Az ENSZ Közgyűlése 1999-ben augusztus 12-ét a fiatalok nemzetközi napjának nevezte ki. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalokra, a társadalomban elfoglalt szerepükre, a jogaikra, a kötelezettségeikre, valamint nehézségeikre, amelyekkel a társadalomban találkoznak.
„Fiatalságunk [...] rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt. Manapság fiaink [...] nem állnak fel, amikor a helyiségbe belép egy idős ember, feleselnek a szüleikkel és fecsegnek ahelyett, hogy dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok.” Az idézet a legfrissebb újságcikkből is származhatna, hiszen naponta hallunk ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket a fiatalokra, valójában azonban Szókratésztól való i. e. 470-ből.
A férfi és nő viszonya, a fiatalság, vagy éppen az, hogy miként gazdagodjunk meg gyorsan, örökzöld témák. Ezekről bármikor, bármennyit lehet beszélni, mert kimeríthetetlennek tűnő témakörök és valahol mindig megvan az aktualitásuk.
Az ezek a mai fiatalok..., na meg persze a bezzeg az én időmben... kezdetű mondatok sem ma bukkantak fel, a fennmaradt írásos emlékek alapján már 2600 évvel ezelőtt is megvoltak a generációs ellentétek. A fiatalok tiszteletlenek, nem hallgatnak az idősebbekre, mindegy, hogy a mai nemzedékről, vagy a hippikről, esetleg az ókori görögökről van szó. Kortól és kultúrától függetlenül az idősek mindig is lesújtó véleménnyel voltak a fiatalabb generációkról, akiknek viselkedése eltér a megszokottól. A kifogások mindig a tiszteletlenség és a tétlenség köré szerveződtek, valamint azt is több száz éve sérelmezik, hogy a fiatalok nem adnak az idősebbek, tapasztaltabbak szavára. Ez egyszerűen azért van így, mert a fiatalok nem más tapasztalatain akarják megismerni a világot, inkább saját felfedezéseiket vennék alapul. Egész máshogy látjuk a körülöttünk lévő dolgokat, nem mindig értünk egyet az idősebbekkel, nem mindenben kérjük ki a véleményüket. Olykor formabontóan viselkedünk, mást látunk értékesnek. Szókimondóak vagyunk, hiszen az őszinteség fontos. Kötözködünk, vitatkozunk, lázadunk, ezáltal tanulunk hibáinkból. Nagyon sok témában a fiatalabb generációk másként gondolkodnak, sok mindent másként csinálnak.
A mai telefonnyomkodós idők különösen kedveznek a generációs szembenállásnak. Személy szerint a mai napig rengetegszer megkapom nagymamámtól, hogy szemtelen vagyok, állandóan csak a telefonon lógok. Összességében mindig is jól nevelt, talpraesett lánynak tartott, de a telefonhoz való kötődésem számára elfogathatatlan. A nagyival sosem tudtam megértetni, hogy egy olyan világban élünk, ahol a telefon nem csak egy telefon. Egy telefon naptár, számológép, számítógép, tankönyv, szakácskönyv, fényképezőgép, képszerkesztő és sok más minden is. Nagyon sok fiatal játszik rajta, sorozatokat néz, köztük én is. Ugyanakkor legalább ennyit olvasok és dolgozom is rajta. Sokat üzengetek, külföldi ismerősökkel, rokonokkal is, fenntartok olyan kapcsolatokat, amiket 30–40 évvel ezelőtt szinte lehetetlen lett volna. Legtöbbször, mikor pittyen egyet a telefonom, nem vadidegenekkel kommunikálok, hanem pont azokkal a „sosem látott” barátokkal tartom a kapcsolatot. Mert már nem az van, mint régen, nem ruccanhatunk át a barátainkhoz minden délután, egyszerűen ez már nem fér bele, már csak a távolságok miatt sem. Amikor éppen chatelek, akkor kibővítem a kapcsolataimat, nem pedig helyettesítem őket. Együtt nőttem fel a technológiával, mint egy testvérrel. Az online és az offline valóságot egyenrangúnak tekintem. Ezért nyomkodom egész nap a telefont.
Persze léteznek rossz példák, mint mindenre, biztos vannak, akik egész nap céltalanul bámulják a képernyőt, de a többség valószínűleg nem. Ahhoz, hogy a generációk egymással jó kapcsolatot tarthassanak fenn, törekedni kell a másik megértésére, be kell látni, hogy a generációs és életkori sajátosságok eltérőek. Én sem állítom azt, hogy mindenki maradi, aki nem tart lépést az új trendekkel.
