Légkondicionált üvegpaloták hűvösében és árnyékában rendezték meg az ENSZ idei klímacsúcs-találkozóját (COP28) Dubajban, az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városában. A múlt héten befejeződött kéthetes rendezvénysorozat helyszínén több rekord született. Összhangban az időjárás és az éghajlatváltozás idei példátlan teljesítményeivel.
Már az is egyedülállónak bizonyult, hogy a rendezvényre csaknem 70 ezren érkeztek a világ minden tájáról. Ez nemcsak az eddigi klímakonferenciák sorozatában jelent látogatócsúcsot, hanem annak számít az ENSZ-tanácskozások több mint 70 éves történetében is. És lenyűgöző a száma az elhangzott beszédeknek, (heves hangvételű) felszólalásoknak, vitáknak, (szakmai) rendezvényeknek, amelyek 136 ország vezetőjének részvételével zajlottak egymással párhuzamosan, megannyi helyszínen.
Persze nemcsak magas rangú politikusok, kormányzati megbízottak jelentek meg, hanem a nemzetközi élet ismert sztárjai, bankárok, tudósok, klímaaktivisták, civil megfigyelők, vállalati vezetők és mások. Meglepően sokan; legalábbis az első rendezvényhez képest, amelyre 1995-ben még alig négyezren regisztráltak. De még a 2022-es konferenciával összehasonlítva is impozáns a létszám: az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tavaly megtartott COP27-en ugyanis 50 ezernél valamivel kevesebben gyűltek össze.
A dubaji csúcstalálkozó nemcsak a rekordszámú résztvevővel dicsekedhet el, hanem az elfogadott nyilatkozattal is, amelyet némelyek fanyalogva fogadtak, mások azonban történelmi jelentőségűnek tartanak. A dokumentum ugyanis felszólítja az országokat, hogy – az éghajlatváltozás legsúlyosabb hatásainak kiküszöbölése érdekében – gyorsítsák fel az átállást a zöldenergiára és hagyjanak fel a fosszilis tüzelőanyagok használatával. Mindenekelőtt azért, hogy „a tudomány javaslatának megfelelően 2050-re elérhető legyen nettó nulla részarányuk”.
A majdnem kétszáz ország által december 13-án jóváhagyott nyilatkozat emellett szorgalmazza a megújuló energiakapacitások megháromszorozását (2030-ig) világviszonylatban, továbbá sürgeti a szénfelhasználás visszaszorítását, illetve a szén-dioxid-termelő iparágakban a leválasztást és tárolást lehetővé tévő technológiák fejlesztésének felgyorsítását.
Mindez akár a szén, a kőolaj és a földgáz (lobbi) elleni hadüzenetként, sőt már-már győzelemként is értelmezhető. Rosszabb esetben csak fontos előrelépésként az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.
A bolygónkat és légkörét leginkább szennyező (legnagyobb karbonlábnyomú) két országának, a káros anyagok globális kibocsátásának 40 százalékáért felelős Egyesült Államoknak és Kínának a legmagasabb rangú politikai vezetői azonban nem jelentek meg Dubajban. Inkább előre menekültek. A konferencia előtt néhány héttel közös kiadványt jelentettek meg, amely fontos dolgokat tartalmaz.
Bár a világ két meghatározó hatalma már évek óta vitában és kereskedelmi háborúban áll egymással, a hűvös viszony ellenére hajlandóak együttműködni a korunk, sőt az évszázad talán legnagyobb kihívásának tartott klímaváltozás elleni küzdelemben. Kiadványukból az is kiderül, hogy hajlanak a megegyezésre a fontosabb klímapolitikai követelmények, elvárások teljesítésében.
Késlekedésre pedig már nincs idő, hiszen a klímaváltozással járó globális felmelegedés, és annak egyre fájdalmasabb következményei (kezdve a tartós és gyilkos hőhullámoktól, a szaporodó villámárvizektől az egyre gyakoribb és kiterjedtebb erdőtüzekig, kiadós esőzésekig, pusztító áradásokig) sürgős cselekvést követelnek meg tőlük és a többi országtól is. Az utóbbi időszak természeti katasztrófái arra is figyelmeztetnek, hogy immár nemcsak a további hőmérséklet-növekedés megakadályozása, hanem a klímaváltozás következményeihez való alkalmazkodás is alapkövetelménnyé vált.
Ha a tudósok figyelmeztetései esetleg még nem győzték meg a döntéshozókat, az utóbbi évek időjárása és az azzal járó hatalmas károk már ráébreszthették őket arra, hogy valami nagyon nincs rendben a Földön, amely az elmúlt 150 év legmelegebb esztendején lesz túl hamarosan. A hivatalos mérési adatok legalábbis erről szólnak. Szakértők egy része ráadásul úgy ítéli meg, hogy az utóbbi 125 ezer évben az ideiben volt a legmagasabb az átlaghőmérséklet a bolygónkon.
Ám nem csak az extrém hőmérsékletek döntöttek rekordokat 2023-ban, hanem a globális felmelegedés felgyorsításában döntő jelentőségű, üvegházhatást okozó gázok, köztük a szén-dioxid és metán kibocsátása is.
Az eddigi klímatárgyalások központi témája éppen ennek az emelkedésnek a megfékezése, jobb esetben csökkenő pályára állítása volt. A korábbi konferenciákon sikerült is megegyezni néhány fontos kérdésben; sikerült klímabarátabb alkut kötni a kibocsátás csökkentése érdekében. Párizsban, a 2015-ös COP-konferencián született meg az a megállapodás, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy az aláíró országok a Föld légkörének felmelegedését – az évszázad végéig – 1,5 Celsius-fok alatt tartsák (az iparosodás előtti mértékhez képest). Ennek nélkülözhetetlen velejárója az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentése és a levegőbe kerülő szén-dioxid kiszippantása, ami legalább olyan fontos.
Bár a párizsi paktum óta a nemzetközi közösség többé-kevésbé fontosnak tartja a globális felmelegedés elleni küzdelmet, emberi erőfeszítésekkel már csak mérsékelni lehet a klímaváltozás hatásait, teljes mértékben aligha lehet megszüntetni azokat. Főleg úgy, hogy sok országban még a vállalt kötelezettségek teljesítése is nehézkesen halad.
Az ENSZ felméréseit ismertető minapi jelentésből ugyan az derült ki, hogy – a párizsi megállapodásnak köszönhetően – sikerült a klímaforgatókönyvekben megfogalmazott legveszélyesebb fejezeteket elkerülni, a valóság mégis azt mutatja, hogy a problémát aligha sikerült megszüntetni. Hogy ez így is marad-e, nehéz megmondani. Az viszont nyilvánvaló, hogy a párizsi csúcstalálkozón megfogalmazott elvárások egyre kevésbé tűnnek elengedőnek a cél megvalósításához.
Az idei rekordmeleg évben ugyanis már eljutottunk a bűvös számig, azaz az ominózus másfél fokos korlátig. Félő, hogy hamarosan át is lendülünk rajta, s utána majd egyre szaporábban kapkodhatunk a levegő után. A tudósok szerint a két Celsius-fok számít a lélektani határnak, fordulópontnak. Ha azt is túllépjük, öngerjesztő folyamat indulhat el, s az elszabaduló globális felmelegedéssel járó katasztrófák, egyre gyakoribb időjárási szélsőségek, tragédiák egyre nagyobb veszteségeket okoznak mindenkinek.
Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)
