Napjainkban a kapcsolataink egyre felszínesebbé válnak, legyen szó szülő-gyermek, család, barátok, vagy akár élettársi kapcsolatokról. Bizonyára, mint oly sok minden, ez is több sebből vérzik, rohanó hétköznapok, megfelelési kényszerek, leterheltség, ingerlékenység és még sorolhatnánk. Mindezen túl azonban van még valami, amiről talán külön is érdemes szót ejtenünk. A mobiltelefonok.
A munkahelyi kötelezettségek, mint ahogyan a nevükben is benne van, kötelezőek, tehát az ember, ha jobb házat és jobb autót szeretne, akkor azért dolgoznia kell, nem is keveset. Legalábbis már gyermekkorunktól kezdve ezt nevelik belénk a felnőttek, és felnőttként mi is ezt a példát mutatjuk gyermekeinknek. Azonban a mobiltelefonok többnyire a szabadidőnkben kerülnek a kezünkbe, tehát önszántunkból kezdjük el bambulva tekerni a Facebook hírfolyamát, amely pillanatok alatt be is szippant bennünket. Abban a kevés kis szabadidőnkben, amikor a gyermekeinkkel, szüleinkkel, párunkkal és barátainkkal kellene minőségi időt töltenünk. Ehelyett értelmetlen videókat nézünk, bosszankodunk, hogy a szomszédnak jobb a házassága, sőt biztosan az egész élete is, hiszen épp koktélt kortyolgatva posztol valami flancos helyről, felesleges információkkal terheljük az agyunkat, miszerint a horoszkópunk alapján nem jó embert választottunk magunk mellé és még sorolhatnánk.
Sokan vannak, akiknek mára már a telefon a munkaeszközükké vált, így sok esetben nem csak szabadidejükben lógnak rajta. Ahhoz azonban kétség nem fér, hogy olyankor nem tudunk maximálisan a másikra figyelni. Számtalan párkapcsolatban merül fel ez a téma, mint konfliktusforrás. A társ igényelné a figyelmet és a törődést, a másik fél azonban előfordul, hogy értelmetlenül bambulva tartja a kezében ezt a kütyüt, amely nélkül ma már elképzelhetetlenné válna az élet. Szerintem, aki azt állítja, vele nem fordult elő még ilyesmi, nem mond igazat. Hiszen akár a munkád végzed, akár más egyéb köti le a figyelmed ebben a modern kis készülékben, egy biztos, addig a melletted ülőnek nem adod meg sem a kellő tiszteletet, sem pedig a figyelmet. Nem véletlenül szokták mondani, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Bármilyen őrületes tempóban is halad a mai technológia, meg kell tanulnunk lelassítani önmagunkat.
Tudatossá kell tennünk a mobiltelefon használatunkat, akár a televízió és számítógép előtt töltött időt, hiszen csak és kizárólag így tudunk több időt szánni a környezetünkre, és arra, hogy minőségi időt töltsünk mindazokkal, akik ezt valóban megérdemlik. Engem például az is gyakran elszomorít, amikor egy étteremben, kávézóban vagy egyéb helyeken látok egy párt, akik egymással szemben ülve a telefonjaikat nyomkodják. Nem tudom megérteni, mi lehet annál fontosabb, mint hogy az általunk szeretett személy gesztusait, mimikáit, vagy egyszerűen csak őt magát figyeljük, miközben hozzánk és nekünk mesél. A kommunikáció hiánya már önmagában jellemző a jelenlegi társadalmunkra, nagyon sok házasság és párkapcsolat esik ennek áldozatául. Arról nem beszélve, hogy a fiatal generációk szinte már csak a virtuális térben léteznek és társalognak egymással. Egyszer olvastam valahol, miszerint a „telefon közelebb hoz, ha távol vagytok, de eltávolít, ha közel vagytok”. Ebben minden benne van. Nem tudom, hogy a tudatosság önmagában elegendő-e a változtatáshoz, azonban, ha felismerjük, hogy vannak ilyen jellegű problémáink, az már fél siker.
Hogy milyen irányban halad a jövő e téren, azt senki sem tudja. Azt javaslom azonban mindenkinek, aki ma hazamegy a munkából, hogy adjon magának és a párjának néhány telefon nélkül töltött órát. Nézzenek egymás szemébe, beszélgessenek és nevessenek sokat, úgy vélem, mindkét fél lelkének jól fog esni egy kis időt eltölteni a valóságban, a közösségi platformok helyett. Nem fogunk lemaradni semmiről, hiszen a lájkvadász cikkek másnap reggel is rendszerint megjelennek majd a hírfolyamunkban, az ismerősünk, aki kiposztolta az esti vacsoráját, hiszem, hogy nem olyan meghitt és őszinte estét töltött el a kedvesével, mint mi, mert ehelyett azt várta, ki és mikor szívezi be az ételt, ami egyébként is már elhűlt, mire elfogyasztotta. Ne hagyjuk átverni magunkat egy jól megkomponált képpel, ami mögött talán csak üres emberek és érzések lakoznak, ahogyan a felesleges információkat is meg kell tanulnunk szűrni, hiszen túl terheltek vagyunk ezek nélkül is. Cserébe éljük a saját és valóságos életünket a szeretteinkkel, legjobb esetben úgy, hogy közben arra sem emlékszünk, hol tettük le a mobiltelefonunkat.
Nyitókép: Molnár Edvárd illusztrációja
