A Szent Domonkos által alapított Prédikátor Testvérek Rendjét (Ordo Fratrum Praedicatorum), közismert nevén a domonkos rendet 1216. december 22-én kelt bullájával szentesítette III. Honoriusz pápa. A szerzetesrendet Dominicus Guzman (1173/75–1221) alapította, róla azt tartják, hogy alig van olyan középkori szent, akiről olyan hiteles forrásanyag áll rendelkezésünkre, mint Domonkos életéről és művéről. Mintegy 177 okmány, irat teszi könnyűvé, hogy gyakran napra pontosan határozhassuk meg tartózkodási helyét.
A domonkos rend története szerint Szent Domonkos 1204–1206-ban tett észak-európai útja során ismerte föl a Nyugatot fenyegető két veszedelmet; Dél-Franciaországban az albigensek eretnekségét és a kunok pogány fenyegetését. Ugyanakkor tisztában volt az egyház fényűző gazdagságával és a klérus erkölcsi romlottságával is. Arra a meggyőződésre jutott, hogy azokat a károkat, amelyeket az eretnekségek, az egyház elöregedett struktúrái és a klérus erkölcsi süllyedése hosszú időn át előidéztek, csak úgy lehet fölszámolni, ha olyan közösség születik, amely megfelel a kialakulóban lévő viszonyoknak és az új szellemiségnek. Egyetlen lehetőségként új szerzetesrend jöhetett számításba, amely nem erőszakkal, nem fegyverrel, hanem a prédikáció és személyes beszélgetések útján az igazság hirdetésével veheti fel a harcot a tévtanokkal szemben. Domonkos 1206 végén alapított először kolostort Dél-Franciaországban, méghozzá női kolostort, a kathar eretnekségből megtért nők számára. A hozzá csatlakozó papok 1215 áprilisában Toulouse-ban tettek fogadalmat. A prédikáló testvérek közösségét először Fulco toulouse-i püspök hagyta jóvá, III. Ince pápa azonban az új szerzetesi szabályok bevezetését megtiltó IV. lateráni zsinatra (1215) hivatkozva csak abban az esetben akarta jóváhagyni az új rendet, ha egy már érvényben lévő szabályzatra alapítják.
A monasztikus rendek eszménye, az apostoli élet akkortájt abban az értelemben érvényesült, hogy a szerzetesek az apostolokhoz hasonlóan krisztusi közösségben éltek. Domonkos rendjében ez annyiban újult meg, hogy az apostoli életben az igehirdetés kifejezett hangsúlyt kapott. Az eszményt már Domonkos előtt fölfedezték, és élni is kezdték a premontreiek, Domonkos azonban a szegénységet is megkövetelte. Úgy döntött, hogy konventjeit (közösségeit) nem a magányban, hanem a városokban, mindenekelőtt a nagy városokban alapítja meg. A prédikálás szavát a példaadó életnek kell igazolni, azaz nem szabad ellentétnek lennie a szó és az életmód között. Ezért nemcsak az egyes testvéreknek, hanem a rend egészének és konventjeinek is szegénynek kell lennie. A szegénység azonban nem öncél. A hittudomány tanulmányozására Domonkos megengedte a könyvek birtoklását, hogy a tehetségesebb testvérek cellájukban zavartalanul tanulhassanak, így a domonkos testvérek tulajdonképpeni munkája a tanulás és a megismert igazság átadása lett.
A toulouse-i prédikáló közösség az ágostonos szabályzat mellett döntött, mert azt ki tudták egészíteni a céljaiknak megfelelő szabályokkal, majd III. Honorius pápa 1216. december 22-én kiváltságlevelet ad Domonkosnak, amelyben a „Szent Romanus” közösségének életmódját jóváhagyta, pápai oltalomban részesítette, és az egész világra szóló felhatalmazást adott a prédikációra. A rend 1217. január 21-én keltezett bullájában a Rend nevét Domonkos „Praedicatores”, azaz „Prédikátorok”-ra íratja át, majd Domonkos néhány hónap múlva meghalt. Ezt követően a domonkosok Szász Jordán (1222–37) kormányzása alatt egész Európában elterjedtek, és mindenütt a városokban telepedtek meg.
A domonkosok Magyarországon 1221-ben telepedtek le, és a kolduló rendi szerzetesrend sok rendházzal virágzott a XVI. századig. Az 1600-as években azonban a török hódoltság és a reformáció következtében valamennyi rendházuk megsemmisült, és csak a XVIII. században sikerült újraindítani Magyarországon a domonkos életet, és huszadik század közepéig jelenlétük folyamatos volt. A kommunizmus azonban ezt a szerzetesrendet is betiltotta, majd csak több évtized szünet után 1990-ben éledt újjá Magyarországon. Ma a Balkán országait kivéve a világ minden régiójában találhatunk domonkos testvéreket.
A rend jelmondata: „Laudare, benedicere, praedicare” vagyis Istent dicsérni, áldást mondani és az igét hirdetni. Jeligének a Veritas-t, azaz Igazságot választották Az „igazság” számukra azonban nem egy elvont tanítás, hanem az Igazság egy személy, Jézus Krisztus. Krisztus megismeréséhez szükséges a személyes ismeret, amelyhez hozzásegít a kontempláció, azaz a szemlélődés. A Szent Domonkos Rend életforma szintjén űzi az evangélium hirdetését, de nem pusztán egy elméletet hirdet, hanem apostoli életmódot folytat, vagyis egy meghatározott közösségi életformában, az imádság, a munka, a tanulás, az igehirdetés harmóniájában, az adott kor nyelvén, és az adott kultúrának megfelelően élve. A Szent Domonkos Rend hétfőn ünnepelte meg 800. születésnapját, és bár rég nem az eretnekségek jelentik a kereszténység számára a legnagyobb problémát, hanem sokkal inkább talán saját magunk, úgy tűnik, hogy ma sokkal égetőbb szükségünk van a szerzetesrendre, mint valaha.
