A milánói ediktum kiadásának 1700. évfordulója alkalmából a hétvégén Nišben ökumenikus misét mutattak be. A niši születésű Nagy Konstantin császár által kiadott dokumentum valódi mérföldkő volt Európa történelmében, mely elhozta a vallásszabadságot, és a népek közötti megbékélést a Római Birodalomban. Tágabban szemlélve a római császár lépése az egész világ történelmében jelentős fordulatot hozott.
Constantinus fiatalon Diocletianus mellett szolgált, majd 306-tól, apja lemondásával a nyugati részek tetrarchája lett. Nem üldözte a keresztényeket, 313-es milánói rendeletével eltörölte azokat a korábbi rendelkezéseket, amelyek Diocletianus idején a keresztények üldözésére vonatkoztak. Constantinus 324-ben lett egyeduralkodó, amiben nagy szerepet játszott az őt támogató keresztény zsoldossereg segítsége társuralkodója, a „pogány” Licinius elleni harc során. Constantinus már egyeduralkodóként elnökölte a 325-ös niceai zsinatot, amely többek között az ariánus tanok eretnekségéről is döntött.
Constantinus áthelyezte fővárosát a birodalom keleti területeire, a régi görög Büzantion helyére, amit saját magáról Constantinopolisnak nevezett el (mai Isztambul). Ő adományozta a pápának a lateráni palotát, illetve elrendelte számos híres székesegyház, például a Szent Péter-bazilika, a Hagia Sophia, Szent Sír Temploma felépítését. Konstantin 63 éves korában halt meg. Perzsia ellen hadakozott, amikor megbetegedett. Ahogy a halála óráját érezte közeledni, a császári bíbort felcserélte a frissen megkeresztelkedettek fehér leplére. Csak ekkor engedte, hogy megkereszteljék, őt, aki negyed századot áldozott az életéből arra, hogy egy egész birodalmat megtérítsen.
A legendák szerint sokkal korábban, 312. október 27-én, a Maxentius császár ellen vívott Milvius hídi ütközet előtti napon tért meg. A császár életét megörökítő Eusebius Pamphilius szerint a császár egy délután során egy jelenést látott a napkorong körül: egy keresztet és Krisztus monogramját, és alatta ott szerepelt a felirat: „E jelben győzni fogsz!”. Ugyanaz a monogram volt, mely Konstantin 315-ben vert pénzén is látható. A látomást követően Jézus a császár éjszakai álmában ismét megjelent, és elmagyarázta neki látomása értelmét. A legenda úgy szól, hogy a császár az isteni üzenet hatására megtért a kereszténységhez, katonáit pedig arra utasította, hogy Krisztus jelével a pajzsukon harcoljanak. Az égi segítségnek köszönhetően Konstantin seregei másnap győzelmet arattak.
Nem tudható, hogy a császár látomása valódi volt-e, egy földbe csapódó meteoritnak volt a tanúja, vagy csak taktikai szempontokból rakatta ki a jelképet katonái pajzsára. Diocletianus alatti üldözések dacára ugyanis az új vallás már széles körben elterjedt a birodalomban, és minden valószínűség szerint az egymással rivalizáló császárok legionáriusai között is nagy számban harcoltak keresztények. Konstantin lépése tehát lehetett pusztán politikai indíttatású is, ami akár már a Milvius hídnál vívott csatában is komoly hasznot hozhatott az uralkodónak, az egyébként is taktikai hibát elkövető Maxentius felett. Mindenesetre látomásáról a császár esküvel tanúskodott Kaiszareiai Euszebiosznak.
Egyes kutatók szerint viszont Constantinus egy meteorit becsapódásának szemtanúja volt. A kutatócsapat ezt a feltevést arra alapozza, hogy megtalálták a meteorit becsapódásának a helyét – nem messze a csata helyszínétől. A köralakú Sirente kráter Közép-Itáliában található. Szerintük minden jel arra mutat, hogy csak egy Földbe csapódó meteor okozhatta ezt a fajta geológiai elváltozást. Radiokarbon vizsgálatokat is végeztek a helyszínen, amelynek eredménye alapján elmondható, hogy a becsapódás dátuma megegyezik a csata időpontjával.
Az, hogy mi történt, nem tudható, de Constantinus a csata után a keresztények védelmezőjeként lépett fel. Az új vallás folyamatos térhódításának köszönhetően később Licinius felett is győzelmet aratott, az egy évvel később összehívott niceai egyetemes zsinat pedig már azt is megmutatta, hogy a császár felismerte a kereszténység stabilizáló erejét, amely a Római Birodalom fennmaradásának szempontjából és Európa megszületésében is kulcsfontosságúnak bizonyult.
