A világon mindig éltek olyan személyek, akik mások, mint az átlagember. Sokukon azonnal látszik, hogy egyedi lélek lakozik bennük, ám vannak olyanok is, akikkel hosszabb időt kell eltölteni, hogy világossá váljon, mások, mint a többség. Ezek az emberek fogyatékkal élnek, olyan fizikai, értelmi, pszichoszociális vagy érzékszervi károsodással, amely hosszú időre vagy örökre meghatározza életüket. A legtöbb állapot genetikai eredetű, de vannak szerzett sérülések is, betegség vagy baleset károsodása miatt.
Még 50–60 évvel ezelőtt sem törődött azzal a társadalom, hogy valakinek esetleg gond van a mentális egészségével, vagy tanulási nehézségei akadnak egy gyermeknek. Nem foglalkoztak vele, mert még akkor sem tudták pontosan, milyen jelenségek ezek. Egyszerűen betudták annak, hogy más az illető. Sok esetben nem is derült fény a tényekre, hiszen az oktatás is olyan szinten állt, hogy nem volt alkalom és eszköz ezek kiderítésére, például ha diszlexia miatt nem tudott folyékonyan olvasni az adott diák, a tanító azzal könyvelte el, hogy nem gyakorolt eleget. Ehhez hasonlóan, ha valaki a munkahelyén mindig zsörtölődött, mogorvaként tartották nyilván, miközben könnyen megeshetett, hogy Asperger-szindrómában, az autizmus egy gyengébb formájában szenvedett az illető.
Az orvostudomány és a lelki egészség szakemberei, ellenben ezekkel a rejtőzködő állapotokkal, már korábban feltártak bizonyos szembetűnő fogyatékosságokat, mint a Down-szindróma vagy az autizmus. A legtöbb ilyen felfedezést a 19–20. században tették, és gyakran a felfedező szakemberről nevezték el őket. Napjainkban is folyamatosan bővül a fogyatékossághoz tartozó mentális állapotok listája.
A mentális eredetű fogyatékosság mellett vannak testi hiányosságok is. Ezek általában szerzettek, betegségek vagy balesetek szövődményei, például egy végtag-amputáció után. A fizikai fogyatékosság ugyanakkor lehet veleszületett is, valamilyen genetikai, többségében kromoszóma-sérülés miatt. Az orvostudomány, azon belül is a genetika fejlődése lassan, de biztosan halad afelé, hogy még a korai terhességi szakaszban vizsgálatok útján teljesen kiszűrhető legyen az esetleges fogyatékosság jelenléte, melyet követően a szülők dönthetnek arról, hogy vállalják-e azt az életvitelt, amely szükséges egy sérült gyermek felneveléséhez.
Statisztikai adatok szerint a világ fejlett országaiban a lakosság 10 százaléka él valamilyen fogyatékkal, és továbbra is sokan intézetben élik mindennapjaikat. Jelenleg ott tartunk, hogy az oktatásba beintegrálták az enyhe szellemi, illetve fizikai fogyatékossággal élő gyerekeket, melynek eredménye még kérdéses, hiszen csak néhány éve alkalmazzák ezt.
A világ viszont rohan. Egyre többet tudunk meg a különböző fogyatékosságok fajtáiról és létéről, azonban úgy tűnik, még mindig nem vagyunk eléggé toleránsak azokkal szemben, akik ezekkel élnek. Mintha a nagy technológiai fejlődéssel párhuzamosan egyenes arányban érzelmileg egyre közömbösebbé válna az emberiség. Nem kellene elutasítással és kirekesztéssel tovább nehezíteni az érintettek egyébként is nehéz életét, hanem inkább segíteni őket, hiszen mindenki lehet jó valamiben.
Az ENSZ ennek a problémának a javítása érekében nevezte ki 1992-ben december 3-át a fogyatékkal élő emberek világnapjává, hogy felhívja a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá válók problémáira. Az elkövetkező időszakban nemzetközi egyezmény is elfogadásra került a fogyatékkal élők védelmében. Mindezek célja, hogy a világon jelenleg élő, mintegy 650 millió fogyatékkal élő személy esélyt kapjon az emberséges életre, és arra, hogy ne rekessze ki őket a társadalom.
Nyitókép: Pixabay
