Már a múlt század kilencvenes éveiben zajló balkáni háborúk, különösen pedig 2000 után, a tranzíciónak nevezett cirkusz legelején körvonalazódni kezdődött: nyugati értelemben vett jómódú élet – itt nem lesz soha! Jól hangzanak a jóslatok, ígéretek, hogy ekkorra, meg akkorra, ennyi, meg annyi lesz az átlagfizetés, de való igaz, sem az átlag-, sem a mediánbér nem elég az életre. Túlnyomórészt, de nem csak emiatt, mentek és mennek még majd el innen sokan. Akik pedig itt ragadtak, csak periférikus dolgokról elmélkedhetnek, például arról: hol jobb (egy árnyalattal) élni – falun vagy városban?
A városi ember hagyományosan azon az állásponton van, hogy a falun élőknek – könnyű. Ezért irigyek is rájuk. Miért is? Csak csupán azért, mert ínséges időkben ott könnyebb megtermelni az egzisztenciához szükséges javakat. Bizonyára jó páran vannak olyanok, akik a vidéki életet a boldogság szinonimájaként emlegetik, merthogy idillikus, nyugisabb, mint a városi, s ott az ember egész nap háton fekve bárányfelhőket bámulhat. A hús, tej, tojás, gabona meg majd megtermelődik – magától.
Az, aki a falusi életet nem csak faluriportokból ismeri, valószínűleg tudja a feleletet arra a kérdésre, hogy ha háziállataink, gyümölcsfáink, veteményesünk van, akkor mi nincs? Hát időnk… És ezt úgy kell érteni, hogy soha. Nincsenek spontán programok, hosszú hétvégézés, kéthetes nyaralás, nincs beugrom a városba, és ha későn végzek, ott alszom. Mert etetni kell. Nem csak egyszer. Mert a tyúkokat reggel ki kell engedni. Mikor este beültek, be kell őket csukni. Mert ilyenkor ősszel meg kell metszeni a fákat, hogy a levél ne hulljon a csatornába, mert akkor az bedugul, meg megrohad, és kilyukad, mester meg nincs, mert mind elment külföldre, vagy a városba dolgozni, ahol garmadával építik a tömbházakat ki tudja milyen, meg honnan származó pénzekből. Mert a falusi munkát nem lehet beosztani, mert ez a munka folyamatos, sokszor párhuzamos, és akkor kell elvégezni, amikor itt az ideje. És mindig a munka az első, mert mindig szorít az idő. Vetni kell. Pont akkor, később már cseszhetjük. Kapálni kell. Még egyszer kapálni kell. Permetezni kell, igen, most, azonnal, mert délután már jön az eső. Vagy majd fúj a szél, akkor pedig nem lehet permetezni. Aratni kell. A csibét vágni kell. A kertben is van munka, hagymát kellene duggatni. A kutyákat, macskákat meg kell etetni, hopsz, de nincs mivel, na akkor előbb el kell menni másnapos kenyérért a pékhez. Huh, ott meg elfogyott. Ott kell mindig lenni. Nem a fesztiválon, a moziban, nem a kiállítás megnyitóján. Hanem otthon. Mert a gazdaság kötelez...
Az óvatosabbak intenek: mindkét életstílusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Egy friss kanadai kutatás szerint a nagyvárosokban lakó, pörgősebb életet élő emberek általában jelentősen boldogabbak, mint a vidékiek, mert – ha hiszik, ha nem – a boldogság kulcsa a tartós elfoglaltság.
Ezáltal ugyanis az emberek fontosnak érzik magukat. Ellenben, ha huzamosabb ideig nincs mit csinálniuk, az idővel depresszióhoz, szorongáshoz vezethet.
Valahol olvastam, ha valóban boldogok akarunk lenni, akkor több figyelmet kellene szentelnünk arra, hogyan érezzük magunkat napról napra, pillanatról pillanatra. Végső soron tehát nem az számít, faluban élünk vagy városban, hanem hogy megtaláljuk azt a mindennapi tevékenységet, ami feltölt és kiszakít a mókuskerékből!
Nyitókép: Pixabay
