Amikor középiskolásként a férjemmel egymásba szerettünk, akkor hittünk abban, hogy a világ életünk végéig a lábaink előtt fog heverni, hogy az élet minden kívánságunkat lesni fogja, hogy minden célunkat, álmunkat és vágyunkat valóra váltja. Akkoriban eszünkbe sem jutott az, hogy az életnek olyan oldala is van, amit valóságnak hívnak. Sosem felejtem el azokat a beszélgetéseinket, amikor a családunk jövőjét tervezgettük, mégpedig azt, hogy mindketten dolgozni fogunk, és hogy lesz egy szép nagy házunk, amit gyermekzsivajjal, illetve egy focicsapatnyi csemetével töltünk meg. Ennek egy része teljesült is, amiért örökre hálásak leszünk: mindketten dolgozunk, van egy takaros kis otthonunk, és a gyermekáldás sem maradt el, habár itt azért egy picit savanyú az a bizonyos szőlő. A gólya ugyanis háromszor indult el hozzánk, de csak egyszer, a második alkalommal hozott babát. A valóságnak ez az oldala nem bizonyult egyszerűnek, de azért ezek a nehéz időszakok megerősítették a hármunk egymás iránti szeretetét és szövetségét, és most már örülünk annak, amit elértünk, és annak, amink van.
Napjainkban egyre többször tapasztalom azt, hogy a fiatal jegyesek, illetve a házaspárok nem úgy tekintenek a gyermekvállalásra, mint elődjeink. Nem szükséges messzire visszamennünk az időben, hiszen mindannyian ismerjük a nagyszüleink és a dédszüleink történeteit arról, hogy „a mi időnkben bezzeg 8-an, 10-en, sőt 12-en voltunk testvérek”, illetve azt a gondolatmenetet is ismerjük, „hogy akkoriban kellett a sok gyerek, mert nem volt ennyire fejlett az orvostudomány, többen is meghaltak a testvérek közül, már egészen fiatalon”.
Manapság sokszor hallom azt a harmincas éveik elejében járó pároktól, hogy a gyermek ráér még, először a pénzügyi hátteret szeretnék biztosítani hozzá. Olyan ismerőseim is akadnak, akik még ebben a korban is fiatalnak érzik magukat a gyermekvállaláshoz, hovatovább éretlennek gondolják magukat hozzá, illetve számtalan olyan ismerősöm van, aki azt mondja, hogy azért nem vállaltak egytől több gyermeket, mert egynek egyszerűbb mindent megadni, amire szüksége van. Sajnos a nők esetében beszélnünk kell arról is, hogy a gyermekvállalási kedvükre kedvezőtlenül hathat egy-egy rosszabb szülésélmény, illetve a szülés közben felmerülő komplikációk is elgondolkodtathatják, megfélemlíthetik, elbizonytalaníthatják a további gyermekvállalásban.
Térjünk is vissza gyorsan a „mindent megadni”, illetve a „jó anyagi hátteret biztosítani” gondolathoz. Vajon lehetséges ez abban a világban is, amelyben most élünk? Ahol az UNICEF adatai szerint csak 2023-ban 110 fegyveres összecsapást regisztráltak? Ahol ezek a háborúk és fegyveres összecsapások állandó hatással vannak a világgazdasági mutatókra? Ahol természeti katasztrófák, földrengések, vulkánkitörések, tájfunok, árvizek, szárazságok és erdőtüzek tizedelik a felnőtt- és a gyermeklakosságot is? Ahol időről időre járványok dúlnak?
A gyermekek világnapját az UNICEF (az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának) kezdeményezésére 1954 óta szeptember 20-án ünnepeljük. Ezen a napon a kiskorúak támogatására, az alapvető jogaik védelmére és érvényesítésére figyelünk. S hogy mik ezek a jogok? A gyermekeknek joguk van a gondtalan gyermekkorhoz, az ismereteik bővítéséhez, a tanuláshoz, az egészséges táplálkozáshoz, az élelemhez, az ivóvízhez, az elemi lakhatáshoz, a lehető legjobb orvosi ellátáshoz, a megfelelő gyógyszerekre és még sorolhatnánk. A társadalom, illetve a szülők feladata és felelőssége ezeket a jogokat biztosítani a számukra. Az UNICEF a gyermekek világnapján felhívást intéz a világ minden országához annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott és fent említett jogait.
Manapság a mélyszegénység, az éhezés és a nélkülözés nemcsak az afrikai országokat vagy a háborús övezetekben élőket érinti, hanem az iparilag fejlett nagyvárosokat és vidékeket is. Ezekben az országokban a körülmények hatására a gyermekek jogai nehezebben érvényesülnek, illetve sokszor csorbulnak.
Az UNICEF a 2024-es évre a következő célokat tűzte ki maga elé: segíteni szeretne 7,6 millió súlyosan alultáplált gyereken, be szeretne adatni 17,3 millió kanyaró elleni védőoltást, tiszta ivóvízhez juttatna 52,4 millió embert, lehetővé szeretné tenni 19,3 millió gyermek oktatását, illetve 23,5 millió embert pszichoszociális támogatásban részesítene. Majd tovább keresgélve az UNICEF honlapján az ember még több friss, lesújtó adatra találhat.
Az idei, legújabb elemzésük szerint a gyerekek nyolc – főként afrikai – országban 35 Celsius-fok feletti kánikulában töltik az év nagyobb hányadát. Ezek az extrém meleg napok káros hatással vannak a gyerekek egészségére és mindennapjaira. Az elemzés kitér arra is, hogy a gyermekek 16 országban ma már egy teljes hónappal több időt töltenek extrém hőségben, mint 60 évvel ezelőtt. A legnagyobb veszély a nyugat- és közép-afrikai gyerekeket fenyegeti: jelenleg 123 millió gyermek átlagosan az év egyharmadát – vagyis legalább 95 napot – extrém kánikulában tölt: Maliban 212, Nigerben 202, Szenegálban 198, Szudánban pedig 195 napot töltenek átlagosan a gyerekek 35 Celsius-fok feletti hőmérsékletben.
Az UNICEF másik lesújtó adata, hogy Szudánban 25,6 millióan éheznek, illetve 17,3 millióan nem jutnak biztonságos ivóvízhez. Azokon a területeken, ahol nagy számban élnek menekült gyermekek, kolera- és kanyarójárvány is pusztít. A különböző betegségek terjedése különösen nagy kockázatot jelent az éhező gyermekek számára, akik egészséges társaiknál tízszer nagyobb valószínűséggel halnak bele a fertőzésekbe. Egy másik Szudánt érintő és lesújtó hír, hogy a 19 millió iskolás korú gyermekből csak 1 millióan tudnak iskolába járni. Ide kapcsolódó adat az is, hogy Gázában szeptemberben 45 ezer elsős és 625 ezer további iskolás – akik a múlt háborús év során egy évet már elvesztettek – nem tudta elkezdeni az iskolaévet, illetve a múlt év végén 39 ezer gyermek nem tudott leérettségizni. Eközben Szerbiában szeptember 1-jén becsengettek.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy nálunk nem dúlnak fegyveres összecsapások, és talán nem is küzdünk az éhséggel a szó hagyományos értelmében. Talán csak egy kis megnyugvásra, tiszteletre és még több egymás iránti szeretetre lenne szükségünk. Hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy bennünket is szeretnek: a párunk, a szüleink, a testvéreink, a barátaink és a gyermekeink, akik aztán tényleg minden szeretetet megérdemelnek.
Nyitókép: Pixabay
