Victor Vasarely, azaz születési nevén Vásárhelyi Győző a múlt század kezdetén, 1906-ban született Pécsett. A húszas évei elején Bortnyik Sándor műhelyében folytatott elsősorban grafikai tanulmányokat, és ott ismerkedett meg a modern művészet huszadik századi történetének legjellemzőbb alakjaival, valamint a Bauhaus eszmevilágával. Miután 1930-ban emigrált Franciaországba, önálló képzőművészeti tevékenység mellett alkalmazott grafikával és reklámfeladatokkal foglalkozott. Emellett optikai és kinetikai vizsgálatokat végzett, s már korai munkáiban fellelhetőek voltak azok a kinetikus, geometrikus formatörekvések, illetve a fekete és fehér ellentétére épülő koncepciók, amelyek egész munkásságát végigkísérték, és az „op-art”, azaz az optikai festészet legjelentősebb képviselőjévé tették őt.
Bár Victor Vasarely emigrálása után élete végéig Franciaországban élt, s ott is hunyt el 91 évesen 1997-ben, magyar–francia képzőművészként tartják számon, aki kapcsolatot ápolt hazájával. 1976-ban, amikor Pécs díszpolgárává avatták, illetve megnyitották a pécsi Vasarely Múzeumot, a Magyar Televízió készített egy interjút az ékes magyarsággal beszélő mesterrel, majd ebből egy riportfilm kerekedett, ugyanis a magyar forgatócsoport felkereste Vasarelyt franciaországi otthonában is, és forgattak Aix-en-Provence-ben, ahol ugyanabban az évben avatták fel Vasarely saját alapítványi múzeumát, mely a képzőművészet és építészet szintézisének egy lehetséges egyéni megoldása, az elemző vizuális kísérletezés nemzetközi műhelye is volt.
(Fotó: Csík Mónika)
A majdnem egyórás riportfilmben – azon túlmenően, hogy médiatörténeti kuriózumként a neves mester mindennapjaiba, műhelyébe enged bepillantást – Vasarely kifejti művészeti törekvésének lényegét, a művészet széles társadalmi rétegekhez való eljuttatásának eszméjét, illetve a „boldog színes városok” vízióját, amelynek megvalósíthatóságában szilárdan hitt. Miként az említett interjúban fogalmazott, ezek kialakulását ő valószínűleg nem éli meg, ahogy az utána jövő generáció sem, de talán a rá következők már izgalmas, színes, dinamikus városképet mondhatnak magukénak az unalmas, szürke, kiüresedett helyett. Úgy vélte, hogy új esztétikának kell születnie, amely számol az ember szükségleteivel. S hogy mik ezek a szükségletek? Vitaminok, proteinek, oxigén, víz és napfény mellett meglátása szerint mindenkinek színekre és formákra van szüksége. Ezt tartotta szem előtt akkor is, miközben tudatos koncepció elemeiként létrehozta képzőművészeti alkotásait, majd városarculat-terveit, mindeközben folyamatosan a szemet szerette volna jóllakatni, hisz véleménye szerint a szemünk a legfontosabb érzékszervünk, s folyamatosan valami széppel, izgalmassal, előremutatóval kell „kondícióban tartanunk”.
Hosszú és eredményes művészeti-alkotói pályája több korszakra oszlott, melyek mindegyikét természeti inspirációk ihlettek, s mindegyiket a formákkal, fényekkel, színekkel, dimenziókkal való játék jellemzi. Alkotásai megtekinthetők a világ különböző pontjain, választott és eredeti hazájában is több száz darabos hagyatékot őriznek múzeumokban, magángyűjteményekben.
Ez utóbbi, azaz egy magyarországi magángyűjtemény része az a 43 kép és 5 kinetikus szobor is, amelyekből Magyarország Podgoricai Nagykövetsége és a Montenegrói Kulturális Minisztérium együttműködésének köszönhetően idén létrejött egy kiállítás-sorozat Vasarely varázslatos világa címmel. A képzőművészeti kiállítás a cetinjei, kulturális minisztériumbeli bemutató után Barba költözött, ahol a 30. Barski Ljetopis nyári kulturális fesztiválon került kiállításra, jómagam is ott tekintettem meg a közelmúltban, majd Barból Podgoricára utaztatták, a Kortárs Művészetek Központjába, ahol augusztus elejéig látogatható.
A művész halálának 20. évfordulójára tervezett kiállítás-sorozat emléket állít Vasarelynek, illetve az általa létrehozott képzőművészeti örökségnek, hisz munkásságának legfontosabb szakaszait mutatja be.
A kiállított anyag darabjai keletkezésük időrendjében sorjáznak a falakon. Helyet kapott köztük a tengerpart szikláinak, kavicsainak, kagylóinak élménye, majd a középkori városok geometrikus szerkezete, szintúgy a párizsi metróállomások megrepedezett falai és csempéi által ihletett képek, ahogy a fekete-fehér periódus zebrái, ellipszisei és kockái is. Emellett természetesen legismertebb alkotásai sem maradtak el, úgymint a négyzet felnagyításából „fölfúvódó” Vega-képek, a hatszögön alapuló sejtstruktúrák permutációi, valamint a négyzetháló torzításából teremtett sorozatok néhány darabja.
A kiállított képeket csodálva ma is élőnek, aktuálisnak hat a szerzői látásmód, mely a világot tökéletes mértani formákra, szabadon variálható alakzatokra képezte le. És természetesen színekre, s azok végtelen variálódására. Elgondolásai, munkái tükrében Vasarely zsenijéhez nem fér kétség, de hogy megújító művész volt-e, vagy a „boldog színes városok” megálmodójaként vátesz is, azt vélhetőleg az utánunk jövő generációk fogják megtapasztalni.
