Az európai középkor az ereklyék tekintetében sok furcsaságot kitermelt. Az ősegyházban kezdettől fogva tisztelték a holtak maradványait, ám sírjuk és holttestük vallásos tiszteletét a pogány halottkultusz miatt mellőzték. A kora középkorban a nyugati kereszténység és a keleti kereszténység már különbözött egymástól. A keleti egyházban a 4. században terjedt el a szokása az egyes csontokat, levágott tagokat, az edénybe gyűjtött vért külön ereklyetartókba tenni, a templomokban külön is elhelyezni. A nyugati egyházban ez a szokás a 6. század végéig szigorúan tiltva volt, a templomokban az oltárok alatt a szenteknek egész, csonkítatlan tetemei nyugodtak, csak a szentek sírjáról vittek magukkal az emberek egy-egy követ, a szentek koporsójához érintett tárgyakat. Ilyen különbség volt, hogy a keleti egyházban január elsején az Úr körülmetélésének ünnepét tartották. Az egyházatyák ezt az eseményt úgy értelmezték, mint a Megváltó valóságos emberségének bizonyítékát, a tökéletes engedelmességének cselekedetét, valamint szerintük ez volt az első alkalom, hogy az Üdvözítő vérét hullatta az emberiségért, jelezvén, hogy megkezdődött a bűnök megváltásának műve, amely a kereszthalál engesztelő áldozatával lesz majdan teljessé. Ezt a szokást a nyugati egyház a 6-7. században vette csak át.
A Szent Fitymáról szóló legenda megjelenése szinte ugyanabban az időben történt, mint az újból feléledő ereklyetisztelet. Lukács evangéliumából tudjuk, hogy a nyolcnapos Jézust körülmetélték. Egy 5-6. századból származó arab legenda szerint a bába a levágott bőrdarabot egy alabástromdobozba tette és nárdusolajjal tartósította. Sőt ugyanabba a dobozba került a bőrdarab, amelyből Szent Mária Magdolna olajat vett, hogy megmossa Jézus lábát. A legenda és az ereklyék keresése valóságos kultuszt teremtettek. Szent Brigitta (Európa egyik védőszentje) 14. századi misztikus látomásában maga Mária is elmondta, hogy Keresztelő Szent Jánosnak adta tovább az ereklyét. Sziénai Szent Katalin domonkos misztikus, aki többek között olyan szélsőséges böjtjéről lett híres, amelyben csak az Oltáriszentséget vette magához, egy látomásában a gyermek Krisztus eljegyezte őt és jegygyűrűként az Előbőrt adta neki.
Az első feljegyzett ilyen ereklyét Nagy Károly adta át III. Leó pápának királlyá koronázásakor, 800. december 25-én. A korabeli feljegyzések szerint egy időben tizennyolc bőrdarabról állították, hogy Jézustól való. Az ereklye tisztelete olyan erősen élt, hogy amikor egy mise után a püspök az oltárterítőn három vércseppet fedezett föl az ereklye alatt, kápolnát emeltek érte, sőt megalapították a Szent Előbőr Testvériséget is. Azt tartották, hogy az ereklye termékennyé teszi a meddő nőket, könnyíti a szülést, és olyan groteszk elméletek is születtek, hogy a Szaturnusz gyűrűje Jézus fitymája. Komoly teológiai kérdést jelentett, hogy a mennybemenetellel a fityma a földön maradt-e. Végül is az az álláspont maradt fent, hogy Jézus előbőrének a sorsa nem érinti az örök üdvösség kérdését. Jézus körülmetélése több híres művészt is megihletett, megfestette többek közt Bellini és Rubens is.
A reformáció alatt az ereklyék eltűntek. Egy példány maradt fönn, amelyet egy barlangban találtak 1557-ben. Ezt a példányt 1983-ban lopták el, addig pedig az olaszországi Calcatában őrizték, ahol minden év elején körbevitték a faluban, annak ellenére is, hogy a Szent Fitymáról szóló beszédet és értekezést 1900-tól kiátkozással sújtották. Végül a huszadik század hatvanas éveiben a második vatikáni zsinat újraírta az ünnepet, és január 1-je Mária Istenanyaságának ünnepévé lett, amellyel kapcsolatban a kritikusok előszeretettel hangoztatják, hogy az egyház így akart megszabadulni a számára kínos témától. Az ünnepet eredetileg már 1931-ben, vagyis az Efezusi Zsinat 1500. évfordulóján rendelte el XI. Piusz pápa – csak más dátumra. Ezen a Zsinaton mondta ki az egyház dogmaként, hogy Mária Istenszülő, azért mert Jézus valóságos Isten. Így ez a dogma is, mint minden Mária-dogma, Jézusról szól. Az egyház most is megemlékezik ezen a napon Jézus körülmetéléséről, sőt kimondja, hogy a Mária hét fájdalma között Jézus körülmetélése az első. Igaz, a megemlékezés diszkréten van jelen a szövegekben és az énekekben (E napon ontod az első csepp vért), ami érthető is, hiszen az ünnep nem egy bőrdarab kultuszáról szól.
