Belgrádban, mint afféle nagyvárosban, nagyon sokféle emberrel lehet találkozni, sokféle nyelvet lehet hallani. A közös nyelv legtöbbször az angol. Legalábbis, ha valakinek valamilyen tájékoztatásra, információra van szüksége és külföldről érkezett, az angol az a nyelv, amelyen bárkivel, bármikor meg tudja értetni magát. Ám úgy tűnik már ez nem elég, egy év alatt ugyanis 30 ezer új vendégmunkást jegyeztek be csak Belgrádban, és sokan közülük nem értik, nem beszélik sem az angolt, sem a németet, sem a franciát… újabb kihívásokkal szembesítve ezzel a szerbiai fővárost.
Az már nem furcsa, hogy ázsiai származású sofőrökkel találkozhatunk a tömegközlekedési eszközökön (bizonyos felmérések szerint húszezer hivatásos sofőrre lenne szüksége az országnak), akik sokszor vezetés közben arab nyelven kommunikálnak a telefonjukon keresztül. Az sem furcsa már, hogy a takarítószolgálatok afrikai, vagy éppen távol-keleti személyzetet foglalkoztatnak, vagy hogy az építkezésen török vagy indiai munkásokkal lehet találkozni. Új jelenség azonban (legalábbis számomra az volt), hogy az ételkiszállítók, a futárszolgálatok alkalmazottai is külföldiek. Nem is tűnt volna fel, ha egyik nap a boltban nem vagyok szem- és fültanúja egy kínos, kézzel-lábbal működő beszélgetésnek. A bevásárlást ugyan a kiszállító megoldotta, ám a kasszánál leragadt, ugyanis nem tudtak a pénztárossal szót érteni. Amíg a pénztáros perceken keresztül arra kérte a kifutófiút, hogy a termékeket a bevásárlókocsiból tegye a futószalagra, mert nem tud a pénztár mögül kilépni, addig a fiatalember a telefonját birizgálta, hogy találjon egy olyan applikációt, amivel le tudja fordítani, hogy elmondja, ő fizetni szeretne, illetve egy, vagy két terméket nem talált meg… A bolt egész személyzete az adott helyzettel foglalkozott, végül az áru mégis a boltban maradt, a rendelés pedig lemondásra került.
A migráció természetes jelenség nemcsak nálunk, hanem az egész világon, hiszen mindenki a jobb élet reményében költözik: másik településre, városba, másik országba, másik kontinensre. Szerbiából a legnagyobb migráció már évek óta Németország felé történik. A hivatalos adatok szerint csak a múlt évben több mint 20 ezer személynek adták ki a német hatóságok az első munkavízumot. Ezzel szemben az országos foglalkoztatási szolgálat hivatalos adatai alapján 2023-ban Szerbia 50 397 munkaengedélyt adott ki külföldi állampolgároknak.
A szakemberek szerint az ország munkaerőpiacán a jelenlegi helyzetet, miszerint az elvándorlás miatt súlyos hiány van szakképesített munkásokból és középfokú végzettséggel rendelkezőkből, az okozta, hogy a minimálbér emelésével, ezzel pedig az alapbérek növelésével valójában az ország erőteljesebben csak 2017-ben kezdett el foglalkozni, illetve a szakképesítéssel rendelkező szakemberképzés sem szolgálja ki a piaci igényeket. Szerbia ezért kénytelen vendégmunkásokat befogadni. Az, hogy milyen minőségű munkaerővel cseréli le az ország a saját szakembereit, kérdéses.
Ám vannak jó példák is, például az építőiparban dolgozók esetében, vallják a szakemberek.
Bár az átlagbérek emelkednek, a hiányszakmákban pedig jó fizetéssel lehet elhelyezkedni, az elvándorlás mégsem állt le. Ezt a szakemberek azzal magyarázzák, hogy külföldön nincs szegregáció, legalábbis Németországban a vendégmunkás is azt a fizetést kapja meg, amit a német foglalkoztatott egy adott munkafeladat elvégzéséért. Szerbia pedig még mindig nem tud a bérekkel versenybe szállni a külföldi munkaadókkal szemben.
A vendégmunkások megbecsülése terén azonban van még mit tenni. Könnyített eljárásban kapnak ugyan a külföldi vendégmunkások munkavízumot, ám az ő munkásjogaik (is) sokszor csorbulnak. Az egyik takarítólány mesélte el (nem nekem, hanem szerbiai munkatársnőjének), hogy 400 eurós havi bérért érkezett Szerbiába a Távol-Keletről. Itt várta az állás, a szállás és az étkeztetés, de nem kapja meg azt az összeget havonta. Két éven keresztül annak a feléért dolgozik, a másik felét pedig majd akkor kapja el, ha lejárt a szerződése, és hazautazik. Nem is vállal többé munkát Szerbiában, mondta, ugyanis nem tudja így segíteni az otthon maradt családtagjait. Nem egyedülálló történet ez, sajnos.
A szakszervezetek is folyamatosan figyelmeztetnek, hogy Szerbia az olcsó munkaerővel írta be magát a külföldi beruházók köztudatába. Olyan beruházók nyitnak üzemeket az országban, amelyek elsősorban az autóipar számára gyártanak és főleg szalagmunkát végeztetnek. Megítélésük szerint ez nem fogja az országban tartani a hazai munkavállalókat. És bár a külföldi munkaerőpótlás ideiglenesen fenntartja a gazdasági igényeket, a fiatalok elvándorlásával az ország demográfiai adatainak javítása egyre nehezebb lesz.
Nyitókép: Pixabay
