Évente több alkalommal meglátogatjuk a köztiszteletben álló, nyugdíjas pedagógusházaspárt. Beszélgetéseink témája mindig nagyon szerteágazó. A férfi irodalomtanár – most is fejből idéz szerb és orosz írók műveiből –, majd iskolaigazgató volt, később a város művelődési életének szervezője – belgrádi és budapesti művészeknek egyaránt szervezett emlékezetes fellépéseket –, több évtizeden át tamburazenekart vezetett, fiatalokat tanított gitározni, felesége zenetanárnő, kórusvezető volt, ma is nagy lelkesedéssel mesél tehetséges diákjairól. Likai és montenegrói, illetve magyar és bunyevác szülőktől származnak. A beszélgetés szerbül és magyarul folyik, nem tudom felidézni, hogy melyik témát milyen nyelven taglaljuk. Minden találkozás alkalmával zenéről, jó könyvekről esik szó, és a négy nemzetből származó réges-régi családi történetek is megelevenednek. Egy színes, befogadó világ, komoly történelmi leckékkel, mindenek felett álló nagy családi, rokoni összetartással.
Természetesnek vesszük, hogy az emberek sokfélék. Az oktatás is beszélgetésünk tárgya: felmerül a nevelés, az integráció, az inklúzió, a másság elfogadásának gondolata, az, hogy egy jó pedagógus a gyerekek otthonról hozott értékeit, szokásait figyelembe véve tanít. Egyetértünk abban is: fontos, hogy jelen legyen az iskolában az empátia, az elfogadó szellemű hozzáállás és a tolerancia.
Hiszen egy családban is mind különbözőek vagyunk, éppen ez tesz minket egyedivé. A köztünk lévő eltéréseket pedig el kell fogadni – talán ez lehet a kulcsa a békés együttélésnek. A sok-sok kihívás, megpróbáltatás idején a család nyújt védelmet, s mivel ismerjük egymást, talán éppen ezért a családi, rokoni közösségben a legtoleránsabbak egymással az emberek.
Mondhatnánk azt is, kirívó ellenpéldák ellenére, a tágabb környezetünk, a vajdasági élet is toleráns. Amikor valami megerősítést kívánok erről látni, előkeresem kedvenc kisfilmem. A Zdravi ljudi za razonodu – Boldog emberek mulatsága (Karpo Godina, 1971.) a soknemzetiségű Vajdaságot mutatja be különleges művészi szabadsággal, s bár a történelem többször megcáfolta a békés együttélés lehetőségét, a toleráns légkör egy-egy szomorú, tragikus időszak után ismét erőre kap.
S, ha ma már nem is ennyire kézzelfogható, mint ötven-száz évvel ezelőtt, de még tapintható a sokszínűség, a „multikulti” a szülőföldemen. S én erre büszke vagyok. Örömmel töltött el az is, hogy Topolya, ahol négy nyelv van hivatalos használatban, és a kétnyelvű helyi rádió magyar és szerb mellett szlovák és ruszin műsort is sugároz, hosszú évekig nyaranta a tolerancia fővárosa volt.
A Toleranciatábor napjaiban megélénkült a város: vendégek érkeztek Európa több országából, és a délelőtti előadások, műhelymunkák, a délutáni kézműves foglalkozások, tóparti kikapcsolódás után este, a városközpontban felállított szabadtéri színpadon zenés programok várták a táborlakókat és a helybelieket is. A rendezvénynek köszönhetően évente több mint száz ide érkező fiatal megtanulta a közép-bácskai kisváros, Topolya nevét, megismerte a vajdasági mentalitást, a nemzeti sokszínűséget, pozitív élményekkel tért haza Szerbiáról. A fiatalok előadásokat hallgattak és beszélgettek a sztereotípiák, az előítéletek, az identitás és a tolerancia, a multikulturalizmus témakörökről. Az interaktív beszélgetéseken nagy szerepe volt a nyelvi különbségeknek, ami egy oldott hangulatú disputát eredményezett...
Elszomorított, ahogyan egyesek lekicsinylették a nemzetközi tábor jelentőségét, feleslegesnek tartották azt. Úgy tűnt, valahogy intoleránsak voltak a toleranciával szemben. Pedig a tolerancia – talán ezt senki sem kérdőjelezi meg – alapvető és fontos érték. Valahol olvastam: a demokratikus cselekvés fundamentuma. A tolerancia a konfliktuskezelés és -megoldás nélkülözhetetlen kelléke.
Ennek ellenére van, akiknek borsózik a háta, ha meghallja a kifejezést, elcsépeltnek tartja, részben talán az évek során felhalmozódott frázisok, visszaélések is okot adnak erre.
A latinból származó kifejezés jelentése türelem, tűrőképesség, türelmes magatartás. A tolerancia nem egyetértést jelent, hanem annak belátását, hogy lehet másként is gondolkodni. A tolerancia erőszakmentes döntés – ahhoz, hogy magatartásformává váljon, tanulás szükséges. A tolerancia tehát elsajátítható, gyakorolható és tanulható. A konfliktus abból adódik, ha valaki nem képes megemészteni, hogy a másik ember olyan nézeteket vall, úgy viselkedik, amivel ő nem ért egyet, és szélsőséges esetben megpróbálja elhallgattatni a neki nem tetsző nézeteket vallókat. Vagyis az intolerancia erőszakhoz vezet. Talán nem tévedek, ha azt írom, a rejtett előítéletek mindennaposak: az utcán, a buszon, a vásárlás során is tapasztaljuk, hogy vannak, akik a mássággal szemben tartózkodóvá, gyanakvóvá válnak. A tolerancia hiánya gyakran az ismeretlentől való félelemből fakad.
A toleranciára gyakran gondolunk valamilyen minimumként. Nem kell elfogadnunk, teljes egészében megértenünk, csak hagynunk kell létezni a másik embert. Akkor miért nehéz mégis?
