A karácsonyi bölcsőben a kisgyermekek ártatlanságával fekszik az ártatlan Isten, s álma felett gyengéden őrködik Mária és József. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep mit sem ér e tiszta egyetemes szeretet nélkül.
A gyermekkor legmélyebb lenyomata karácsonyi. Szebbnél szebb emlékek forrása, az öröm kimeríthetetlen kútja.
Az első hó látványa, majd a karácsonyfa és az alatta rejtőzködő ajándékok felfedezésének izgalma, valamint a család meghitt szeretete örök nyomot hagy a lélekben. A színek, az illatok, a hangok, a hangulat mind beleizzanak a szívbe. A gyerek azonban lassan felnő, s a személytelenül elidegenedett világban idővel kutakodni kezd a rég megtapasztalt melegség után. Családot alapít, majd gyerekeket nevel, és újra megtapasztalja a meghittséget. A gyerek pedig egyszer csak kiröppen fészkéből. Örök körforgás ez, amelyben egy olyan csoda köré épül, amelyet családnak neveznek. Karácsonykor pedig az ember mindig hisz egy kissé a csodában, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.
A karácsony nem a drága ajándék, a karácsonyfa, a tél, sem a hó, hanem a család kifogyhatatlan gyöngédségű hűsége, szeretete. Az igazi ajándék pedig jelzi, hogy tisztelem a velem szemben ülő embert, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos vele lennem. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok. Van belőlem egy darabkája. Ez az ajándék nem más, mint létünk, életünk.
Nincs gyengédebb, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. S nincs nagyobb karácsonyi ajándék az életben, mint szeretteink, gyermekeink és unokáink mosolya. Nem szabad megtagadni a családot, elfordulni a szülőktől, elkergetni a gyerekeket, mert az eltűnt időt semmi nem hozhatja vissza. Az eltékozolt idő nyomában pedig üresség és fájdalom marad csak. De a jól megélt, örömteli percek mindig velünk maradnak.
A karácsony mit sem ér a csoda, a család szeretete nélkül.
