Az erdők világnapját minden évben március 21-én ünnepeljük, a nap célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az erdők fontosságára, megőrzésük védelmére és a fenntartható erdőgazdálkodásra. Az ENSZ az erdők nemzetközi napjára készült tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy az erdei környezet csökkenti a vérnyomást, a pulzust, és jó hatással van az egészségre. Ennek ellenére az erdőirtások során a világot évi tízmillió hektár erdőtől fosztják meg. A tanulmányban arra is rámutatnak, hogy az erdők világszerte 2,5 milliárd embernek biztosítanak bevételt és munkát. Az erdők a bolygónk egyik legfontosabb ökoszisztémái, mivel oxigént termelnek és elnyelik a szén-dioxidot, ezzel is segítve a klímaváltozás elleni küzdelmet. Hozzájárulnak a talajvédelemhez és a vízkörforgás szabályozásához, emellett élőhelyet biztosítanak a rovar- és az állatfajoknak.

Fotó: Pixabay
Az erdőirtás és az illegális fakitermelés jelenti a legnagyobb veszélyt a környezetünkre. Ezek következtében csökken a biodiverzitás, vagyis az erdőirtás miatt számos faj élőhelye megszűnik, ami egyes állatok és növények kihalásához vezethet. Súlyosbodik a globális felmelegedés, megnövekszik a természeti katasztrófák száma. A fák megvédik a talajt az eróziótól, nélkülük viszont nagyobb valószínűséggel alakul ki földcsuszamlás vagy árvíz. Mit tehetünk mindez ellen? Itt jön képbe a fenntartható erdőgazdálkodás, vagyis csak annyi fát vágunk ki az erdőből, amennyit az természetes módon pótolni tud. Erdősítés során az elpusztult erdők helyére fákat ültetünk. Emellett nagyon fontos az oktatás is. A fiatal generációk szemléletformálása fontos szerepet tölt be az erdők védelmében. Iskolai és környezetvédelmi programokon keresztül felhívhatjuk a figyelmüket a fásítás és az erők fontosságára. Fontos az előírt erdőirtási törvényeket is betartani és megakadályozni az illegális fakitermelést, amely hatalmas károkat okoz.
Vajdaságra nem jellemzőek a nagyobb erdős területek, errefelé minden négyzetcentiméterből próbálnak mezőgazdasági területet csinálni, és szinte elsivatagosodott az egész tartomány. A Vajdaság Erdei Közvállalat 2006-os felmérési adatai alapján Vajdaság beerdősített vidéke mindössze 7,1 százalékos, így Európa legkopárabb vidékei közé tartozik. A tartományban a fő tevékenység a mezőgazdaság, ami háttérbe szorítja az erdőgazdálkodást. Vélhetően senki sem szeretne lemondani egy négyzetméternyi művelhető földterületről sem azért, hogy oda fákat ültessenek. Erre kiváló példa a nemrégiben Zentán telepített szélvédő sáv. A Karjadi út mentén uniós pályázaton keresztül több mint 1700 fát ültettek, hogy majd szélvédő sávként szolgálják a környezetet. A faültetést megelőzte a Karjadi út mentén található mezőgazdasági földterületek mezsgyéjének meghatározása. Az elmúlt húsz évben a földtulajdonosok évről évre közelebb szántottak az úthoz, szinte már azt is megművelték.

Fotó: Pixabay
Ezután felháborodva tapasztalták azt, hogy a község újra birtokba kívánja venni az út menti területet és fákat tervez oda ültetni. A felháborodástól függetlenül a mezsgyét újra kimérték és a facsemeték is a földbe kerültek, de nem sokáig bírták szegények élvezni a tavaszi napsütést, hiszen hétről hétre valaki a száruknál fogva rendszeresen ketté töri őket. Úgy látszik, a profit a lényeg, arra azonban senki sem gondol, hogy a szélvédő sáv megvédené a földet attól, hogy keresztül fújjon rajta a szél és kiszárítsa azt. A fákat természetesen pótolni fogják és a tettest, vagy a tetteseket igyekeznek utolérni, de mégsem várhatjuk el, hogy minden fa mellett őrt álljon valaki. Nekünk, embereknek kellene gondolkodni, vigyázni a környezetünkre és megvédeni azt az elsivatagosodástól. Aki csak teheti, ültessen fát, otthon a ház előtt, az udvarban vagy akár a gyümölcsösben, hiszen nagy szükségünk van rájuk. Próbáljuk meg csökkentetni a papírfogyasztásunkat, vagy vegyünk részt olyan programokban, amelyek az erdősítést szolgálják. Olyan termékeket vásároljunk, amelyek az FSC (Erdő Gondnoksági Tanács) logóval rendelkeznek, ezzel is segítve a környezetünket.

Nyitókép: Pixabay