2025. február 10., hétfő

Mit balettozol?

A legtöbb kislány balerina szeretne lenni. Nem is csoda, hiszen az a már-már álomszerű mozgás, amelyet végeznek, és az a hihetetlen nőies tartás, amelyet felvesznek, megigéz sokakat. Magabiztosságot sugároz, amit sokan meg szeretnének élni. Tévhit az, hogy ezt a műfajt csak nők művelik, hiszen a férfiak is ugyanolyan részesei a balettelőadásoknak. Ám kezdjük a legelején: honnan is ered ez a meglehetősen kemény és egyben légies táncforma?

A reneszánsz időkben az itáliai udvarokban nagyon kedvelt volt a zene és a tánc. A színház is igen látogatott volt, így az évek során létrejött egy olyan mozgásforma, amely a klasszikus balett alapját képezte. A balett nem más, mint dramatizált tánc. Az olasz mellett Franciaország is sokat tett a mai táncműfaj létrejöttében, csúcspontját mégis a 19. század Oroszországában élte meg. Azóta balett körökben a legkeményebb balettként tartják számon az orosz formát, hiszen az edzések, a befektetett energia, a mozdulatok hangsúlyossága ebben a változatban a legerősebb. S hogy igaz-e az, hogy fájdalmas is? Igen, igaz! Jómagam tíz éven át műveltem ezt a táncműfajt, egészen kicsi koromtól kezdve. Idejekorán szereztem balett-táncos oklevelet, ám nem a diploma az, ami a legmaradandóbb az ott töltött évekből. Ez a mozgásforma, a többi általam kipróbált sport és tánchoz viszonyítva komplexebb edzést biztosít a testnek. Olyan izomzatot hoz létre és alakít ki, amely évtizedek múltán is megmarad. A próbák folyamata pedig megtanít küzdeni, ösztönöz a kitartásra. Teszi ezt nemcsak a testtel, hanem a szellemmel is. Türelemre és akaratra nevel. Kivétel nélkül, akik végigsétáltak a balett rögös útján, mind harcosok. Hiszen a balerinák által viselt spicc cipő gipszorra gyakran véresre dörzsöli lábukat, ők mégis mosolyogva és a legnagyobb légiességgel, szinte röpülnek tovább a színpadon, azt az illúziót keltve, hogy mily egyszerű és könnyű, amit művelnek. A véres lábfej mellett, néha a test végkimerültsége uralkodik el a táncoson, aki a próbán úgy rogy le a parkettre, mint egy rongybaba, majd pár perc pihenőt követően teljes erőbedobással folytatja. Sokan teszik fel a kérdést: miért csinálják ezt egyesek, ha ennyire kemény? Szenvedély, akarat, határaink tágítása, motiváltság, és a többi. Számtalan érvet fel lehetne sorolni. Ahogyan mások szeretik csodálattal nézni például karácsonykor a híres Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörőjét, úgy van, aki szereti előadni azt. Ám van-e olyan ember, aki ne ismerné a másik híres Csajkovszkij-művet, a Hattyúk tavát? Nincs! Ez is azt bizonyítja, hogy mennyire beépült a köztudatba ez a több száz éves táncforma. Az érzelmek kifejezése is fontos aspektusa a balettnek. Egy balettelőadás során a tütüs táncosnők és férfi táncosok testbeszéddel mesélnek el történeteket, amelyek néha szavak nélkül is mélyen megérintenek bennünket. A kommunikáció nemcsak a kimondott szavakon múlik, hanem a mozdulatokon, a gesztusokon és az energián is.
 

A szerző magánarchívumából

A szerző magánarchívumából

A balettet nemcsak nők művelik, ahogyan azt a bevezetőben említettem, hanem férfiak is. Jóval kevesebben sajnos, ami az előítéleteknek köszönhető. Pedig kiemelkedő testfelépítést és anyagi keresetet köszönhetnek ennek a műfajnak azok a balett-táncos férfiak, akik vállalják ezt az utat.

Természetesen ezt az eleganciát és kifinomultságot tükröző műfaj is fejlődött az idők során. Ahogyan volt előde, úgy utóda is. A klasszikus zenét lassan felváltotta a modernebb muzsika. Először a kortárs balett kezdte el terjedését, ahol az eddigi szigorúan kötött forma alábbhagyott, és egy kísérletezőbb formát építettek ki a már meglévő mozdulatokkal. A jazz beköszöntével kialakult a jazzbalett is. Mindkét forma esetében egy óriási különbség van a klasszikus baletthez viszonyítva, nincs előre kreált történetük. A fantázia szabadsága adott a koreográfus számára.

Több sportág is szoros kapcsolatot ápol a klasszikus balettel. Ugyanis, ha valóban jól szeretnénk művelni a balett modernebb válfajait vagy a műkorcsolyát, esetleg a talajtornát, a legjobb, ha megismerkedünk e műfaj alapjaival. A balett erősen fejleszti a testtudatot, javítja a testtartást és az egyensúlyt, valamint kifejezett módon erősíti az izomzatot. Nem véletlen tehát, hogy sok fitneszprogram, mint például a pilates vagy a barre edzés a balett technikáiból merítkezik.

A balett egyedülálló művészeti forma, amely a technikai tökéletességet és az érzelmi kifejezést ötvözi. Feltehetően ebből kifolyólag terjedtek el a mindennapi nyelvben használatos humoros, esetenként ironikus szólások és kifejezések a balettel kapcsolatban. Ilyenek a Ne balettozz már annyit, nem táncóra van!, Úgy mozogsz, mint egy balerina!, illetve Olyan kecses vagy, mint egy elefánt a balettórán! hangzatos mondatok. Bár nem mindenki válik balerinává, de láthatóan a balett inspirációt adhat az élet számos területén, legyen szó mozgásról, tartásról vagy érzelmek és gondolatok kifejezéséről.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay