Az elmúlt időszakban ismét kiújult a két Korea közötti adok-kapok, de az eddigiekben megszokottakhoz képest komolyabb erőbevetéssel folyt. Villámként csapott le a hír június 16-án, hogy az észak-koreai hadsereg felrobbantotta az alig két éve, a két ország közötti barátság erősítésére átadott keszongi összekötő irodát. Tették mindezt azért, mivel a dél-koreaiak hőlégballonokon keresztül rezsimellenes szórólapokat juttattak át a határon. Röviddel a robbanás előtt az észak-koreai hadsereg vezérkara közleményben tudatta, a hadsereg bevonul a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe, és újrakezdi a rendszeres hadgyakorlatokat a határ közelében. Ezen történések hatására felajánlotta lemondását Kim Joncsul dél-koreai országegyesítési miniszter. A legfrissebb hírek szerint pedig Észak-Korea 12 millió röpcédulát fog különféle módokon szétterjeszteni déli szomszédja területén.
Mindezen események közvetlenül a koreai háború kitörésének 70. évfordulója előtt zajlanak, és azt mutatja, hogy még mindig távol van a végső megbékélés a két ország között.
Az évforduló kapcsán fontos röviden áttekinteni azon háború eseményeit, amely hét évtized után is erősen érezteti hatását, és hivatalosan még mindig nem ért véget.
A második világháború végén a győztes szövetséges nagyhatalmak igyekeztek minél nagyobb érdekszférát kiharcolni maguknak, ennek érdekében a potsdami értekezleten 1945 júliusában többek között a Koreai-félszigetet a 38. szélességi fok mentén kettéválasztották. Az ettől északra eső terület a Szovjetunió befolyási övezetévé vált, és itt kommunista hatalom vette kezébe az irányítást, tőle délre pedig az USA érdekei érvényesültek. A két nagyhatalom közötti fegyverkezési verseny eredményeként számos újításra került sor mindkét ország haderejében. A versengés akkor vált kiélezettebbé és veszélyesebbé, amikor a szovjetek 1949-ben elkészítették saját atombombájukat. Emellett kifejlesztették a MiG-15-ös első generációs vadászgépüket, válaszlépésként pedig az amerikaiak az F-86 Sabre-t. Mindkét típust a koreai háborúban vetették be először.
A Kim Ir Szen vezette Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK), a Szovjetunió és Kína támogatását élvezve, 1950. június 25-én támadást intézett Dél-Korea ellen. Ezt követően az ENSZ Biztonsági Tanácsa június 26-án ült össze, és felszólította Észak-Koreát a hadműveletek beszüntetésére. Truman elnök még ugyanezen a napon elrendelte az amerikai légierő és haditengerészet térségben állomásozó erőinek a bevetését.
A háború első napjaiban a túlerőben lévő észak-koreai hadsereg nem ütközött jelentős ellenállásba, és már június 28-án Szöult is bevették, a dél-koreai és az amerikai csapatokat pedig Puszan térségébe szorították vissza. Az amerikai légierő június 29-én a KNDK egész területére, egészen a kínai határig kezdte meg kiterjeszteni tevékenységét. Szeptember 15-én Szöul közelében amerikai tengeri-deszant erők szálltak partra, ezzel pedig hátba támadták a KNDK erőit, és vereséget mértek rájuk, így azok visszavonulásra kényszerültek.
A háború menetében fordulatot jelentett, hogy október 25-től a Mao Ce Tung vezette Kína beavatkozott a konfliktusba. November elsejére a kínaiak mintegy félmillió önkéntest, 640 sugárhajtóműves és 3160 darab légcsavaros repülőgépet bocsátottak Észak-Korea rendelkezésére. Nagyban hozzájárult az erőviszonyok megváltozásához, hogy novemberben bevetették az új sugárhajtású MiG-15-ös vadászgépet, amely a legtöbb amerikai vadászgépet felülmúlta tűzerő és sebesség tekintetében. Részben ennek, részben pedig az amerikai hadvezetés hibáinak köszönhetően 1951 márciusától kezdődően a 38. szélességi fok mentén megszilárdultak a frontvonalak, és béketárgyalások kezdődtek. Ennek a végén 1953. július 27-én tűzszünetet kötöttek a szemben álló felek, s ez a mai napig érvényben van. A háború mintegy 2,5 millió koreai és 1 millió kínai halálát követelte.
