, mint egy némafilm. Az emlékek elvesztik hangjukat, a mozgások felgyorsulnak, az arcok kivilágosodnak, a háttér pedig szorosra zár az alakok mögött.
Kis balta és piszkavas. Ma is kéznél van, hiszen Medárd napja van, nem tudhatom a népi időjóslás e sarkalatos napja mit hoz. Negyven napra kell ilyenkor tervezni. Vagy negyven napig esik, vagy ennyi ideig lesz szárazság. Emlékszem, valaki azt mesélte, hogy minden fontos pontján az esztendőnek különös emberek állnak. Van, akit szentként tisztelünk, és van, aki csak emberi érdemeivel magasodik ki a hétköznapokból. Medárd szigoráról elhíresült. A nyár kapujában áll és még egyszer szigorú vizsgálatot tart, keményen odavág, hogy vesszen a férgese, mielőtt ráfordul Péter/Pálra az idő és megszakad a búza gyökere. Pedig jámbor püspöke volt istenfélő népének, csak rossz helyre került a naptárban és így lett az utolsó fagyosszent, a nevéhez fűződő időjárási regulák pedig komoly szereppel ruházták fel.
Medárdus napja ha tiszta, nem jő a rossz idő vissza! Medárd előtt ne várj nyárt, utána dér nem tesz kárt. A szakirodalomban a következőket olvashatjuk még Medárd napjáról: Somogy megyében úgy tartották, ezen a napon mindenképpen lehűlés várható. Ha nem esik, de esőre szükség volna, Algyőn az öregasszonyok nagy kakast fürdettek meg, hogy zápor kerekedjék. Ugyanott ezen a napon egy nagy kakast kellett megfőzni, hogy eleredjen az eső. A lányok a mezőn sebesen forogtak körbe-körbe, közben pedig egy mondókát ismételgettek: Ess, eső, ess, zab szaporodjék, búza bokrosodjék, az én hajam olyan legyen, mint a csikó farka, még annál is hosszabb, mint a Duna hossza. Ha megjött az eső, de túl sok, a mondóka ekképpen módosult: Süss fel nap, Isten tányérkája, Kertek alatt kislibáim megfagynak.
Másutt a termésre is következtettek. Ha esik, akkor a fű szépen kihajt, a szőlő bőven terem, de a bor gyönge lesz. A bukovinai magyarok szerint e napon kezdődött az özönvíz, és akkor is negyven napig esett.
Kis balta és piszkavas a leghatásosabb védekezés a felhőszakadás és a jégverés ellen. A baltát az eresz alatt, ahol legjobban csorog kell a vizes földbe vágni, és a piszkavasnak is hosszú ágát. Közben háromszor egymás után kell sietve elmondani azt a népi könyörgést, amely ekképpen kezdődik: Állítsd mög, szakítsd mög víznek a folyását, sistergő ménykünek törjed ki az ágát… Ennyi maradt meg az emlékeimben. A ráolvasás többi részét elfeledtem. Az esőt és a jégverést vághatjuk így el, és ha kérésünk meghallgattatik, az ítéletidő megáll. Legalábbis így hitte és cselekedte ezt anyám szép emlékű, szentmihályi őseim hagyományát folytatva. Ők, más eszköz híján, így védekeztek az égiek haragja ellen. Szerencsések, akik nem üres kézzel várják az ítéletidőt és más megpróbáltatásokat. Nekem ez maradt. Kéznél van a kis balta és a piszkavas.
