Aquinói Szent Tamást, az angyali doktort, a katolikus tanítók védőszentjét, domonkos rendi szerzetest, a máig megkerülhetetlen teológust és filozófust január 28-án ünnepli a Katolikus Egyház. A nyitott gondolkodású, tiszta érvrendszert kidolgozó szerzetes képes volt megteremteni a kapcsolatot a hit és a tudomány között.
Gilbert K. Chesterton Aquinói Szent Tamásról írt könyvében igen érdekes portrét fest a szentről. Aquinói Szent Tamás 1226. január 28-án született a Nápolyi Királyságban, ötéves korában már a bencés apátságban tanult, ugyanis életrajzírója szerint édesapja, Landulf gróf, már hosszú ideje tisztán látta, hogy hetedik fia, Tamás, semmi másnak nem való, legfeljebb apátnak. A korai beszámolók szerint már kisfiú kora óta titokzatos ellenszenvvel viseltetett a gondolat iránt, hogy belőle is hűbérúr legyen, sőt nem érdekelte a lovagi torna, sem más, úriembernek való foglalkozás. Tamás nagy, nehézkes, nyugodt fiú volt és szokatlanul hallgatag. Alig nyitotta ki száját, legfeljebb időnként kirobbanásszerűen megkérdezte tanítóját: „Mi Isten?”. Aquinó grófjának igazán nem került sok szavába, míg elintézte valamelyik kolostorral, hogy felvegyék a fiát. A gróf arra is gondolt, hogy nem árt, ha jó előre bebiztosít neki valami egyházi méltóságot, illőt apja világi rangjához, így aztán mindent előre megrendeztek: Tamásból szerzetes lesz, hiszen úgy látszik, maga is azt szeretné, és előbb-utóbb kinevezik Monte Cassino apáturának. A lábai elé borították azt a szőnyeget, amely a püspöki süveggel koronázott apát trónja előtt fekszik. Ennek ellenére a fiatal Tamás egy szép napon megjelent atyja várában és szelíden tudtukra adta, hogy belépett a spanyol Guzman Domonkos által alapított kolduló rendbe. Családja erre megrökönyödött, bátyjai megkergették a nyílt utcán, hátáról félig leszakították barátcsuháját és végül bezárták egy toronyba, hátha a rabságban megjön az esze. Mivel az észérvek nem hatottak rá, fivérei nagy ravaszul egy szemrevaló kéjhölgyet küldtek be hozzá éjszakára, ám Tamás ellenállt a csábító kísértésnek, s a kandallóból kikapott égő fahasábbal kergette ki cellájából a könnyűvérű lányt. Egy életrajzírója szerint ettől kezdve „mindig is kerülte az asszonyok látását vagy társaságát, ahogy az ember kerüli a kígyót”. Egyes mondák szerint édesanyja haragja csak rövid életű volt, hamarosan az ő oldalára állt. A családi vitában a fiatal barát makacs kitartása győzedelmeskedett, egy év fogság után Tamás kiszabadult, majd 1245 nyarán sikeresen megérkezett Párizsba, ahol három évig tanult a szintén domonkos Nagy Szent Albert keze alatt. Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a tudományokba, szorgalmával idegeire ment diáktársainak, akik csak „néma ökör”-nek hívták, bár kivételes tehetségét azért elismerték. Mestere számára azonban világos volt, hogy ez nem a sutaságának a jele, hanem annak a belső, spirituális és intellektuális gazdagságnak, amit Tamás magában hordozott. Nem véletlenül mondta Albert, hogy: „ti néma ökörnek nevezitek őt, de mondom nektek, ha ez az ökör egyszer elbőgi magát, az egész világon hallani fogják”. Tamás kivételes tudását jelzi, hogy Albert 1248-ban magával vitte őt Kölnbe, hogy segédkezzen az ottani domonkos főiskola megalapításában. Miután a fiatalember visszatért Párizsba, már előadásokat tarthatott, IV. Sándor pápa közbenjárására pedig 1256-ban felvették őt a magiszterek sorába. 1259-től teológiát tanított, 1262-ben pedig támogatta az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálos szerzetesrend jóváhagyását. Aquinói Szent Tamás 1265-ben Rómában átvette a rendi főiskola vezetését, majd 1267 és 1269 között VI. Kelemen udvarában élt. Időközben folyamatosan végezte tudományos tevékenységét, melyet az is bizonyít, hogy megírta a Summa Theologiae-t, mely a tudományosság, az ésszerűség és a világosság alapműve.
Tudományos életművének nagyszerűségét itt nincs mód elemezni, kiváltképp figyelembe véve, hogy teológiával gyakorlatilag lehetetlenség kielégítően foglalkozni. Gilbert K. Chesterton könyvében meg is jegyzi, hogy egyszer egy hölgyismerősének véletlenül kezébe került a nagy hittudós műveinek egy válogatott kötete, magyarázó megjegyzésekkel. A hölgy lelkes reménykedéssel elkezdett olvasni egy fejezetet, amelynek ez volt az ártatlan címe: Isten egyszerűsége. Nem sokkal később nagy sóhajtással letette a könyvet és így szólt: „Ha ez Isten egyszerűsége, arra vagyok kíváncsi, milyen lehet a komplikáltsága?”
Aquinói Szent Tamást az utókor a filozófia és a teológia egyik legjelentősebb úttörőjének tekintette, ugyanis nyitott és önálló gondolkodásával szélesre tárta a kereszténység szellemi horizontját. Tamás egyik legnagyobb érdeme az volt, hogy – többek között az Isten létezésére adott racionális érvekkel – harmonikus kapcsolatot teremtett a tudás és a hit általi megismerés között. A szent emellett „kibékítette” a keresztény filozófiát az arisztotelészi tanítással, sokat merített Szent Ágoston munkásságából és az iszlám misztikából, az általa birtokolt hatalmas tudást pedig egy új szintézissé, a tomizmus filozófiájává gyúrta össze.
A legnagyobb tudós skolasztikussá vált és a „néma ökör” nevét is felváltotta idővel a „doctor angelicus”, azaz az „angyali doktor” megnevezése, és tekintélyét jól mutatja, hogy halála után azonnal szentként kezdték tisztelni, holott hivatalosan csak 1323-ban avatták azzá.
