Ha a Föld egy 100 lakosú falu lenne, 60 ázsiai, 16 afrikai és 10 európai lakna benne. 2050-ben ebben a „faluban” a becslések szerint 133-an laknak majd, és köztük 73 ázsiai, 33 afrikai és 10 európai lenne, azaz az európaiak és az ázsiaiak aránya csökkenne, az afrikaiaké pedig növekedne.
Népességnövekedés szinte kizárólag a fejlődő országokban van, ahol évente 75 millió nő esik teherbe szándéka ellenére. Míg a világ fejlődő országaiban robbanásszerű a növekedés, addig a fejlettekben csökken a születések száma és elöregszik a társadalom. A fejlődő országokban egy nőnek átlagosan 5-6 gyermeke születik, az Egyesült Államokban 2,0, Szerbiában 1,5 és Magyarországon 1,3. Az Európai Unió tagállamainak lakossága 2050-re tovább csökken, és a kontinens demográfiai súlya a bevándorlás ellenére a jelenlegi 12 százalékról 7 százalékra esik vissza.
Hétfőn pontban délben, amikor ezeket a sorokat írom, a valós idejű népességszámláló óra 7.517.358.000-at mutat, és elképesztő gyorsasággal pörög: a hannoveri központú világnépesedési alapítvány számításai szerint másodpercenként átlagosan 2,6 fővel növekszik a bolygó lakossága. Több mint 10 000 nemzedék kellett ahhoz, hogy az emberi népesség elérje a 2 milliárdot, aztán egyetlen nemzedék – a II. világháború után születettek – élete során a Föld népességének a száma 2 milliárdról 7 milliárdra emelkedett. A robbanásszerű növekedés a 20. század közepe táján következett be: a lakosság 1960-ban lépte át a 3 milliárdos lélekszámot, majd 12–15 évente újabb egy-egy milliárd fővel nőtt. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1989-ben azért éppen július 11-ét nyilvánította népesedési világnappá, mert a becslések szerint 1987-ben a Föld lakossága ezen a napon érte el az 5 milliárdot. A Földön élők száma azóta is folyamatosan gyarapodik: 2050-re várhatóan nagyjából 8–10 milliárdan élünk majd ezen a bolygón, és 2100-ra 11,2 milliárdos lélekszámot prognosztizálnak.
Az, hogy a termékenység csökkenése ellenére egyre többen vagyunk, elsősorban a jelentős mértékben javuló halandósági viszonyokkal és az emelkedő élettartammal magyarázható: kétszáz éve még 30 év alatt volt a születéskor várható átlagos élettartam, most közel 70, és ez a szám tovább növekszik. A népesség drámai növekedése ökológiai katasztrófa és társadalmi instabilitás felé taszítja a világot. Ha nem gazdálkodunk okosabban erőforrásainkkal, a Föld nem fog tudni eltartani bennünket.
2016. augusztus 8. azért jeles dátum, mert a szakértők szerint ezen a napon értük el a túlfogyasztást, ugyanis míg a népesség „csak” a négyszeresére, a termelés a hússzorosára emelkedett száz év alatt. A túlfogyasztás növekvő környezetkárosítással, erdőirtással, szennyezéssel jár, pedig az emberiségnek egyre több nyersanyagra, energiára, kőolajra és ivóvízre van szüksége. Az ez utóbbi iránti igény például kétszer gyorsabb ütemben nőtt az elmúlt száz évben, mint a lakosság száma, pedig a Föld édesvízkészlete állandó, és az összes víznek csupán az egy százaléka alkalmas emberi fogyasztásra – ebből a mennyiségből kell jusson a növényeinknek, az állatainknak, ebből kell előállítani a fogyasztási cikkeinket, ezt kell innunk, ezzel tisztálkodunk, ebben úszunk, és ezzel a vízzel locsoljuk az utakat meg a golfpályákat. Az ENSZ szerint 2040-re már 33 százalékkal nagyobb lesz az ivóvíz iránti kereslet, mint a kiaknázható készletek, és a Föld népességének a fele szenved majd vízhiánytól.
De nemcsak inni, hanem enni is kell, ha élni szeretnénk ezen a Földön. A növekvő világnépesség élelmiszerellátásának több 100 millió hektár újabb mezőgazdasági területre lenne szüksége a jelenlegi 1500 millió hektár mellé, ami csak további természetes élőhelyek felszámolásával és erdőirtással szerezhető meg. Ezzel veszélybe sodorjuk a biológiai sokféleséget, romlik a szén-dioxid-mérleg és hát ezeket az újabb mezőgazdasági területeket is öntözni kell majd abból az egy százaléknyi használható vízmennyiségből…
Az ENSZ becslése szerint a népességnövekedés üteme lassulni fog, sajnos épp az éhínség és a humanitárius katasztrófák miatt. Több szakértő is úgy véli, hogy a Föld össznépessége 10 milliárd fő körül megáll, de ez valószínűleg csak a 22. században következik majd be.
Vajon elbír-e bennünket addig a Föld?
