A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjával, pontosabban a hozzá mindig közel eső András-nappal (november 30.) indul. Ez az egyházi év kezdete, ami évszázadokig megszabta az idő számítását, így a decemberi jeles napok közös jellemzője az új esztendő köszöntése, valamint az új életé is, hiszen ez a téli napforduló időszaka, amely már jóval a kereszténység előtt meghatározta a közösségek életritmusát. Éppen e ciklusváltás miatt döntött úgy az egyház, hogy ekkorra teszi Jézus születésének emléknapját. A világ világosságának eljövetele ünnepét a fény sötétség feletti győzelmének idejére.
Az új élet, a termékenység üdvözlése miatt számos nap volt ebben az időszakban úgynevezett női ünnep, amikor a lányok, asszonyok számára tilos volt bizonyos munkákat végezni, és a hajadonok találgathatták, ki lesz a jövendőbelijük. Ilyen András, Borbála (december 4.), Luca (december 13.), de néhány vidéken még Tamás apostol (december 21.) napja is. E szerelmi és termékenységjósló hiedelmekhez kötődik az ágak virágoztatása, illetve az (örök)zöld növényekkel való díszítés is.
A Luca-napi búzahajtatással a következő év termését próbálták megjósolni. Ez a szokás valószínűleg az egyik legősibb, ma is élő hagyományunk: a néprajzi kutatások kimutatták, hogy eredete Délkelet-Ázsiában visszavezet a Krisztus előtti XVII. századig.
Szintén december 13-ához kapcsolódik a napjainkra már szinte kihalt, de annál közismertebb lucaszékkészítés. A boszorkányok leleplezésben segítő sámliszerűség szigorú rend szerinti megalkotása azonban csak az egyik a Luca-naphoz kötődő számos, gonoszűző, rontástól védő varázslás közül. December 13-a volt ugyanis a Gergely-naptár bevezetése előtt az év legrövidebb napja, és ezért hajdan úgy tartották, hogy a sötétségben élő gonosz ekkor a legerősebb. Szent Lúcia azonban – akinek neve a lux, fény szóban gyökeredzik – védelmet nyújt, de ehhez pontosan be kell tartani bizonyos szabályokat. Aki elvét valamit, azt Lúcia – aki egyszerre jóságos és boszorkányos – szigorúan megbünteti.
A karácsonyi ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával veszi kezdetét, amelyen régi hagyomány szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak. Az ilyenkor feltálalt halételekben e hagyomány nyomai maradtak fenn. Karácsony ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel. A katolikus templomokban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban az éjféli misére egy barlangot rendezett be. A karácsonyfa-állítás a XVII. századtól és német területről terjedt el, a hagyományos paraszti kultúrában a népszokások közé a betlehemezés, a paradicsomjáték, a kántálás és a vacsora tartozik.
Régen advent is böjti idő volt, így a nagy vigassággal, evéssel-ivással, hangoskodással járó szokások a karácsony utáni jeles napokra jellemzőek. Az ünnep nyolcadába esik Szent István vértanú (december 26.) és János apostol (december 27.) napja. Ekkor jártak házról házra a regösök, legények és nős férfiak közösen, hogy jókívánságokat mondjanak. Annak ellenére, hogy ezekben az énekes áldásokban mindig feltűntek keresztény vallásos elemek, eredetileg ezek is évkezdő termékenység varázslatok voltak.
A január elsejei évkezdetet a Gergely-naptár bevezetése tette általánossá. Előtte, a középkorban leginkább december 25-étől számították az új esztendőt. A karácsony tehát újév is volt, így nem meglepő, hogy az 1582-ben bevezetett újévet kiskarácsonynak is nevezték.
Az év első napjának hagyományai abból a hitből táplálkoztak, hogy a kezdő periódusokban végzett tettek maguk után vonják a későbbi ismétlődést. Ezért szoktak – és szoktunk ma is – nevetni, táncolni, bőségesen enni-inni már az újév előestéjén is. Az éjféli zajkeltés (a mai tűzijáték, petárdázás) az ősi gonoszűző rítus emlékét őrzi, amellyel bőséget, egészséget és szerencsét kívántak biztosítani az éppen kezdődő esztendőre. Régen ezt követően fiatalok egy csoportja versbe szedve mondott köszöntőket, kívánt bő termést és gazdagságot a háziaknak. Élt még az a hiedelem, hogy a kimondott szónak ereje van, és a jókívánság valóban bő termést eredményez. Ez a szokás a regöléshez szorosan kötődik, hiszen a régi hagyomány szerint karácsony másnapján, a régi újév másnapján mentek köszönteni. Mivel még mindig a karácsonyi ünnepkörben járunk, ezért számos szokás – így a bőséghozó ételek fogyasztása vagy az időjárásjóslás is – a karácsonyt idézi.
Mint a legtöbb jeles magyar ünnephez, úgy az óév utolsó, illetve az újév legelső napjához néhány jellegzetes babona kapcsolódik. Nem volt szabad kivinni a szemetet a háztól, mert akkor kivitték a szerencsét. Nem volt szabad mosni, mert akkor valaki meghal a családban. Sok faluban újév hajnalán kútból hozott friss vízben megmosakodtak a nők és férfiak, hogy egész évben egészségesek legyenek. Aki reggel a kútról elsőnek ment vízért, arra azt mondták, hogy az elvitte az aranyvizet, ami azt jelentette, hogy az újévben ő lesz a közösség legszerencsésebb tagja.
