Mintha a Sziget Fesztiválon lennénk – állapítottuk meg szinte egymástól függetlenül több újságíró kollégával is szerdán éjszaka a horgosi senki földjén. Az autópálya és a régi autóút közötti zöld övezetben sátrak százai voltak láthatóak, néhány egészségügyi sátor, fiatalok, idősek, nyüzsgés, a két határátkelő felől pedig áradt a „hangulat”. Az egyik oldalon néhány órával korábban történt összetűzés a menekültek és a magyar rendőrök között, a másikon pedig néhány tíz fiatal pillepalackokkal tüntetett, hogy nyissanak kaput. Igazából, ha lett volna felállítva néhány színpad, tényleg olyan lett volna az egész, mint egy fesztivál. Az, aki nem volt kinn a helyszínen, nem vegyült el a szír, kurd, afgán és más nemzetiségű menekültek között, meg van róla győződve, hogy erőszakos, veszélyes emberekről van szó, s ezt a képet csak erősítette a szerda délutáni kerítésdöntés.
(Fotó: Gergely József)
Pedig tényleg nem voltak erőszakosak. Több mint négyezren voltak ezekben a napokban Horgoson, jártam köztük nappal és éjjel is. Békések voltak, barátságosak, egymás között és velünk is. Hagyták, hogy fotózzuk, filmezzük őket, beszélgettek velünk, reményeikről, félelmeikről, arról, hogy honnan jöttek, mire számítanak. És igen, ugyanezek a menekültek azok, akik rázták a kerítést, akik köveket dobáltak, autógumikat gyújtottak fel és a magyar állam határait őrző rendőröket támadtak meg és sebesítettek meg.
Érezhető volt, ahogyan növekedett a feszültség keddtől, a teljes határzár életbe lépésétől kezdve odáig, hogy ledöntötték a kerítést. Gondoljuk át: több ezer kilométer után egyszer csak egy többméteres akadály állt előttük. Először csodálkozva nézték, aztán könyörögni kezdtek a magyaroknak, hogy nyissák ki, majd a csalódottság és frusztráció robbanásaként nekimentek az akadálynak. Persze, nem kell naivnak lenni, voltak ott felbujtók, voltak szervezők és voltak/vannak olyanok, akiknek érdeke, hogy botrány legyen. Nyilvánvaló, hogy a tömegeket valakik irányítják, a Horgosnál táborozó menekültek mobiltelefonjaikon folyamatosan kapcsolatban voltak valakikkel, híradásokat hallgattak.
„Legszívesebben belerúgnánk, de közben szánjuk is a menekültet.” A velük kapcsolatban az emberben lévő kettősséget fogalmazta meg ilyen módon Síklaki István szociálpszichológus, a Corvinus Egyetem tanára, és azt hiszem, sokunk lelkébe belelátott.
Mert tény, hogy több százezren jönnek, vannak köztük jó erőben lévő fiatalemberek. Nyilvánvaló, hogy sokan kitalált történettel menekülnek. Nyilvánvaló, hogy vannak köztük olyanok is, akik nem a háború elől menekülnek. Az is valószínű, hogy olyanok is vannak köztük, akik potenciális terroristák.
Másrészt viszont, ha az ember köztük jár-kel, segédkezik nekik, a szaladgáló, játszadozó, tiszta tekintetű gyermekeiket látja, vagy éppen a felnőtt férfiak és nők esetében is hálát és esendőséget lát, amikor segít nekik, akkor megsajnálja őket. Mert az embert látja, aki otthontalan, aki szerencsétlen, akinek este nincs hova hazamennie. De amikor tömegben látja őket, amikor azt látja, hogy hangoskodnak, erőszakoskodnak, amikor rendőrökre támadnak, akkor visszakergetné őket oda, ahonnan jöttek, megveretné, bezáratná őket. Ember legyen a talpán, aki okos tud lenni ebben a helyzetben.
Az ember nem tudja megállni, hogy ne segítsen a tolószékben ülő férfinak, ne segítsen a nőnek, aki elkóborolt kicsinyét keresi, vagy ne adjon egy kekszet vagy egy üveg vizet az éhező, szomjazó kisgyereknek. Az adott szituációban nem a potenciális terroristát látja, hanem az embert. Az embert, aki menekül, aki az életét menti, aki éhezik, szomjazik, fél és menekül. Segít neki, még akkor is, ha tudja, megtörténhet, hogy egyszer a tévében esetleg felismeri egy terrorcselekmény helyszínén azt az embert, akinek Horgosnál segített.
Úgy néz ki, a 2015-ös Senki Földje Fesztivál bezárta kapuit. A legerősebb fesztiváli nap a szerdai volt, akkor forró volt a hangulat, majd másnap a több ezer fesztiválozó összeszedte sátrát, hálózsákját, és szeméthegyeket hagyva maguk mögött, buszokra szálltak. Csak a többi fesztivál részvevőitől eltérően ők nem haza mentek.
Hétfői számunkban képes riportban számolunk be a horgosi határon történtekről.
