A szerb sajtóban időről időre felröppennek azok a hírek, melyek szerint a mezőgazdasági termelőknek egyre nehezebb idénymunkásokat találniuk. Valamikor a gazdák a vetés szárba szökkenését követően (tavasztól) egészen a termés betakarításig (ősz végéig) tudtak alkalmi munkát biztosítani a napszámosoknak. A mezőgazdaságban elérhető vegyszeres kezelési lehetőségeknek és a gépesítés fejlődésének köszönhetően a hazai határokból eltűntek a kapások, egyedül az észak-bánáti és észak-bácskai fűszerpaprika-termesztők földjein találkozhatunk velük, de a termelők tájékoztatása alapján ott is egyre kevesebbel.
Nagyapáinknak már csak később adatott meg az a luxus, hogy termőföldjeiket traktorokkal vagy más gépezettel műveljék meg, illetve hatalmas kombájnokkal takarítsák be a gabonát és a tengerit. Minden egyes dinárjukért keményen megdolgoztak a két kezükkel, és azoknak a munkáját is jobban tudták értékelni, akik napszámosként szegődtek el hozzájuk. Egy kiszámíthatóbb világ volt az, melyben más terményárak uralkodtak, a termelők biztosak lehettek abban, hogy a portékájukat megfelelő áron tudják értékesíteni, illetve piaca is volt mindennek, és ezzel a napszámos bére mellett saját magának is tudta biztosítani a másnapra való kenyeret.
Aztán jött egy bizonytalan időszak a kilencvenes években, amikor minden egy csapásra megváltozott. Akkorra a legtöbb földműves rendelkezett saját traktorral, egy kisebb gépparkkal a földje megműveléséhez, pótkocsikkal, amikkel gyorsabban ki tudta vinni a munkásait a határba, illetve a termést egyszerűbb volt hazaszállítania. A háború és az infláció bizonytalan helyzetet teremtett a terményárak esetében. Azóta természetesen kilábaltunk annak a korszaknak a nehézségeiből, valahogy azonban a konyhakertészeti növény- és a gyümölcstermesztésében – néhány szerencsésebb évtől eltekintve – jobbára csak olyan hírekkel találja szembe magát a termelő, hogy egyre több az első osztályú termésre vonatkozó követelmény, arról már ritkábban szólnak a hírek, hogy a termésért többet szeretne fizetni az átvevőhely. Így a gazdának meg kell küzdenie azzal a problémával, hogy a minőségi terméshez köthető kötelező befektetések és a napszámosok bére után, nem marad haszna.
A gazdák éppen ezért az utóbbi évek során kénytelenek voltak ésyszerűsíteni a napszámosok számát, bevezetve az úgynevezett „keménymag” fogalmát, akik számára a hét több napján is tudnak némi munkát biztosítani, a bővített keret pedig csak akkor mehet, ha a vevőtől nagyobb megrendelés érkezik, aki, ugye, sajnos akkor fizet, amikor megérkezik hozzá az áru, még rosszabb esetben a hűtőház, illetve a raktár és a vásárló szerződésben rögzíti a kifizetés feltételeit és az idejét, ami még több terhet ró a termelő nyakába, mert nem elég, hogy a vevő húzza a kifizetést az utolsó pillanatig, a hűtőház, illetve a raktár is lefölözi a saját részét.
A napszámnak az lenne a lényege, hogy ledolgozzuk a napot, majd a nap végén a bandagazda vagy a termelő kifizeti a kialkudott árat, hacsak nem egyez ki másképp a napszámos a termelővel, ami heti vagy havi kifizetést is jelenthet. A termelőnek, ha meg akarja tartani azt a maroknyi embert, akik ebben a bizonytalan világban kitartanak mellette az első burgonya felszedésétől kezdve az utolsó alma betakarításáig, alkalmazkodnia kell a napszámosaihoz, és akkor kell fizetnie, amikor azok akarják. A gazda ilyenkor a tartalékaihoz nyúl, hiszen ő nem élhet azzal a luxussal, hogy akkor fizet, amikor akar, mert a fizetés elmaradása esetén a napszámosa továbbáll.
Hogy mennyire bizonytalan és nehéz ágazat a gyümölcsészet, azt a vasárnapi, Požegánál lezajló traktorblokád is alátámasztja, amit a szerbiai málnatermesztők szerveztek, ugyanis a gyümölcsért a felvásárlók csak 250 dinárt kínálnak. A hazai média már tavaly is attól volt hangos, hogy a termelőknek legalább három euróba (akkori árfolyam szerint 354 dinárba) kerül a napszámos és a befektetés, és akkor hol van még a többi kiadás, a metszés, a sorközök takarítása, a növényvédelem, illetve a munkások elszállásolása és ellátása, mert a málnaszedés embert próbáló munka, napi nyolc és tíz órát dolgoznak a munkások, és akkor is csak 30–35 kg-nyi termést tud a gazda átadni, mely értékének legnagyobb hányadát elviszi a napszámos. A média tájékoztatása szerint a hűtőházak nem tudnak többet kínálni, mivel pang a málna piaca, és az előző években is csak felét tudták értékesíteni a raktáron lévő árunak, ami azért is érdekes, mert Szerbia a világ legnagyobb fagyasztott málna-exportőrének számít.
A hazai napszámos-piacnak tehát ezek a hírek nem kedveznek, és a körülötte lévő bizonytalanság miatt a fiatalok, akik itt is elmennének idénymunkásnak, inkább a külföldi kertészetekben és gyümölcsösökben vállalnak napszámot, ahol nincsen se „keménymag”, se bővített keret, munka viszont minden napra jut, a fejlődő gépesítés ellenére is. Itthon jobbára csak a nyugdíjasok mennek el idénymunkára, akik úgy gondolják, hogy nyugdíj-kiegészítésnek bármennyi pluszbevétel jól jön, illetve a betakarítási időszakot leszámítva, a heti két-három munkanap elegendő arra, hogy otthonról kimozduljanak egy kicsit, átmozgassák az izmaikat, és híreket halljanak a faluban zajló eseményekről.
Nyitókép: Ótos András felvétele
