Beszűkül az állatok élettere

Az ENSZ tizenkét éve nyilvánította március 3-át a vadon élő állatok világnapjává. Ezen a napon ünnepeljük, hogy a Földünk vadon élő növény- és állatvilága milyen sokszínű, illetve hogy milyen gazdasági, tudományos és eszmei értéket képvisel. A világnap eredete az 1973. március 3-án aláírt Washingtoni Egyezményhez köthető (CITES), amely a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokkal való nemzetközi kereskedelmet szabályozza.

Egyre inkább beszűkül az állatok élettere, ami miatt a legtöbb faj állománya csökken. Csak a folyamatos útépítés, a közlekedés sokmilliós madárveszteséget okoz évente. Számos állatfaj helyzetét, fennmaradási esélyeit tovább súlyosbítja a mezőgazdaság átalakulása. Európában az ezredforduló óta 300 millió madárral van kevesebb. Olyan közönséges fajok fennmaradása került veszélybe, mint a pacsirták, a fecskék, a verebek stb., és még nem is beszéltünk a felgyorsult éghajlatváltozásról.

FOGYNAK A BAGLYOK

Február 21-én és 22-én Gödöllőn tartották meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ragadozóvédelmi szakosztályának 20. találkozóját, amely idén a bagolyfajok helyzetét taglalta. A több mint 150 részvevő – köztük Vajdasági madarászok – a Kárpát-medencében előforduló tíz bagolyfajjal kapcsolatos kutatási eredményekről számolt be. 

A legismertebb az erdei fülesbagoly, amelynek telelő csapataival minden településen találkozhatunk, amint valamelyik nyugalmas, szélvédett, örökzöld facsoportban szunyókálnak. A jelenlétüket elárulják a fák alatt halmozódó szőrgombócok, bagolyköpetek és a fehér ürüléknyomok.

A fülesbaglyok nagy rágcsálópusztítók, télen és fiókaneveléskor is a mezei pockok és egerek képezik a fő táplálékukat. A 2023-as rágcsálóinváziós évben a baglyok több fiókát neveltek. Egy pár erdei fülesbagoly évente 4000–5000 rágcsálót pusztít el. A felelőtlen, szakszerűtlen rágcsálóirtás, a mezőgazdasági területeken szétszórt rengeteg méreg közvetve a bagolyállományban is kárt tett. Azok a gazdák, akik a ragadozó madarak számára T-fákat helyeztek ki a rágcsálójárta parcelláikra, jobban meg tudták védeni a termesztett növényeket, mint akik mázsaszámra szórták szét a mérgezett búzát és más csalétket.

A táj, az agrárkörnyezet átalakulása egyértelműen lemérhető a bagolyállomány változásán. A gödöllői konferencián vendégelőadó cseh ornitológus szemléletesen mutatta be, hogy országában a környezet, az élőhely gyors változása nyomán ötven év alatt a kuvikállomány 73 százalékkal csökkent. A kis termetű rovarokkal és rágcsálókkal táplálkozó kuvik drasztikus fogyása egyértelműen a tanyák, kis gazdaságok eltűnésével, a nagyparcellás növénytermesztéssel függ össze. A cseh kollégák aktív védelemmel, felvilágosító munkával, mesterséges fészekodúk és a téli időszakban táplálék kihelyezésével próbálják megállítani a kuvikfogyást.

Magyarországon és Vajdaságban szerencsére még nem ilyen súlyos a helyzet, de a táj átalakulása megnehezíti az énekesmadarak és a baglyok túlélését. A tanyavilág eltűnésével a kuvik egyre inkább behúzódik a településekre. A falvak elnéptelenedése nyomán sok a lakatlan ingatlan, amelyek melléképületeiben, a padlástérben nyugalmas költőhelyet talál a kuvik.

ALKALMAZKODJ VAGY ELVESZEL!

Mivel az ember egyre inkább elfoglalja, saját szükségleteire átalakítja a természetes környezetét, az ott élő állatok kiszorulnak a saját életterükből, a kevésbé érzékeny fajok esetleg alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, urbanizálódnak. Az utóbbi évtizedekben egyre több madárfaj próbál megtelepedni, alkalmazkodni az ember által lakott települések adta, sokszor szerény életlehetőségeihez.

A városokban mások az életkörülmények. Az emberek is alkalmazkodnak az új helyzetekhez, ez hasonlóan működik az állatoknál is. A testfelépítésükben is meglátszik, hogy új helyre kerültek. Például vannak olyan gyíkfajok, amelyeknek megváltozott a talpuk felülete, hogy jobban tudjanak az ablaküvegen, falakon mozogni. A városlakóvá váló állatok táplálkozása is változik, egy részüknek az elsődleges tápláléka az emberek által termelt hulladék. Újvidéken például már két tucat vetésivarjú-telep alakult ki a parkok, ligetek fáin, hangoskodásukkal, szemetelésükkel megkeserítve az ott lakó emberek életét.

Egyes fajok bátrabban – például a rókák vagy egyes helyeken a vaddisznók – viselkednek az emberrel való együttélés során, és károkat okozhatnak, betegségeket terjeszthetnek. Bizonyos fajok agresszívvé válhatnak, mint például az említett vetési varjak, amikor védelmezik fiókáikat. Más fajok félnek az embertől, vagy egyszerűen csak nem tudnak alkalmazkodni a változó környezethez. Aggasztó, hogy az őshonos rovarvilág jelentős része pusztul, csak elvétve találkozni velük a városokban. Pedig nélkülözhetetlenek, ha nagyon lecsökken a számuk, akkor a rovarmegporzású növények nem hoznak termést. Kínában többfelé már munkások porozzák be a gyümölcsfákat, mert nincsenek méhek és más beporzók.

Ha már miattunk szorulnak ki az állatok eredeti élőhelyükről, az erdőkből, a legelőkről, akkor legalább próbáljuk meg növelni és élhetővé tenni a városi zöld övezeteket. Sajnos azt látjuk, hogy olyan növényeket használnak a parkok és fasorok kialakításakor, amelyeket könnyű telepíteni, és nem kell velük sokat foglalkozni. Azonban ezek a növények többnyire nem őshonos fajták, nem élnek meg rajtuk a mi rovarjaink, ezért nem adnak táplálékot például a madaraknak, de más rovarevő állatoknak sem, amilyen a denevér, a sün és sok kétéltű. A kártevők ugyan nem pusztítják az ilyen vegetációt, viszont csökkentik a városi biodiverzitást (biológiai sokféleségét), amely fenntarthatóbb lehetne, ha őshonos bokor- és fafajtákat ültetnének, amelyek életteret adnak az itteni életközösségeknek.