A katolikus és az ortodox egyház közötti feszült viszony közel ezer évre vezethető vissza, hiszen 1054-ben került sor az egyházszakadásra, és a II. vatikáni zsinatig, ahova XXIII. János az ökumenizmus jegyében az ortodox egyház képviselőit is meghívta, lényegében szinte semmi lényegi változás nem történt. Az ökumenizmus ekkor elindult útjára, de a két egyház II. János Pál pápaságáig nem került közelebb egymáshoz.
A lengyel származású pápa egyik legnagyobb álma az volt, hogy elutazhasson Oroszországba, valamint az, hogy rendezze a katolikus és az ortodox egyház közötti ellentéteket. Több alkalommal is megkísérelte rendezni a katolikus és az ortodox egyház közötti vitás kérdéseket, és 1996-1997-ben már intenzív tárgyalások is folytak II. Alekszij akkori orosz pátriárka és II. János Pál pápa semleges területen való találkozásáról. A találkozóra nem került sor, mert nem sikerült megegyezni az ukrán görögkatolikusok ügyében, akiket Moszkva az erőszakos hittérítés mellett azzal vádolt, hogy a 80-as és a 90-es évek fordulóján Nyugat-Ukrajnában megszüntették a moszkvai patriarchátus három egyházmegyéjét, valamint több ortodox templomot is kisajátítottak. A két egyház viszonyán csak rontott, amikor 2002-ben a Vatikán egyházmegyéket létesített orosz területen. Ezt a fagyos viszonyt csak 2004 augusztusában tudta feloldani a pápa, amikor a csodatévőnek tartott kazanyi Istenanya képét ábrázoló ikont visszaadta Oroszországnak. A szentkép 1920-ban került nyugatra különböző műgyűjtőkhöz, végül 1993-ban a katolikus Blue Army egyesület szerezte meg és ajándékozta oda a pápának, aki a lakosztályában helyezte el azzal a szándékkal, hogy ha eljön az alkalmas időpont, visszaadja az ortodox egyháznak.
A lengyel pápa halála után 2005-ben XVI. Benedek pápa került a trónra, aki már első beszédében reményét fejezte ki a keresztények egységének megteremtésére. A két egyház közelségét segítette, hogy 2009-ben az ökumenizmust támogató Kirill metropolitát választották meg az ortodox egyház élére, aki jó barátságot ápolt XVI. Benedekkel, sőt 2006-ban metropolitaként találkozott is a pápával. Mindezek ellenére Kirill metropolita egy 2009 elején kiadott közleményében kijelenti, hogy a római katolikus egyházzal nem állapodik meg semmilyen, doktrínákat érintő kérdésben, és a köztük folyó tárgyalásoknak nem célja az egységesítés. XVI. Benedek pápasága alatt nem történt szemmel látható közeledés, mígnem Ferenc pápa 2013-as trónra lépésével egy olyan nem európai főpapot választottak meg a katolikus egyház élére, aki ökumenikus törekvéseiről volt ismert, sőt pravoszláv karácsony idején többször is ellátogatott a Buenos Aires-i ortodox templomokba. Hilarion Alfejev püspök, Volokamszk metropolitája és az orosz ortodox egyház külkapcsolatokért felelős főpapja ekkor ki is fejtette, hogy a pápa azzal, hogy Assisi Szent Ferenc nevét vette fel, a szegényeket helyezte pontifikátusa középpontjába, kedvező kiindulási alapot teremtett a katolikus és az ortodox egyház esetleges közeledéséhez. Ettől függetlenül a kubai találkozó bejelentése sokakat váratlanul érhetett, hiszen e kijelentésen túl, az utóbbi időben nem volt látható jele a katolikus és az orosz ortodox egyház közeledésének.
Ferenc pápa és Kirill pátriárka történelmi találkozóján közös nyilatkozatban fogalmazták meg egyházi óvatossággal állásfoglalásukat az egységesítésről. A harmincpontos nyilatkozat elején kitérnek a szakadás okára: „Az első tíz évszázad közös hagyománya ellenére, a katolikusok és az ortodoxok idestova ezer év óta nélkülözik az eucharisztiában való közösséget. Megosztottak vagyunk, mégpedig olyan sebek miatt, amelyeket a távoli vagy közelmúlt konfliktusai, a háromszemélyű – Atya, Fiú és Szentlélek – egy Istenben való hitünk megértésében és kifejtésében mutatkozó, őseinktől örökölt eltérések okoztak… Fájlaljuk az egység elvesztését, ami az emberi gyengeség és a bűn következményeként a Megváltó Krisztus főpapi imája ellenére bekövetkezett.” (5)
Ennek ellenére a nyilatkozatban ugyan beszélnek az egységesítésről, de csak mint egy jövőbeli lehetőségről: „Bár tudjuk, hogy sok akadály létezik még, kívánjuk, hogy találkozónk hozzájárulhasson ennek az Isten által akart egységnek a helyreállításához, amelyért Krisztus imádkozott… Kívánjuk, hogy világunkban, mely nemcsak szavakat, de konkrét tetteket vár tőlünk, e találkozó a remény jele lehessen minden jóakaratú ember számára!” (6) „Azon elhatározásunkat követve, hogy mindent megteszünk, ami szükséges az örökölt történelmi eltéréseken való felülemelkedéshez, egyesíteni akarjuk erőinket, hogy tanúságot tegyünk Krisztus evangéliumáról, az első évezred egyházának közös örökségéről, és közösen válaszoljunk a mai világ kihívásaira.” (7)
Látható tehát, hogy óvatosan fogalmaznak, de ez az egy évezredes fagyos viszony után érthető is, kiváltképp, hogy mindkét egyházban vannak olyan konzervatív szárnyak, amelyek ellenzik az egységesítést. A megbékélés azonban megindult, a görögkatolikus „ügyről” szólva kijelentik: „Nem vetélytársak, hanem testvérek vagyunk, és ennek a fogalomnak kell vezetnie minden egymás felé és a külső világ felé irányuló cselekedetünket. Buzdítjuk a katolikusokat és ortodoxokat minden országban, hogy sajátítsák el az együttélést békében és szeretetben, és »kölcsönös egyetértés« legyen köztük (Róm 15,5).” (22) Ezt néhány sorral később mintegy jövőbeli programként megismétlik: „A mai világban, mely sokszínű, a közös sors miatt mégis egységes, a katolikusoknak és ortodoxoknak testvériesen együtt kell működniük az üdvösség örömhírének hirdetésében, tanúságot kell tenniük közösen az emberi személy erkölcsi méltóságáról és valódi szabadságáról, »hogy a világ higgyen« (Jn 17,21).” (28)
A feladat tehát adva van, és ha számba vesszük, hogy júniusban az ortodox egyházak összehívják az első egyetemes zsinatjukat, joggal reménykedhetünk benne, hogy nem kell további ezer évet várnunk az „egységesítésre”. Hosszú évek munkája elé néz a két egyház, hiszen az ezer év alatt kialakult tanítási, liturgikus és dogmatikai különbségek elsimítása mellett, elsősorban arra a kérdésre kell majd megtalálniuk a választ, hogy miként lehet „egységesítésről” beszélni, amikor az ortodoxia nem fogadja el a pápa egyházkormányzati és tanítói elsőségét.
